Harrach Péter (KDNP)

HARRACH PÉTER (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én most nem gazdasági, hanem társadalmi kérdésről szeretnék szólni, úgy is mondhatnám, hogy nemzeti ügyről, hiszen a magyar társadalom, a magyar emberek segítőkészségéről van szó. Most, amikor a migránsáradattal foglalkozunk, akkor sokan szembeállítják egymással a hiteles egyházi megnyilatkozást, amelyik a menekültek megsegítéséről szól, illetve a felelős politikusok magatartását, akik védik országukat és a polgáraik jövőjét.

Lássunk tisztán! Amikor például a pápa megszólal ebben az ügyben, akkor azt lelkipásztorként teszi, és mindig az egyénről szól. Amikor a politikus védi a közösségét, az országát, akkor a tömegek ellen védi, és politikusként viselkedik. A kettő két külön szinten van, de nem mond ellent egymásnak. Én most nem az utóbbiról szeretnék szólni, a politikai védelemről, erről legfeljebb csak egy mondatot: Közép-Euró­pában még nem veszett el semmi, itt még van remény, itt érdemes dolgozni. Ez történik ma Magyarországon is. Nyugat-Európáról ez már nehezebben mondható el.

De nézzük a másik kérdést! A magyar emberek érzékenyek a másik ember szenvedése iránt. Amikor a felelősségünket akarjuk meghatározni, a másik ember iránti felelősségünket, akkor a keresztény tanítás koncentrikus körökben írja le ezt a feladatot, ezt a felelősséget. A legbelsőbb kör nyilván a hozzánk közel álló, a családunkról szól. Aztán a következő kör a környezetünkről, aztán a nemzetről, és valahol a szélén megtalálható minden ember, akivel bármilyen kapcsolatba kerülünk. És ha itt a szélén kezdjük, akkor azt kell mondanunk, hogy a bevándorlók is emberek, egyének, és azoknak is egyéni gondjaik és szenvedéseik vannak.

Ha valaki együttműködik, akkor az állam megadja neki az emberhez méltó élethez szükséges segítséget, megadja nekik a szállást, az élelmet, az alapos és tisztességes orvosi ellátást. És tegyük hozzá, egy bevándorló napi ellátása 4300 forintba kerül az országnak. Tehát megteszi az állam azt, amit az embernek meg kell tennie.

De mi van azokkal, akik csak úgy bejönnek a zöldhatáron át? Hát ott jelenik meg a fázó, éhes ember iránti érzékenysége a magyar embereknek, egyéneknek is és szervezeteknek is: a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a karitász, az ökumenikus segélyszervezet, a Vöröskereszt keretében működött ez a segítségnyújtás. De úgy gondolom, hogy az igazi érzékenység akkor jelenik meg a nyugati világban, ha békét teremt a szülőföldjükön, és hozzásegíti a bevándorlókat, hogy hazatérjenek. Ez az igazi irántuk érzett érzékenység.

(11.30)

De ha megengedik, akkor én most ezen túl egy kicsit távolabbra is néznék. Menjünk túl a saját határainkon, és ne csak az oda bejövőkkel foglalkozzunk! A magyar emberek érzékenysége megmutatkozott a határon túl élő magyarok iránti segítségnyújtásban is, először az erdélyiek iránt, amikor erre volt szükség, utána a kárpátaljaiak iránt. És ez a kötelezettségünk még nem múlt el. Tehát amikor erről a kérdésről, erről a felelősségről szólunk, akkor bizony a koncentrikus köröknek egy közelebb eső körére is vessünk pillantást, ez pedig a nemzethez tartozók köre.

És ha már Kárpátalját említettem, gondolom, államtitkár úr ezzel kapcsolatban a válaszában fog majd valamit mondani, akkor hadd utaljak arra, hogy ez a probléma nem szűnt meg. Ukrajnában válság van, gazdasági, társadalmi, morális válság, és ebben a helyzetben az ott élő magyarok és minden más nemzetiség súlyos nehézségekkel küzd. Köszönet illet minden anyaországi embert és szervezetet, aki ezt érezte és segített rajtuk.

De hadd hívjam fel a figyelmet arra, hogy ez a feladat és ez a felelősség ma is érvényes, van feladatunk a határon túl élő magyarok számára is. Köszönöm a figyelmet. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)