Ander Balázs (Jobbik)

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A jövő évi költségvetéshez a Jobbik képviselői számos olyan módosító javaslatot nyújtanak be, amelyek érdemben segítenék az évtizedek óta szőnyegbombázással pusztított, máról holnapra tengődő magyar vidék, a cseléd- vagy páriasorba kényszerített falusi lakosság életét.

Mostani napirend utáni felszólalásomban a dél-somogyi falujárásaim egy átlagos napján begyűjtött tapasztalatok, érzések, benyomások, lakossági üzenetek kis csokrát szeretném átadni képviselőtársaimnak, és naiv illúzióval remélem, talán a kormánypárti padsorokban ülők is meghallják az alig száz lelkes, kicsiny Szentborbás panaszát, ami a maga még Barcstól is 30 kilométeres távolságával valóságos Isten háta mögötti településnek számít; akinek itt nincs autója, az elveszett ember, mert a Volán menetrendje nem kényezteti el éppenséggel az ott lakókat. El tudják képzelni, hogy milyen esélyekkel indul innen egy fiatal? Már ha nincs mögötte tíz- és százmilliós luxuslakásokat, úszómedencés luxusvillákat eredményező, a kormánypárti oldalról jól ismert családi összefogás. És az MSZP-s Simon Gáborral ellentétben neki senki nem ad úgymond vagyonkezelésbe 250 millió forintot.

El tudják képzelni a maga majdnem 600 lakosával abban a régióban már nagyobbacskának számító Lakócsa szomszédos falvak gyerekeit is befogadó iskolájának és az ott dolgozó tanároknak a helyzetét? Volt alkalmam meggyőződni arról, hogy az intézmény pedagógusai milyen embert próbáló erőfeszítéseket tesznek, amikor a zömmel alacsony szociokulturális családi háttérrel rendelkező cigány fiatalokkal foglalkoznak oktató-nevelő munkájuk során. Itt nemcsak duma a farizeus módon toleranciáról papoló, de valójában végtelenül kirekesztő bel-pesti szoclib értelmiségnek zsíros megélhetést jelentő felzárkóztatás, illetve annak sokszor gigászi kísérlete. Itt akkor is továbbfolytatják a hivatásuknak tekintett munkát a tanárok, ha egy-egy gyerek, akinek az apja börtönben ül, vagy valamelyik nő családtagja pedig a 6-os út mellett áll, netalántán nyomdafestéket nem tűrő trágársággal ront arra, akitől életében az egyetlen segítséget és a valódi kitörés lehetőségét, a tudást kaphatja.

El tudják képzelni, hogy a csupán 200 fős Potony halódó kiskocsmájában miként vélekednek egy fröccs fölött merengve a falubeliek a szűk ficsúröltönyös kormánypárti Gucci- és Vuitton-tagozat viselt dolgairól?

Higgyék el, jó lenne pedig néha ezeket a hangokat is meghallani. És előrebocsátom, Sz. kapitánnyal ellentétben van egy sokak által nem tolerálható hibám: szeretek józan maradni, én tehát nem inni, hanem beszélgetni tértem be az említett egységbe.

A kocsmában alkalmazottként dolgozó, cigány származású hölgy igen őszintén vallott a problémákról. Érdekes, hogy meglátásai mennyire közel állnak a minden alap nélkül rasszistának kikiáltott jobbikos elképzelésekhez. Ő három gyereket nevelt föl becsületben, és szintén elítéli a bűnöző életmódot, a nem a gyerekekért, hanem a gyerekekből élő mentalitást.

De haladjunk tovább a felidézett útvonalon, és nézzük a következő falut! El tudják képzelni, hogy milyen az 1979-ben, annak várossá avatásakor Barcshoz csatolt 300 lelkes Drávaszentesen egy egész életében keményen dolgozó, munkától meggörbült hátú, megalázóan alacsony nyugdíjból tengődő idős ember közérzete? Mindig is tudtuk, hogy egy dolog a rendőrségi statisztika, egy másik pedig a lakosság szubjektív biztonságérzete, ezért is jobb tehát, ha az ember nem a saját tapasztalatainak, hanem a hivatalos közleményeknek hisz, így mindjárt rózsaszínűvé válik a világ. Helyi nyugdíjas nénik ugyanis arra panaszkodtak, hogy nem éri már meg a kertet megművelni, mert míg ők vetnek, addig más szüretel. Egyiküknek még a háza előtti kispad háttámláját is ellopták tüzelőnek, pedig, mint mondta, ha kér, akkor ‑ noha ő maga is szegény ‑ szívesen adott volna a tolvajnak egy főzésre elegendő fát.

Hogy ne vádoljanak túlzott egyoldalúsággal, be kell valljam, a következő állomásom során, a feleakkora Péterhidán öröm volt látni, hogy egyre előrébb haladnak az 1810-ben épült klasszicista vízimalom felújítási munkálatai. Viszont egy helyi, 50 hektár alatti családi gazdálkodó újfent csak lehűtötte kitörni kész optimizmusomat, és visszatérített a magyar valóság rögös terepére. Mert el tudják képzelni, hogy az értelmetlen bürokratikus előírások, a kisgazdabarát kormánypropaganda szólamai ellenére nehézkes pályázati rendszer, no meg a vidék véres verejtékéből, valamint elnyomorításából milliárdokat kaszáló terményfelvásárlók és tőzsdespekulánsok vámpírpolip alfajának gazember kasztja miként gondoskodik arról, hogy az ő gyerekei se Péterhidán képzeljék el a jövőjüket?

Egyébként minden falujárásom alkalmával furcsának érzem, hogy a legtöbben megköszönik, hogy egyáltalán meghallgattam őket, és kíváncsi vagyok a véleményükre. Ezért igazán nem tartoznak ők nekem köszönettel, hiszen jobbikos képviselőként ez is a feladataim közé tartozik. Aki hálával tartozik, az én vagyok. Ha netalántán látják, hallják majd ezt a felszólalást, akkor ezúton is köszönöm nekik, hogy időt szakítottak egy kis diskurzusra.

Kormánypárti képviselőtársaimat pedig arra kérem, hogy támogassák a jobbikos módosító javaslatokat a költségvetéshez kapcsolódóan. Nagyon szépen köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiból.)