Z. Kárpát Dániel (Jobbik)

Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kissé tanácstalanul állunk itt mi, jobbikos képviselők akkor is, ha már több száz parlamenti felszólalás van a hátunk mögött, hiszen egy kezünkön megszámlálható ‑ vagy még annyi sem ‑ a kormánypárti képviselők száma. És el kell hogy mondjuk, hogy amikor egy újabb költségvetési ciklust, annak általános vitáját lezárjuk, már megint oda jutottunk, hogy a költségvetésnek nincsen igazi otthonteremtési sora.

Tehát amikor egy magyar fiatal végiggondolja azt, hogy képes-e megmaradni ebben az országban, a KSH szerinti, a 150 ezret alig meghaladó átlagfizetésből vajon mennyi idő alatt tud ő önerőből kiszorítani egy saját otthonra, bizony végez egy fejszámítást, és arra jut, hogy húsz éven belül vélhetően nem.

Amikor arról beszélünk, hogy a kormányzat látszólag az úgynevezett szocpollal próbálja segíteni a magyar fiatalokat, a számok sajnos azt mutatják, hogy mindez alig pár száz embert ért el az utóbbi évben is. Amikor most szocpol tekintetében könnyítenek, azt mondják, hogy állítólag tízezer ember számára is lehetővé tehetik azt, hogy mondjuk, 18 millió helyett 15,5-ért vásároljon magának lakást. De ha reálisan végiggondoljuk az átlagfizetések alapján, hogy külső segítség nélkül egy magyar fiatalnak milyen esélye van erre, akkor beláthatjuk, hogy sajnos a legtöbben a lábukkal szavaznak, hiszen 300 és 500 ezer közé teszik a szakértői becslések azok számát, akik már elhagyták ezt az országot egyfajta gazdasági menekültként és egyáltalán nem kalandvágyból.

Láthatjuk, hogy miközben az önök úgynevezett szocpolrendszere pár száz embert ért el, 2012-ben, az utolsó lezárt adatsorral bíró évben kevesebb lakás épült az országban, mint a második világháború idején. Az is elmondható, hogy 2013-ban összesen 158, 2014-ben pedig 293 bérlakás épült hivatalosan állami háttérrel, állami támogatással. Szánalmasan kevés ez ahhoz képest, hogy Varga Mihály például 2014 decemberében kijelentette: a kormány célja, hogy évente 40 ezer lakás épüljön az országban. Hozzáteszem, hogy 10 ezer lakás építése mintegy 44 ezer embernek tudna stabil, biztos, kiszámítható munkát és ezáltal fizetést biztosítani.

Lakosságarányosan pedig Ausztriában ötször annyi ingatlant emelnek és ötször annyi bérlakás elérésére van lehetőség, mint nálunk. De ne ez legyen a mérce, legyen legalább az a mérce, hogy az amúgy hozzánk képest sokkal drágább Németországban is csak 19 százalékos áfával „sújtják” mind az otthonok vásárlását, mind a lakásépítést, ‑felújítást. Nálunk pedig ‑ ez ismeretes ‑ európai rekordról beszélünk, 27 százalékos áfáról, amely a szegények adója, a legnehezebb sorban lévő rétegeket sújtja leginkább, de akadályozza ezt a területet is.

(16.20)

Láthatjuk, hogy amíg a Jobbik benyújtja a módosító javaslatait, amelyek egy állami hátterű otthonteremtési és bérlakás-építési programról szólnak, elképesztő az önök részéről tapasztalható csend. Elképesztő az a csend, amely azt az elgondolást övezi, hogy állami háttérrel, minősített magyar kivitelezők által, magyar beszállítói háttér kiépítésével igenis pörögjön, kezdjen el épülni az a bérlakásállomány, ahova ha a piaci ár feléért, harmadáért beköltözne egy magyar fiatal, és ha képes betartani az alapvető társadalmi együttélési szabályokat, márpedig meggyőződésem, hogy 95 százalék képes ezeket betartani, akkor bizony egypár év bérleti jogviszony után tulajdonába is kerülhetne az a bérlakás.

Ily módon a külföldi munka hosszú-hosszú éveit is meg tudnánk spórolni nagyon sokan olyan magyar embernek, akik vagy kizárólag ezért, vagy jórészt ezért hagyják el ezt az országot, pusztán azért, mert nem képesek máshogy leválni a családról, önálló családot alapítani, gyermekeket vállalni. Magyarország katasztrofális demográfiai helyzetének ismeretében kutya kötelessége lenne Magyarország mindenkori kormányzatának valódi, igazi otthonteremtési költségvetési sorral, tízmilliárdokkal támogatni egy ilyen programot. Hiszen a szakmai számítások szerint egy 4-6 éves perióduson belül minden ideköltött forint visszapörög a gazdaságba különböző multiplikátor hatásokon keresztül, pótlólagos adóbefizetéseket generálva, frissítve azt a kiszáradt gazdaságot, amely az úgynevezett devizahitelek rendezetlensége és számos egyéb ok miatt egész egyszerűen nem tud megfelelően működni.

Összességében tehát azonnali áfacsökkentésre lenne szükség a lakásépítések, otthonok vásárlása és fejlesztése terén is, és egy olyan otthonteremtési programra, amely reális jövőképet ad minden magyar fiatalnak. Ehhez képest az önök költségvetéseiben otthonteremtési soron pusztán az árfolyamgát 2.0-soknak az állami lába volt megtalálható az utóbbi években, tehát önök a bankokat támogatták vissza azért az állítólagos segítségért, amit nyújtottak a magyar embereknek.

Még mindig azt látjuk, hogy a költségvetés tervezetében brit visszatérítésre, tehát a brit tehenészgazdák és az ottani gazdaság támogatására magyar adóforintokból közvetlenül nemcsak annál áll rendelkezésre több, mint amennyit lombikbébiprogramra fordítanak, vagy amennyit, mondjuk, a Bethlen Gábor Alapon keresztül határon túl élő testvéreink szinte összességére, hanem (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) bizony egy otthonteremtési programra sem jut annyi (Az elnök ismét csenget.), mint amennyit Nagy-Britanniának adományoznak önök a magyar adófizetők pénzéből, megindokolhatatlanul. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)