Varju László (független)

VARJU LÁSZLÓ (független): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Vélhetően itt az elmúlt időszakban és a most is zajló vita, amit államtitkár úr még rendületlenül folytat (Folyamatos zaj. ‑ Az elnök csenget.), azon adatok mentén is zajlik, ami nemcsak a költségvetésről szól, hanem arról is, hogy mi az, ami nem történt meg. Államtitkár úr is most kifejezetten nagy figyelmet fordított arra, hogy az egészségügy bajainak forrásait igyekezzenek feltárni. Viszont a feltárások, amelyek felmérések formájában, különböző megoldások keresésében megjelennek, egyelőre nem jók másra, mint időhúzásra, tehetetlenségre, és ami a legrosszabb, az emberek olyan helyzetbe kerültek az egészségügyben, ami teljesen kiszolgáltatottá tette őket, és bizony azon kell gondolkodni, hogy ma betegnek lenni az egyik legnagyobb kockázat Magyarországon. Csak hát az ember éppen ‑ amire ön is utalt ‑ életkorban előrehaladva nem eldönti, hogy beteg akar lenni vagy sem, hanem az lesz, és önök a gyógyításhoz szükséges feltételekről nem tudnak gondoskodni.

Hogy néhány számmal erre utaljak, hogy hogyan szűnt meg önök alatt ez a felelősség és ez a szolgáltatási lehetőség, az azt jelenti, hogy az elmúlt időszakban ‑ 2010 óta ‑ 9431 egészségügyi dolgozó hagyta el az országot. Ebből 5348 az orvosok száma, és halkan mondom, hogy 8080 orvos dolgozik ma összesen az egészségügyben. Ez az, ami jól jellemzi azt a politikát, azt az egészségpolitikát, amit önök csinálnak. De ehhez hozzátartozik, hogy a problémák szőnyeg alá söprése és az igen látványos stadionavató politikájuk mellett az is látszik, hogy a külföldre távozók 40 százaléka egyébként a 25 és 29 éves korosztályból került ki, aminek az a súlyos következménye, hogy az itt maradók egy jelentős része 50 év felett van, tehát az orvosok az egészségügyben az utánpótlás hiányától igen súlyosan szenvednek. Hogy mindennek mi a következménye, illetve a következmények előtt még egy, az önök számára talán érdekességet említsek, hogy 2014-ben a szakvizsgázott és külföldre távozott orvosok közül harmincan Romániát választották. Ennek alapján nyugodtan mondhatjuk, hogy ennél sokkal lejjebb már nem nagyon létezik, hiszen ha a gyógyintézetekből hiányzó 26 ezer nővért is hozzászámoljuk, akkor egyre inkább kérdéses az, hogy önök mit csináltak az elmúlt években. Ha a választ is meg akarjuk mondani, akkor tulajdonképpen semmit, egyre nagyobb kárt, és a betegeket egyre nehezebb helyzetbe hozták. Ez megjelenik, látható a rendelőintézetekben, látható a kórházak működésében. Látható akkor, amikor kórházi adósságról beszélünk, amikor önök szemfényvesztéssel úgy csinálnak, mintha átvállalnák az adósságot. Annak az lesz a következménye a gazdaságban, ahogy ezt máshol már elkövették, hogy egyébként azok, akik tisztességes beszállítói voltak az egészségügynek, az ő számukra ajánlatot téve majd egy jóval kisebb hányadáért be kell hogy érjék az egyébként jogosan járó, korábban leszállított, biztosított szolgáltatásokért fejében. Ennek eredménye, hogy egyébként a kórházi adósságok mellett egyre hosszabbak a várólisták is.

Összefoglalva, most egyelőre ‑ hogy egy kicsi időt hagyjak is magamnak ‑ azt tudom mondani önöknek, hogy mindaz, amiről önök az elmúlt időszakban nem döntöttek, nem cselekedtek, annak itt a súlyos következménye: a betegek lehetetlen helyzetben vannak Magyarországon. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)