Gúr Nándor (MSZP)

GÚR NÁNDOR, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Először a törvénytervezet hátteréhez, illetve kiegészítő gondolataihoz illesztetten, amelyek elhangzottak, néhány helyesbítést meg kell tenni, és utána rátérek a törvénytervezetre.

Nagyon fontos minden kormány életében ‑ és az is kell hogy legyen ‑, hogy a létező, az adott, a meglévő munkahelyeket megőrizze. Elismerem, nagyon fontos, becsülöm is mindezt. De, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim, önök öt évvel ezelőtt nem erre vállalkoztak. Önök öt évvel ezelőtt azt mondták, hogy egymillió új munkahelyet teremtenek, adóforintokat termelő, a gazdaságban életre hívódott munkahelyeket. Ezzel szemben az a helyzet, hogy amikor megpróbálják elhitetni a társadalommal, hogy a foglalkoztatási helyzetkép jobb, mint öt évvel ezelőtt, akkor nem tudok mást mondani, csak azt, hogy be akarják csapni őket.

(15.50)

Egyszerűen azért, mert az, hogy 2010 átlagában több mint 3,7 millió ember volt nyilvántartva foglalkoztatottként, 2014 zárt esztendejét érintően nem érte el a 4 millió 70 ezret, eközött van 370 ezer fős különbség, olybá tűnik… ‑ és akkor most elmondom önöknek és mindenkinek, aki hallgat, lát vagy figyel minket, hogy hogyan is néz ki ez a kép. A kép úgy néz ki, hogy egyrészt közfoglalkoztatásban százezres nagyságrenddel, adott időszakban több százezer fővel növelik a foglalkoztatottak számát. Idézőjelben: a „foglalkoztatottak” számát, akiknek sajnos önmaguk bevallása szerint is egy jelentős hányada azt mondja, hogy olyan „munkatevékenységet” ‑ megint idézőjel ‑ kell végezni, ami nem tekinthető annak. Mondhatnék rá példákat is. Gyöngyfa ‑ maga a polgármester mondott le ‑, ahol 300 méternyi árkot tisztítottak hat hónapon keresztül harmincan, napi 6 centiméter haladási távolsággal; és egyéb más példákat is lehetne sorakoztatni. Ez nem értékteremtő közfoglalkoztatás. Ezt a közfoglalkoztatást, az ilyen típusú közfoglalkoztatást a foglalkoztatottak számának növekedésébe beszámítani, ez cinizmus. Ez az emberek semmibevétele. Azoknak a semmibevétele, akiket egyébként kirugdostak közalkalmazottként, majd közfoglalkoztatottként valamilyen rendszer keretei között adott esetben ilyen munkával párosítva foglalkoztatnak ‑ idézőjelben „foglalkoztatják”. Na, az egyik része a növekménynek.

A másik része, tudják, az, hogy mint ahogy mondtam ma már egyszer, most megismétlem: százezres nagyságrendű, a fiatalok körében százezres nagyságrendű gazdasági menekültek körét hívták életre az elmúlt öt esztendőben. Tudják, egyszerűen úgy működik a statisztikánk, hogy azokat a munkavállalókat, akik ‑ megint idézőjel ‑ ennek a kormánynak a „jóvoltából” külföldre kellett hogy menjenek, azért, hogy a saját családjukat el tudják tartani, és egy évnél nem régebben dolgoznak külföldön, őket a magyar statisztikában tartják nyilván munkavállalóként, mintha itt végeznének munkatevékenységet. Százezres nagyságrend, mondom.

S harmadjára: 8 órás foglalkoztatottak sokaságát szüntették meg, és a 8 órásból 4 órásokat csináltak, részmunkaidős foglalkoztatást, ezáltal statisztikailag növelték a foglalkoztatottak számát, mert a 4 órást ugyanúgy egyként veszik számításba, mint a 8 órást, ilyeténképpen, ha egy 8 órásból két 4 órást csináltak, akkor megduplázták az adott 8 órások foglalkoztatotti létszámát.

Most mondtam három tételt ‑ ha kell, még tudok másik hármat mondani ‑ a „varázslathoz”, amelynek kapcsán olybá tűnik, mintha jobb lenne a foglalkoztatási helyzetkép. De sajnálattal azt kell közöljem önökkel: a foglalkoztatási helyzetkép nem jobb, az adóforintokat termelő, gazdaságban született munkahelyek száma nem nőtt, nagyjából stagnál. Ilyen értelemben az agarakkal kicsit hátrébb kellene húzódni. Nem olyanokat mondani, mert a miniszterelnök kiejti a száján, hogy nőtt a foglalkoztatás, csökkent a munkanélküliség… ‑ csökkent a munkanélküliség? Hát, akkor ehhez még egy gondolatot, és akkor a törvénynél vagyunk.

Csökkent, persze, hogy ne csökkent volna, akkor, amikor 9 hónapról 3 hónapra csökkentették az ellátás futamidejét; Európában a legrövidebb futamidejű ellátást, a legérzéketlenebb ellátási formát vezették be. Mindenkit, akit csak lehet, kilöknek az ellátórendszerből, ne is kerüljön be! Nem egy befogadó rendszert működtetnek, ahol gondoskodni akarnak, hanem egy eltaszító, kilökő rendszert, ahol a statisztika az önök számára a legfontosabb, és nem az ember számára a megélhetés mikéntje. Ezért gondolom, hogy nem kellene olyan hangosan munkanélküliségi és foglalkoztatási adatokkal sem a Parlament falain belül, sem azon kívül hencegni, mert porrá lehet zúzni mindazt és alappal bíró érvekkel, amit e tekintetben mondanak.

A másik része a dolognak, még egyszer: az ígéreteket kell konkrét cselekedeteken keresztül valósággá váltani. Ha azt mondták, hogy 1 millió új munkahely a gazdaságban, öt év alatt az 500 ezer ‑ mert tíz évre ígérték, legyünk nagyvonalúak és igazságosak ‑, akkor azzal az 500 ezerrel számoljanak el! És ne arról beszéljenek, hogy a munkavédelmi akcióprogram keretei között mi történt ‑ az alapelvárás, tudják? Az alapelvárás! A tekintetben nem hencegni kell és dicsekedni!

Még egyszer: most, öt év távlatából visszatekintve, 500 ezer új munkahellyel tartoznak ennek az országnak, az itt élő embereknek. Nem közfog­lalkoztatotti munkahellyel, nem! A gazdaságban adóforintokat termelő munkahellyel.

És akkor elérkeztünk a mezőgazdaságban munkaadói kedvezményeket érintő javaslatokhoz. Azt mondják, hogy a munkaadók kapjanak 14,5 százalékos kedvezményt 100 ezer forint bruttó bérig. Én azt gondolom, az helyes, hogyha az élőmunkára rakódó költségeket csökkenti a kormány. Az már megfontolandó, hogy mondjuk, csak a mezőgazdaságban, vagy általában vetten, mindenhol. Ez az egyik része a kérdésnek.

(Az elnöki széket Sneider Tamás, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

A másik része a kérdésnek az, hogy miért pont 100 ezer forintig, amikor Magyarországon a minimálbér összege is több bruttóban ‑ bruttóban! ‑, 105 ezer forint, a garantált bérminimum meg 122 ezer forint 2015-ben. Nem, mondjuk, a garantált bérminimum összegéig kellene elgondolni? Majd teszünk módosító javaslatot rá. Remélem, az ésszerűség ebbe az irányba fogja vinni önöket is, hogy legalább addig, ne az alatti foglalkoztatási formákat és az alatti foglalkoztatási béreket próbáljunk már meg támogatni, hanem legalább a garantált bérminimum összegéig kiterjedő béreket!

A másik, ahogy az előbb mondtam: csak a mezőgazdaságban kell ezt megtenni? Vagy globálisan, gyakorlatilag az alacsony jövedelmi sávban lévő foglalkoztatottak körét érintőn kellene, mondjuk, az élőmunkára rakódó munkaadói járulékterheket csökkenteni? Szerintem inkább ez.

És a harmadik vetülete ennek a történetnek az, hogy ha a munkaadók kevesebb járulékterhet kell hogy fizessenek, akkor ennek legyen olybá a következménye is, ami arról szól, hogy a munkavállaló pedig haszonélvezőjévé válik ennek a történetnek. Magyarra fordítva a szót: a munkavállaló jusson több keresethez! Az alapvető probléma ugyanis itt van; ott van, hogy az elmúlt öt esztendőben önök egy olyan világot építettek, ahol ‑ példaként említve ‑ azokat a közfoglalkoztatottakat, akik a statisztika alanyaként jók az önök számára, megtaposták, azokba belerúgtak, mert 60 200 forintos bér helyett nyújtottak nekik 47 ezer forintosat, meg még volt, aki egy kis kecskét meg gombát lökött volna mellé; most ott tartunk, hogy 52 ezer forint ez a pénz az ő számukra.

Tehát ha átszámítjuk, hogy mit ér ez a 2010-es pénzhez képest, akkor látjuk, hogy a közfoglalkoztatottak bére egyharmaddal kevesebbet ér, mint 2010-ben. Önök ezt vették el a közfoglalkoztatottaktól. És a minimálbér, amire olyan büszkék mindig, hogy mennyivel emelkedett: tudják, annak a bruttója emelkedett ‑ igen, a bruttója, hogy megtanulják ‑, annak a vásárlóerő-értéke ma 5 ezer forinttal kevesebb, mint 2010-ben volt. (Vantara Gyula közbeszólására:) Számolja! Számolja, képviselőtársam, és akkor rá fog jönni! De mondhatnánk azt is, hogy a magasabb jövedelmi sávban lévő foglalkoztatottak, például közalkalmazotti, köztisztviselői körben lévők azt kellett hogy elszenvedjék, hogy az elmúlt öt esztendőben, példátlan módon, most már a második kormányzati időszakukat élik, példátlan módon az illetményalapjuk egy fillért nem változott, 38 650 forint. Nem volt a rendszerváltás pillanatától kezdve egyetlenegy olyan kormányzati ciklus sem, ahol a köztisztviselői illetményalap ne nőtt volna!

(16.00)

Most az Orbán-kormány égisze alatt, az előző időszakban sem meg most ebben a ciklusban sem nőtt ez idáig. (Vantara Gyula többször közbeszól.)

Hát ezekre kellene büszkének lenniük a bérek tekintetében, amit nyújtanak az emberek számára ‑ a nyújtanak idézőjelben ‑, hogy hogyan és miképpen vesznek el tőlük. Nyomjon gombot, képviselőtársam, és akkor majd utána meg tudjuk beszélni részletesebben is, a motyogást nem hallom idáig.

Szóval, a dolog lényege az, hogy egyrészt önök új munkahelyeket ígértek a gazdaságban, több bért ígértek az emberek számára, és ennek az a következménye vagy ebből az alakult ki, hogy nem nőtt a gazdaságban a munkahelyek száma, másodjára pedig az alakult ki, hogy főleg az alacsonyabb jövedelmi sávban dolgozó emberek kevesebbet érő pénzzel térnek haza.

Érthető, hogy a lelkiismeret furdalja önöket, és hogy próbálnak valamit tenni, most egy kis járulékkedvezményt adva a munkaadóknak, de ennek a másik részét még nem látom, hogy hogyan lesz ebből több pénze a munkavállalónak, mert hogy segítő kezet kell nyújtani a munkaadónak is, igen, de a munkavállalónak meg meg kell tudni élni, hogy holnap is termelni tudjon.

Mindezek mellett azért még azt is hozzá kell tennem, hogy Magyarország az az ország, ahol a bérek utáni elvonás az egyik legmagasabb, az OECD országain belül a negyedik legmagasabb a 49 százalékos mértékű elvonással. Itt vannak a környező országok, itt van Csehország, ahol 42 százalékos, Szlovákia, ahol 41 százalékos, Lengyelország, ahol 36 százalékos mértékű az elvonás. Lenne mit tanulni e tekintetben, nem 49 százalékos mértékű elvonást eszközölni.

Azt kell hogy mondjam, hogy ezt már csak tetőzték azzal, hogy pont a legnehezebb élethelyzetben lévő emberek számára az áfa mértékét 27 százalékra emelték; világcsúcsot hódítottak, legyenek büszkék rá; ők meg nyomorognak, mert tudják, a kis jövedelem tekintetében, a források felhasználásának aránya vonatkozásában nyilván az alapvető élelmiszerek meg a megélhetés költségeire fordított pénzek aránya nagyobb, mint a nagyobb jövedelmek vonatkozásában ez az arány.

Ilyen értelemben önök minden egyes intézkedésükkel azt hívták életre, hogy pont ott, ahol segítő kezet kellene nyújtani, önök a további ellehetetlenítést mélyítették, nehezítették a folyamatok alakulását. Nem véletlen, hogy annyi szegény és annyi, a nyomor színpadán élő ember van ma Magyarországon, mint amennyi. Ehhez a folyamathoz képest, amit önök öt éven keresztül csináltak, az, amit most ennek a törvénytervezetnek a keretei között kívánnak tenni, mondhatom nyugodt lelkülettel, nulla egyenértékű. Körülbelül 20-25 ezer embert érint, de nem közvetlen nekik ad hasznot vagy hoz hozamot, hanem az őket foglalkoztató munkaadóknak, ami annyi hasznot jelenthet persze, hogy talán-talán az állásmegmaradás biztonsága egy kicsit erősebb.

Ez fontos, de a figyelmüket arra szeretném felhívni, hogy ez egy nagyon parciális, egy nagyon részleges dolog, amit most a törvénytervezet kapcsán tesznek. Azt gondolják végig, hogy az alapígéreteiket hogyan kívánják teljesíteni akár a foglalkoztatás bővítése tekintetében, akár a bérek növekedése vonatkozásában. És ne csak gondolják végig, hanem tegyenek is érte! És főleg azokért, akik a legrászorultabbak. Elnök úr, köszönöm. (Taps az MSZP padsoraiban.)