Dr. Pósán László (Fidesz)

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ahogyan a benyújtott törvénytervezet címe is mutatja, nem egy szaktörvény módosításáról van szó, hanem több olyan törvény kerül itt most terítékre, amelyek valamilyen módon a felsőoktatáshoz kapcsolódnak, azt érintik; ilyen lehet a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény, az Akadémiával kapcsolatos törvény, a nemzeti felsőoktatással kapcsolatos törvény, tehát ezek mind-mind olyan törvényterületek, amelyek a jelenlegi szabályozás módosítását valamilyen módon magukon viselik.

Ahogyan államtitkár úr is mondta, egy olyan stratégia, ami viszonylag széles konszenzust tudhat a háta mögött, egy ilyen stratégia mentén történő elmozdulásnak lehetünk most tanúi ennek a módosító javaslatnak a beterjesztésével. Ennek a stratégiának az egyik legfontosabb eleme az, hogy a felsőoktatás és a gazdaság közötti kapcsolatot hogyan és mint lehet erősíteni; illetve ehhez szorosan kapcsolódik az, hogy piacképes diplomákkal tudjanak a felsőoktatási intézmények előállni, magyarán a képzés munkaerő-piaci megfeleltethetősége rendben legyen.

Ennek során kerül sor arra, hogy a felsőoktatásba gyakorlati szakembereket is be kívánnak vonni; az a bizonyos mesteroktató, amiről szólt államtitkár úr, ezt a célt szolgálja. Én ezzel egyet tudok érteni. Sőt, azt szeretném jelezni, hogy ezt ígéretes első lépésnek tekintem a jövőre vonatkozóan, mert számos területen is hasonló logika mentén érdemes lenne elmozdulni.

Ezt már elmondtam korábban is többször, most csak megismétlem: a pedagógusképzés esetén önmagában az a tény, hogy megnöveltük a gyakorlati idő arányát, még nem oldja meg a pedagógusképzés minőségi javítását. Ott is nagyobb hangsúlyt kellene fektetni arra, hogy az akadémiai neveléstudomány elméleti ismeretei mellett a szakmódszertani, vezető tanárok által vezetett gyakorlati elemnek nagyobb legyen a súlya.

Vagy egy másik területet hadd említsek: az orvosképzés területén azok az igazán komoly szakemberek, akik ténylegesen a gyógyító tevékenységben kimagaslóan tudnak teljesíteni, nem biztos, hogy egyébként ténylegesen az elméleti oktatásban részt vesznek. Ám a napi gyakorlati rutin legjobb megismertetésénél nélkülözhetetlenné válnak, tehát ilyen szempontból az orvosképzésnél is bizony érdemes lenne majd azt a korántsem egyszerű és nagyon-nagyon bonyolult feladatot végrehajtani, hogy hogyan lehet világosan elkülöníteni egymástól a szó jó értelmében az oktatási és gyógyító tevékenységet, ezek időbeli kereteit, financiális vetületét, és így tovább. De mindenesetre a mesteroktató bevezetését ezen logika mentén egy első és ígéretes lépésnek tekintem.

Egyetértek azzal, hogy a felsőoktatási intézményekben a tudományos minőség szempontjából néhány cölöpöt lever ez a törvény. Az egyik ilyen az, hogy ha valaki 10 év után sem tud tudományos fokozatot szerezni, azt a továbbiakban oktatói munkakörben ne lehessen foglalkoztatni. Azt gondolom, ez a minimum, és ezzel maximálisan egyet tudok érteni; ahogyan azzal is, hogy egységesíti azt, hogy minden intézményben az adjunktusi munkakörben történő alkalmazás feltétele egy bizonyos egységes sztenderd mentén értelmezendő. Szerintem ez helyes és megfelelő.

A Magyar Tudományos Akadémiáról szóló törvény számos pontja, ami itt előjön, nyilvánvalóan támogatandó, ugyanakkor néhány pontosítást szükségesnek éreznék a magam részéről, mégpedig az MTMT-re vonatkozóan. Első ránézésre a Magyar Tudományos Művek Tára ígéretes, jó kezdeményezés, egy központilag létrehozott adatbázis, amely összevethető, sok információt tartalmaz. Önmagában ezzel nem is lenne probléma. A probléma ott van, hogy az MTMT-vel kapcsolatban, amióta ez van, kifogások is merülnek fel, méghozzá nem is feltétlenül csak a külső szemlélő oldaláról, hanem az Akadémia különböző osztályai részéről is, magyarán a különböző tudományterületeknél nem egyformán használható; számos probléma merül fel a társadalomtudományok vagy éppen a természettudományok oldaláról nézve. Ez a fajta uniformizált rendszer nem biztos, hogy minden igényt képes kielégíteni.

Arról nem is beszélve, hogy sok esetben arról hallunk, hogy nem egyenrangú partnerek együttműködésével működik, ennek érdekében tettem is módosító javaslatot; aztán hogy ez megoldás lesz-e vagy sem, azt nyilván nem tudom. Mindenesetre egy fontos elvet érdemes lenne itt szem előtt tartani, nevezetesen, hogy a felsőoktatási intézmények a hazai és a nemzetközi oktatási-kutatási piacon egyaránt egyfajta versenyhelyzetben vannak, és nem kétséges, hogy a központi számbavétel, teljesítménymérés összehangolása szükséges, de az egyetemek számára az is létszükséglet, hogy képesek legyenek egyediségüket valamilyen módon reprezentálni, annak megmutatása, hogy miben mások, jobbak a többieknél. Ezért egy olyan MTMT-re lenne szükség, amely az összehasonlíthatóságot biztosító országos rendszerként az egyes intézmények egyedi törekvésének is képes teret adni. Ez most nincs jelen.

Kiemelt fontosságú az intézményi megoldások és a központi adatbázis közötti több irányú, több protokollt lehetővé tevő együttműködés kidolgozása, merthogy az intézményrendszerek egyébként már működnek. Azért működnek, mert az intézmények szintjein ezeket jóval hamarabb létrehozták, egyszerűen azért, mert enélkül a hazai egyetemek nem lettek volna képesek bekapcsolódni jelentősebb mértékű nemzetközi együttműködésekbe, kutatási projektekbe.

Ugyanakkor van egy másik probléma is, hogy az Országos Doktori Tanács és az MTMT követelménye között nincs összhang, jelenleg ezek a követelmények eltérőek. Ha csak megnézzük az Országos Doktori Tanács nyilvántartását tudományos művekre vonatkozóan vagy az MTMT-t, akkor láthatjuk, a kettő között bizony vannak eltérések.

A doktori értekezéseket, azok téziseit nyilvántartó adatbázis ugyanúgy mindenki által hozzáférhető, ez önmagában dicséretes. Probléma inkább ott van, hogy csak és kizárólag az úgynevezett DOI-azonosítót írja elő a jelenlegi felsőoktatási törvény. Helyesebb lenne nem csupán egy, hanem több, a nemzetközi gyakorlatnak megfelelő állandó azonosító elfogadása, ugyanis sok helyen, sok intézményben a megnevezés kötelezővé tétele szükségtelen korlátozást jelent, mert azokon az egyetemeken, ahol beépített, állandó azonosítóval működő szoftvereket alkalmaznak, kettős fizetésre és adminisztrációra kényszeríti az intézményeket.

Egyetértünk azzal és támogatandónak tartjuk, hogy a kutatóhelyekhez kapcsolódó speciális munkajogi rendelkezések bekerülnek a törvénybe. A határozott időre létesített támogató kutatócsoportok esetében az a tény, hogy egy alkalommal legfeljebb 3 évig tartó határozott idejű jogiszonyt lehessen létesíteni, szerintem helyes és támogatandó.

Maga a törvénymódosítás; erről viszonylag kevés szó esett. Én magam sem kívánok erre sok szót fordítani, de mégiscsak tegyük hozzá, hogy a törvénymódosításnak a gerince, a legnagyobb része lényegében a külföldi bizonyítványok, oklevelek elismerését, a munkavállalók Unión belüli mozgásának könnyítését célzó uniós irányelvek hazai joggyakorlatba történő átültetése. Ehhez kapcsolódóan szerepel egy olyan mechanizmus létrehozására irányuló szándék, ami egyfajta riasztási mechanizmus, nevezetesen, hogy a tagállamok értesítik egymást, ha egy szakember az ellene alkalmazott fegyelmi vagy büntető szankció miatt a továbbiakban nem gyakorolhatja hivatását. Ez lényegében visszaélések, csalások kiiktatására alkalmas. Ezt kifejezetten üdvözlendőnek tartom.

Azt is a törvényjavaslat erényeként tudom említeni, hogy meghatározza és pontosítja azt, hogy mely kritériumok alapján jogosultak az egyes felsőoktatási intézmények képzések folytatására, illetve végzettségek elismerésére, magyarán definiálja, hogy mi az egyetem, mi az alkalmazott tudományok egyeteme, mi a főiskola, közösségi főiskola, merthogy e területeken az elmúlt 15-20 évre ha visszatekintünk, elég nagy kavalkád volt: egyetem vagy nem egyetem; ki adja ezt a címet, ki nem adja ezt a címet; mikor lehet egyik vagy másik intézményt ennek tekinteni. Ebből a szempontból szerintem azok a kritériumok, amelyeket a törvénytervezet vagy -módosítás tartalmaz, az szerintem elfogadható és rendben lévő.

Az alkalmazott tudományok egyeteméhez kapcsolódóan, ahol a duális képzés és a vállalati kapcsolatok ügye is erőteljesen előjön, de nemcsak ehhez, hanem nyilván általában is mondhatjuk, a felsőoktatási intézményekhez kapcsolódóan fontos lenne annak elkülönítése, hogy a kutatás-fejlesztés, innováció apropóján a költségvetési forrásokból származó kutatás-fejlesztés, illetve a vállalati megrendelésekre vagy piaci források bevonásával történő kutatás-fejlesztés esetén ez két külön elkülönített, egymástól világosan elváló elszámolási és nyilvántartási rendszeren keresztül történjen, hogy ne keveredjenek össze.

(19.50)

És ezzel lehet viszont megoldani azt, hogy a vállalati, piaci oldalról történő K+F esetében nagyobb mozgásteret kaphassanak az intézmények, ami pedig szakmai szempontból elengedhetetlen.

A konzisztórium kérdését említette államtitkár úr. A konzisztórium egyik oldalról egy nagyon fontos új intézménye lenne a felsőoktatási rendszernek, én ezt magam jónak is tartom, ugyanakkor az átláthatóság és az ellenőrizhetőség bizonyos garanciális dolgokat szükségesnek tart. Ebből következően szeretném majd azt javasolni, illetve javasoltam egy módosító javaslat során, hogy a konzisztórium esetében a javasolt tagok névsorát, önéletrajzát hozzák majd nyilvánosságra, hogy lehessen tudni, hogy milyen megfontolások is állhattak bizonyos személyek ide-oda-amoda történő delegálásánál, és természetesen egyúttal azt is, hogy a különböző véleményezők ezzel kapcsolatban mit mondtak és mit tettek.

A hallgatói önkormányzatok működésével kapcsolatos törvényi jogszabályok szerintem nagyon helyesek; lehet, hogy már jóval hamarabb sem ártott volna, ha a felsőoktatási törvényben ilyenek vannak. Az eddigi, bocsánat a kifejezésért, sok esetben szinte örökös HÖK-tagságra berendezkedők életpályája számára nyilvánvalóan teljesen más kilátások voltak korábban, mint ezen új szabályok mentén. Én azt hiszem, hogy ez a szabályozás valóban abba az irányba viszi el a hallgatói érdekképviseleteknek a működését, hogy valóban a hallgatói érdekek mentén fognak majd tevékenykedni.

A hallgatói átsoroláshoz teljesítendő kredit kérdését illetően a javaslat húsz kreditről beszél. Első hallásra egyébként ez egy támogathatónak tűnő, jó javaslat, hiszen kifejezetten a minőség irányába és a teljesítmény irányába mozdul el, ugyanakkor nem minden esetben életszerű, mert vannak olyan tárgyak, vannak olyan szakok, ahol bizonyos tárgyaknak a kreditértéke messze több, mint egy másiknak. Mondjuk azt, hogy nagy súlyú, több kreditet érő tárgyakról van szó, orvosi, jogászképzéstől kezdve sok mindent lehet említeni. Ilyen esetben, ha egy-egy ilyen tárgynál valami nem sikerül, akkor bizony előfordul, hogy jóval több kreditet bukik valaki, mint amit szeretett volna, és ennek hiányában, mivel sok esetben egymásra épülő tárgyakról van szó, a következő szemeszterben sem képes a megfelelő kreditmennyiséget teljesíteni, éppen ezért ezzel kapcsolatban én két módosítót is beadtam.

Az elsőt valószínűleg vissza is fogom vonni, mert túl szakmaira sikeredett, és egy átlag földi halandó ebből nem fog érteni semmit. Ez nevezetesen arról szólt volna, hogy a mintatantervekhez kapcsolódóan, azok 60 százalékánál rögzíteni. Na most, megkérdeztem néhány hallgatót az egyetemen, hogy tudják-e, hogy mi ez, fogalmuk sincs róla, úgyhogy rájöttem, hogy ez így kivitelezhetetlen lesz. Én a 18 kredites verziót javaslom, az a mostani 15-höz képest elmozdulás, de ugyanakkor a teljesíthetőség szempontjából életszerűbb, ugyanis azért jó, ha kicsit kalkulálunk a számokkal. Az egyes félévek, szemeszterek kreditértéke, ha figyelembe vesszük az intézmények által meghatározott képzési időszakokat is, legfeljebb három kredittel térhet el a mostani 30-tól, így 27 és 33 közötti mozgástérre van lehetőség. A 18-at ehhez lőttem be. Remélem, hogy ez az érték támogathatónak fog majd bizonyulni.

Magánvéleményemet már többször elmondtam, ha megengedik, akkor most is megismétlem. A hallgatói kompetenciamérés logikáját értem, jónak is tűnik. Ugyanakkor az a meglátásom, hogy ez több adminisztratív és egyéb teendőt ró a felsőoktatásra, mint ha a bemeneteli oldalon tennénk egy nagyobb szűrőt. Ennek pedig van egy nagyon egyszerű módozata, ezt úgy hívják, hogy a felvételiztetési jog az adott intézményeknél legyen, és ők döntsék el, hogy kiket engednek be. Köszönöm szépen.