Dr. Kiss László (MSZP)

KISS LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Nem akarom kihasználni az időt, csak néhány dologra hadd reagáljak, engedjék meg.

Az egyik kérdés, hogy én úgy érzem, hogy bár a PISA-felmérések ebben nagyon rossz eredményeket mutatnak, hogy mind a szövegértés, mind a matematikai kompetenciák romlottak az utolsó eredmény alapján, mégse hiszem, hogy ebben a Házban ilyen problémákat kellene feszegetnünk a képviselőtársaink kapcsán, ezt én nem tartom udvarias dolognak. Férfiemberként meg különösen nem. Persze, gondolom, lehet más ingerküszöbe az embereknek, tehát én nem vagyok ebben naiv, tudom, hogy vannak udvarias emberek és udvariatlanok; az udvarias emberek szerintem udvariasak, az udvariatlanok pedig udvariatlanok.

A másik része ennek a kérdésnek, ha a szövegértés már előjött. Volt egy érdekes beszélgetés az egyik rádióban, ahol azzal a kutatóval volt egy beszélgetés, aki annak a Tárki-kutatásnak volt a szerkesztője, amire a vitában önök hivatkoztak, aki elmondta egyébként, hogy nagy érdeklődéssel fogadta a kormányzat közleményét a Tárki kutatásával kapcsolatban, és különösen azért nőtt meg az érdeklődése a közvélemény-kutatás kapcsán, mert számos olyan irányra is kitért a kormány közleménye, ami egyébként nem következik a dokumentumból. Például a Tárki kutatásából kiderült, hogy a felső és az alsó decilis közötti különbség, vagyis hogy a leggazdagabbak és a legszegényebbek közötti különbség sosem volt akkora az elmúlt időszakban, mint most. Ebből viszont az is következik, amiről Korózs képviselőtársam beszélt, hogy az alsó decilis szegénységi adatai azért elkeserítők, és arról beszélni tehát, hogy milyen kár, hogy erről bárki szót ejt itt a parlamentben, szerintem, mondjuk, nem lehet; jó, hogy ez a téma az asztalon van.

Valóban, a szegénység, a gyermekszegénység egy komplett probléma, és így a gyermekéhezés is. Én magam gyakorlati problémának tartom azt korábbi önkormányzati képviselőként most meg egyéni országgyűlési képviselőként, hogy és egyébként mi történik azokkal az intézményekkel, ahol az állam és/vagy az önkormányzat fizet azért, hogy a gyermekek étkezzenek, és gyakorlati problémának látom azt egyébként, hogy itt kiderült többek hozzászólásában, hogy gyakorlatilag fogalma nincs arról senkinek, hogy itt mi is a helyzet. Gyakorlati problémának tartom azt, hogy amikor arról beszélünk, hogy egészségesen kell a gyermekeknek táplálkoznia, akkor nekem két írásbeli kérdést és két azonnali kérdést kell tennem a szakminisztériumhoz azért, hogy végre felfogják ‑ és bocsánatot kérek, hogy erősen fogalmazok, de tényleg az a helyzet ‑, hogy több iskolában nem tartják be például azokat a rendeleteket és azokat a törvényeket, amit a kormányzat ebben a kérdésben hozott. És tényleg, körülbelül négy-öt felszólalásnak és parlamenti tevékenységnek kell elérnie azt, hogy egy olyan automatát elvigyenek egy általános iskolából ‑ itt a XVI. kerületről beszélek konkrétan, a Batthyány Általános Iskoláról ‑, ami egyébként minden rendeletet megszeg és minden jogszabályt megszeg, és amiről az az elvi álláspontja egyébként a kormányzatnak, hogy megismétli a törvényt, amit megszeg az illető intézmény, illetve a KLIK, amelyik ezt engedélyezi.

Nos tehát, amikor arról beszélünk, hogy ezeket a törvényeket a gyakorlatban végre kell hajtani; amikor arról beszélünk, hogy nem a szövegre van szükség arról, hogy egészséges legyen az étel, hogy nem megoldás a gyermekeknek az, hogyha ehetetlen ételt adunk nekik, akkor valóban, szerintem ez egy fontos kérdés. Az nem oldja meg a gyermekszegénység és a gyermekéhezés problémáját, hogyha egyébként olyan beszállítók végzik ezt a tevékenységet, amelyek, mondjuk úgy, nem ellenőrzött minőségű élelmiszert adnak a gyermekeknek. És ez nemcsak Magyarországon probléma, ez több helyütt is probléma, a világon szinte bárhol, ahol egyébként ilyen módon üzemeltetnek rendszereket, ez probléma, merthogy nagyon gyakran másodlagos piacnak tekintik az élelmiszer-forgalmazó cégek a közélelmezést, illetve az iskolákba szánt ételeket, és bizony-bizony, ha a kormányzat nem néz a körmükre, akkor nem tapasztalhatunk ebben a dologban előrelépést.

Nagyon örülök, hogy többen egyetértettek - Szász­falvi képviselőtársam is ‑ abban, hogy tisztán kell látni ebben az ügyben, de akkor felmerül a kérdés ‑ és erre, kérem, adjanak majd választ ‑, hogy majd mikor látunk tisztán ebben a kérdésben, mikor jön elénk egy olyan jelentés a közétkeztetésről, ami ezeket a kérdéseket megválaszolja, mert szerintem ezt is szívesen olvasnánk.

Ahogyan arról is lehetne beszélni, hogy hol vannak azok az integrált programok, amelyek a gyermekszegénységgel felveszik a harcot. Az biztos, hogy most, hogy előttünk van ez a javaslat, azt lehet látni, hogy szerintem jó irányba tettünk egy jó lépést, a kormányzat is jó irányba tett egy jó lépést. Azonban engedjék meg ‑ és bocsánatot kérek ezért a megközelítésért ‑, nem tudom nem látni azt a szaléziak és a III. kerületi önkormányzat által fenntartott helyet, ahová 150 gyermek tér be naponta, hogy reggelizzen. Én nem tudom nem látni. És most a III. kerületről beszélünk, tehát nem arról beszélünk, hogy egy hátrányos kistérségben mi történik, egy fővárosi kerületről beszélünk. Nem tudom nem látni ezt a helyet.

Őszintén szólva, engem nem is érdekel, hogy ezek a problémák mikor keletkeztek, és kinek a hibája ez a kérdés. Azok a gyerekek, akik most éheznek, nem is éltek akkor, amikor azok a korok voltak, amire önök visszahivatkoznak és visszamutogatnak. Nem jelenti azt, hogy nincs felelőssége senkinek ebben a kérdésben önökön kívül, félreértés ne essék, de azt igenis jelenti, hogy a jelen problémáira a múltra való visszamutogatás semmiképpen se megoldás. Én nem gondolom azt, hogy senkinek nincs ebben a dologban keresnivalója, azt gondolom, hogy igen, mindenkinek felelőssége ez a kérdés, aki ebben az országban kormányzott. De azért visszakérdezek: ugye, nem gondolja senki azt komolyan, hogy senki nem akarja ezt az ügyet megoldani? Hogyha én nem feltételezem önökről azt, hogy nem akarnak ezzel a problémával törődni, akkor, kérem, ne feltételezzék már a másik oldalról sem, hogy igen, bármilyen kormányzat, amelyik ezt megelőzően volt, direkt állított elő ilyen helyzeteket. Nem.

(13.20)

Éppen ezért a jövőbe kéne nézni, azzal kellene foglalkozni, hogy milyen következtetéseket lehet levonni azokból a hibákból, amelyeket akár önök, akár a szocialista kormányzat, akár az azt megelőző fideszes kormányzat, akár az azt megelőző szocialista kormányzat, akár az azt megelőző MDF-es kormányzat elkövetett. Úgy gondolom egyébként, hogy az, hogy ha önök hasonló hibákat vagy még súlyosabbakat elkövetnek kormányzásukban, mint amit akár a szocialista kormányzat elkövetett, nem enyhítő körülmény ezeknél a hibáknál, szeretném elmondani, hanem súlyosbító körülmény.

Van egy magyar mondás, de én inkább egy kínait idéznék. A kínai mondás úgy szól, hogy semmilyen folyóba vagy ugyanolyan folyóba nem lehet kétszer belelépni; a magyar mondás kicsit plasztikusabban fogalmaz, amit én most kevésbé szeretnék idehozni. Éppen ezért szeretném arra felhívni a figyelmet, hogy önök se tegyék ezt. Ha önök azonosítanak olyan hibákat, amelyeket ez alatt az öt év alatt nem sikerült azonosítaniuk valami rejtélyes oknál fogva, akkor azokat ne ismételjék meg! Ha önök úgy látják, hogy elégtelen volt az az intézkedéssorozat, ami nyolc éven keresztül történt a gyermekéhezéssel kapcsolatban, akkor ne kövessék el ezeket a hibákat, hozzanak jobb törvényeket! Ne pipálják ki a feladatot azzal, hogy elmondják egy sajtótájékoztatón, hogy küzdeni kell azért, hogy a gyermekek egészséges ételt kapjanak az intézményekben, majd nem tesznek semmit azért, hogy ez így legyen, mert nyilván könnyű kiírni egy rendszert, de senkinek nem jut eszébe ezt ellenőrizni.

Ne gondoljuk azt, hogy demagógia arról beszélni, amikor éhes gyerekeket látunk, mert tudom, hogy vannak olyan önkormányzatok, ahol nagyon jól gondoskodó önkormányzatokról van szó, és megoldották azt, hogy a betérő gyermek kapjon reggelit; ahol megoldják az óvodapedagógusok ‑ én pedagógus vagyok, ismerem a kollégáimat, tudom, hogy áldozatkész, rendes emberek ‑, hogy ha bejön a gyermek éhesen, akkor is kapjon ételt, amikor egyébként neki ez nem járna, mert csak tízórai van, mert tudjuk, hogy ahol tíz zsemle van, ott lehet, hogy tizenkettőt is lehet adni.

Nem vitatom ezt, de azért ne gondoljuk azt, hogy ebben az országban ez mindenütt így működik! Ne gondoljuk, hogy nincsenek olyan térségek, ahol ezt nem oldották így meg! Ne gondoljuk ezt! Ne gondoljuk, hogy a gyermekéhezés nem probléma! Értem, hogy ezt lehet racionalizálni, meg lehet örülni, hogy most már háromszázzal kevesebb gyermek éhezik, én minden egyes ilyen eredménynek örülök. Higgyék el nekem, nagyon örülök ennek az eredménynek! De ne gondoljuk azt, hogy amíg van egy éhes gyermek is, addig mi jól végezzük a munkánkat! Se önök, se mi, senki nem végzi jól a munkáját.

Nem beszélve arról ‑ és kérem, ezt is fogadják el tőlem ‑, hogy az a gyermek, aki éhezik, és az a szülő, aki munkanélküli, ezek az emberek, akik elkeseredettségben élnek, őszintén érdektelennek tartják azt egyébként, hogy most éppen kihez lehet azonosítani ezt a problémát. Nem erről kell beszélni! Arról kell beszélni, hogy hogyan oldódik meg ez a helyzet.

Ezért kérem önöket, hogy minden olyan dolgot, ami erre irányul, támogassanak. Higgyék el, hogy én magam országgyűlési képviselőként biztos, hogy támogatom önöket abban az őszinte tevékenységben, ami a gyermekéhezés, a gyermekszegénység ellen történik, de azt is engedjék meg, hogy vannak olyan megfontolások, amelyek ezeket a képeket árnyalják, és ezeket pedig idehozzuk önök elé! Nem hiszem, hogy ez kidobott tíz perc, fél óra, egy óra, szerintem mindenkinek van erre két-három órája, hogy ezt meghallgassa, legrosszabb esetben annyi történt, hogy elmondtunk valamit, ami semmilyen hatással nem bírt, de a legjobb esetben pedig az történt, hogy néhány ember elgondolkodott, és jobb irányba ment ez a folyamat. Remélem, hogy ez történik. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP padsoraiban.)