Z. Kárpát Dániel (Jobbik)

Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mielőtt tervezett mondandómba belekezdenék, azért is kértem a gyorsabb reagálás lehetőségét, hogy Palkovics államtitkár szavaira reflektálhassak. Ő sajnos már nem tartózkodik a teremben, de akár a jegyzőkönyvön keresztül, akár egy későbbi eszmecserén belül érveink bizonyára összecsaphatnak.

Nem véletlenül mondta ugyanis a megszólított Volner János képviselőtársam azt, hogy bizony, az összeszerelő üzemek országa lettünk. Ez a tekintetben mindenképpen igaz és helytálló, hogy amikor ő maga a Vállalkozásfejlesztési bizottság jobbikos elnökeként összehívott egy olyan találkozót, amelyen a magyar autóipari cégek, vállalkozások vezetői tették tiszteletüket, tiszteletét tette Glattfelder Béla, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára is, aki saját maga elismerte, hogy az autóipari vállalkozások, cégek tekintetében a magyar hányad a hozzáadott értéken belül erőteljesen 5 százalék alatti. Ez pontosan annyit jelent, hogy az a beszállítói hátország, az a tudásbázis nem épült ki, amiért ezeket a cégeket ideengedték Magyarországra, és amiért engedték őket a magyar piacon belül működni.

Mindemellett azt is elmondhatjuk, hogy amikor megvizsgáljuk az ő pénzügyi számaikat, és azt látjuk, hogy az adózás előtti eredményük és az adózás utáni majdnem ugyanakkora, tehát lényegében sok esetben nem vesznek részt a közteherviselésben, mindemellett azt is látjuk, hogy a velük kötött stratégiai szerződések egyes pontjait Magyarország Kormánya hétpecsétes titokként kezeli, akkor bizony azt látjuk, hogy ezek az egyensúlytalanságok fennállnak, és sem dolgozói, sem fejlesztői, sem mérnöki, sem egyéb szinten nem látjuk a magyar beszállítói bázis oly mértékű kiépülését, amilyen az indokolt lehetne. És azt is el kell hogy mondjuk, hogy természetesen ezek automatizált tevékenységet folytató cégek, nyilvánvaló módon nem várható, hogy több százezer embert foglalkoztassanak, de az, hogy csak néhány ezret foglalkoztatnak néhány tízezer helyett ‑ most itt nyilván az arányokról nem lehet vitatkozni, a konkrét számokról igen ‑, egészen biztos, hogy nem arra vezet, mint amit mi Magyarországon látni szeretnénk. Összességében tehát Volner János képviselőtársam abszolút helytálló módon nyilvánult meg ebben a kérdésben.

Amikor pedig a költségvetésről beszélünk szélesebb kitekintésben, talán azt láthatjuk, és úgy közelíthetjük meg legkönnyebben a kérdést, hogy itt bizony a XX. század költségvetése csatázik ‑ az önöké ‑ azokkal a XXI. századi, harmadik évezredből származó jobbító módosító javaslatokkal, amelyeket a Jobbik képviselői a nap folyamán igenis próbáltak megosztani a szélesebb közvéleménnyel is.

Amikor a XX. századi vagy olyan típusú költségvetésről beszélünk, mire gondolunk? Nézzük meg, hogy mi van benne! Benne van például az az államadósságot illető kamattörlesztés, amely nagyságrendileg nem változott, évről évre bizonyos mértékben nőhet vagy csökkenhet a volumene, de látszik, hogy az államadósság újratárgyalásának újbóli és újbóli elmulasztása miatt Magyarország egy olyan helyzetben van, hogy hihetetlen nagy ballaszt húzza évről évre. Amikor a Széll Kálmánról elnevezett megszorító csomagjukban önök meghirdették a 65-70 százalékos államadósság-arányt, akkor bizony valamit nagyon elvétettek, hiszen ez az arány azóta sem közelít a 65-70 százalékos szinthez, nominálisan mérve pedig magasabb az államadósság, mint korábban; talán a számokkal önök sem vitatkoznak.

El kell hogy mondjuk azt is, hogy az áfa tekintetében ‑ és az adózási részre egy kicsit rátérve ‑ azt láthatjuk, hogy az európai uniós rekorder 27 százalékos áfa még mindig jelen van ebben a költségvetésben. Takaróznak önök azzal, hogy a sertéshús tekintetében most részleges csökkentés megvalósul, ez a kimért csökkentés a piaci szereplők szerint mintegy 17 százalékos árcsökkenéshez is vezethet, tehát ekkora volument nem fognak lenyelni a kereskedők, és akkor még a járulékos károkat nem számoltuk bele, mint mondjuk, a baromfitenyésztők kárait. De örüljünk annak a lépésnek is, ami bár minimális, kozmetikai jellegű, mégis jó irányba történik, tehát ezt ne vitassuk el.

De azt kell mondanunk, hogy lenne ebben a költségvetésben tartalék, bőven lenne az alapvető élelmiszerek áfatartalmának 5 százalékra való csökkentéséhez és még a gyermeknevelési cikkek áfájának 5 százalékra való csökkentéséhez is. Tehát látjuk ebben a költségvetési tervezetben a XX. század minden begyöpösödött és egyébként maradi megközelítésből fakadó, elképesztő terhelését, de azt is látjuk, hogy merre lenne a kivezető út, és ehhez a forrásokat is meg tudjuk jelölni.

Nyilvánvaló, hogy ha csak annyit tesznek, hogy összeadják a fejezeti általános tartalékokból, a dologi és működési kiadásokból a különböző minisztériumoknál felhalmozódott olyan keretet, ahol vagy nem jelölte meg a kormány, hogy ezt milyen célra kívánja elkülöníteni, vagy pedig teljességgel fölösleges az az adott, akár többmilliárdos tétel, már százmilliárdos nagyságrendhez jutunk. De ha összeadjuk, akkor egy 450 milliárd környékére kijövő olyan tételtömeget találunk, amely vagy ‑ még egyszer mondom - zseb­pénzként kerülne az önök tervezete szerint a kormány számláira, vagy pedig teljesen fölösleges módon, teljesen fölösleges célokra kívánják elkölteni.

Elmondhatjuk azt is, hogy ezen költségvetési tervezetben a XX. század maradványaként itt van velünk egyébként még az az európai uniós pozíció is, amit Magyarország akkori vezetői talán már 1990 után egy kicsivel felvettek. Látható, hogy önmagában az, hogy mondjuk, egy cukorkvóta leépülésével párhuzamosan nem látjuk a cukoripar feltámasztásának számait, nem látjuk azt sem, hogy a régi magyar termelőkapacitás visszaállna, semmilyen olyan széles körű fejlesztést nem látunk, beruházási csomagok nem látszanak előttünk, amelyek révén Magyarországon hozzáadott érték keletkezhetne. Látunk viszont benne brit korrekciót, látunk egy 21 milliárdos tételt, amelyből Magyarország adófizetőivel önök közvetlenül támogattatják Nagy-Britanniát, mert az annyira szegény ország és biztosan rászorul erre. Meg sem kísérelték ezt az arcátlan és felháborító tételt újratárgyalni, ami önmagában szegénységi bizonyítvány a kormányzat tekintetében.

Elmondhatjuk azt is, hogy mi hiányzik ebből a tervezetből. Megint nincsen otthonteremtési program, nincs egy tisztességes, állami hátterű bérlakás-építési és otthonteremtési program. Az, hogy a szocpolt némiképp megpróbálják kiterjeszteni vagy akár átnevezni, kereskedelmi bankokon átfolyatni a forrásait, nem mondom, hogy rossz dolog, ne vitassuk el. Lehet, hogy egy-két embernek segít, de rendszerszinten nem fogja tudni a magyar fiatalokat megállítani a tömeges kivándorlásban, ha azt látják, hogy a KSH szerinti átlagfizetésükből 15 vagy 20 év alatt sem tudnak összespórolni ma Magyarországon egy lakásra vagy egy kisebb házra, mert egész egyszerűen látják, hogy ezt nem tudják megtenni, GDP-nö­vekmény ide vagy oda.

Hozzáteszem: jó lenne nem csak GDP-ről beszélniük ez esetben, jó lenne a külföldi társaságok és a profitot kivonó társaságok tevékenységének kivonása után meghatározni azt is, hogy hol áll a magyar nemzetgazdaság. Ehhez jó lenne egy nemzeti vagyonleltár, amit önök nem készítettek el, és többéves lemaradásban vannak ezen vállalásukkal kapcsolatban is.

(18.20)

Azt is látnunk kell, hogy amíg a minimálbér és a meghatározott létminimum között még mindig egy 20 ezer forintos szakadék tátong, s ezt nagymértékben nem tudták csökkenteni az utóbbi években, addig felzárkózásról és széles társadalmi osztályok hatalmas életlehetőségeiről, új esélyeiről beszélni legalábbis demagógia. Azt kellene tehát látnunk, hogy ha csak az adórendszert vizsgáljuk, akkor a bevételek egyharmadát e tekintetben áfabefi­zetésekből származtatják ‑ itt említettük az európai uniós rekorder 27 százalékos áfát ‑, de azt is látjuk, hogy az a 215 milliárd forint, amivel nőnek az innen származó pénzügyi források várakozásai, magasabb összeget képviselnek, mint a tavalyi mérték. Akkor hogyan tudunk adócsökkentés költségvetéséről beszélni? Hogyan tudnak önök könnyítésekről beszélni abban az esetben, ha a személyi jövedelemadó 1 százalékos engedménye után is előáll az a helyzet, hogy tavaly 1640 milliárd forintot vártak ebből az adótípusból, most pedig 1658 milliárd szerepel mellette? Nyilvánvaló, hogy lehet ezt kipörgő gazdasági hatásokkal, a befizetők körének szélesedésével is részben magyarázni, de tömeges szinten jelentkező engedményről beszélni akkor, amikor a költségvetésben ezen adósoron a várakozás növekszik, tehát a személyi jövedelemadóból várt bevételük növekszik annak ellenére, hogy önök állítólag engedményt tesznek, legalábbis érdekes, magyarázatért kiált.

El kell mondjuk azt is, hogy amíg nem következik be egy járulékforradalom, tehát amíg ahhoz, hogy a munkavállaló hazavigyen 68 700 forintot, a munkaadója az államnak 66 ezer forintot köteles fizetni, addig nem tudom, hogyan várják a magyar gazdaság kifehéredését, kifehérítését. Önmagában tehát látható, nagyon sok probléma szerepel ezen költségvetési tervezet kapcsán.

Nem válaszol a kivándorlási spirál által felvetett problémákra, még a bevándorlásra sem eléggé, hiszen önálló határőrség újjáépítése, felszerelése nem szerepel benne; de nem válaszol Magyarország legnagyobb katasztrófájára sem, ez pedig a népesedési krízis. Hiszen láthatjuk, hogy minden, egyébként jó kísérletek, de mégis apró kísérletek ellenére a legújabb statisztikák megint azt mutatják, hogy hibahatáron belüli az élve születések számának növekménye, és én ennek is nagyon örülök, annak a 3 egész akárhány tized százaléknak, de a halálozások száma megint 15 százalékkal nőtt időarányosan. Tehát a magyarság népességfogyása megint csak olyan szinten áll, hogy rohamos, nem sikerült lassítaniuk, nem sikerült megállítaniuk, tehát minden egyes költségvetési döntésük mögött azon szemléletnek kellene húzódnia, hogy a magyar népességfogyást először lassítsák, majd megállítsák, végül pedig a gyarapodás irányába fordítsák ezt a nemzetet. Ezért tesszük meg jobbító javaslatainkat, és úgy érezzük, hogy kutya kötelességük ezekről legalább érdemi tárgyalást folytatni, még egyszer mondom, minden magyar állampolgár érdekében. Köszönöm a lehetőséget. (Taps a Jobbik soraiban.)