Gúr Nándor (MSZP)

GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Elég lesz, nem lesz kevés.

Pócs János képviselőtársam megszólított, úgyhogy el kell hogy mondjam, hogy rég hallottam annyi badarságot, mint az előbbi néhány percben, egyszerűen azért, mert ha figyelt volna, abban a 10-12 percben, amit elmondtam, részben az ön felvezetőjéhez illesztetten és azt kiegészítve, a törvénytervezetet kiegészítve, akkor hallania kellett volna, hogy a törvénytervezettel kapcsolatosan egyértelmű volt az álláspontom személy szerint is, Kiss László képviselőtársam álláspontja is, ami arról szólt, hogy bár elkésettnek tartjuk a történetet, mert öt év leforgása alatt lett volna módjuk és lehetőségük, hogy több tízezreken segítsenek passzív jogviszony keretei között, akiknek ez kézzelfogható forinttöbbleteket jelentett volna a mindennapjaikat érintően, bár ezt nem tették meg, most hoztak egy törvénytervezetet, erre a válaszunk pedig az volt, hogy abszolút módon támogatjuk, hiszen úgy érezzük, hogy a megélhetéshez való javak megszerzése tekintetében ez segítséget nyújt. Tehát mindaz, amit az előbbiekben mondott, ha nem akarom másképp minősíteni, akkor csak badarságnak nevezem, merthogy támogatjuk, megkésettnek tartjuk, de támogatjuk.

A másik része a történetnek, ami itt különféle kapkodó gondolatok keretei között elhangzik öntől, arra nem tudok mást mondani, csak azt, hogy amikor ön munkahelyvédelmi akcióprogramról, akciótervről beszél, akkor mindig jusson eszébe a miniszterelnöknek a kimondott szava, bár ő úgy is szokta mondani, hogy ne azt nézzék, hogy mit mondok, hanem mit cselekszem, valami ilyesmi is volt a WikiLeaks története kapcsán. Hát, ő azt mondta, hogy egymillió új munkahelyet a versenyszférába, a gazdaságba, az adóforintokat termelő világba. A munkahelyvédelmi akcióterv meg az egymillió új, gazdaságban, versenyszférában született, születendő, megkívánt, adóforintokat termelő munkahely, az egészen más! Az egyik arról szól, hogy hogyan lehet meglévő pozíciókat megőrizni munkahelyek vonatkozásában, a másik meg arról szól, hogy hogyan lehet újakat teremteni. Belehazudhatják az éterbe azt, hogy 450 ezerrel nőtt a versenyszférában a foglalkoztatottak száma, belehazudhatják, megtették, megteszik nap nap után, látni, mondtam a példát rá, kormányszóvivő által megjelenített, megjelentetett cikk vonatkozásában és hirdetések kapcsán, és közben a valóság meg ‑ mindenki tudja ebben az országban ‑ homlokegyenest ellentétes ezzel. Négy év leforgása alatt, 2010 és 2014 között nincs érdemi elmozdulás e tekintetben, a versenyszférában egy százalékon belüli mozgásokat lehet felfedezni. Igaza van, egy százalékot sem. 1 millió 800 ezer főt nem sokkal meghaladó a versenyszférában foglalkoztatottak száma ma is meg 2014-ben. Igen, a versenyszférában. Annak az egy százaléka durván 18 ezer fő. Ez az a különbség ‑ annyi sem, mert 14-15 ezer fő ‑, amivel számot tudnak adni. Miről beszél? Beszéljen arról az 500 ezerről, ami hiányzik! Tudják, amit megígértek!

Szóval azt akarom mondani ezzel, hogy felesleges és kár olyan mondatokat mondania, amelyek visszacsapódnak önre, és amelyek zsigerből, az első pillanatban, tényeken alapulva megcáfolhatók. A hazugságot azzal, hogy másokat megpróbál adott esetben feketíteni vagy mocskolni, nem lehet eltakarni és elfedni, a hazugság akkor is hazugság marad, az igaztalan dolog akkor is az marad. (Pócs János közbeszólása.) Amit ön mondott e tekintetben, azt nem lehet más mondatokkal helyére pakolni. A munkahelyvédelmi akcióterv az nem munkahelyteremtés, az elsődlegesen munkahelymegőrzés. Önök nem arra vállalkoztak, nem azzal szereztek kormányzást, önök egymillió új munkahely ígéretével szereztek kormányzást.

És tudja, amikor néhány bedobott gondolattal, mindegy, hogy miről beszélünk, tandíjról vagy bármi másról ‑ szóval, akkor gondolkodjon el azon, hogy hogy nézett ki akkor és hogy néz ki ma, nem akarok nagyon elmenni a témától, de hogy az oktatás rendszerében mennyi volt a forrás, amit 2010 előtt betettek, például, ha már itt vagyunk a hallgatói jogviszony keretei között, a felsőoktatás rendszerébe: akkor az megközelítette a 200 milliárd forintot. Majd utána, ha megnézzük a 2013-as vagy a ’14-es esztendőt, akkor meg látjuk, hogy nagyjából egyharmadával kevesebb forrás volt benne 2013-ban, de 2014-ben sem sokkal több, akkor sem érte el azt, ami 2010 előtt volt. Miről beszél?

És akkor még nem beszéltünk a tandíjakról, arról, amit csak megemlítettem egy mondat erejéig, hogy például szűkebb pátriámban, Miskolcon egy közgazdászképzés szemeszterében nem 3 ezer forintot fizetnek tandíjat a hallgatók, nem, nem is 30-at, nem ‑ közel a tízszeresét! Tudja, mi a különbség 3 ezer meg 300 ezer között vagy 3 ezer meg 200 ezer között? Nagyon sok. Hatvanszorosa? Nyolcvanszorosa? Százszorosa? Ezt meg lehet köszönni önöknek.

Csodálkozik azon, hogy az emberek messze döntő többsége elítéli azt a fajta viselkedést, amivel, mondhatom nyugodtan, szembehazudnak feléjük, és közben meg egészen mást csinálnak? Na, de nem megyek ezekre a vizekre, csak azt akartam visszaigazolni önnek, hogy szerintem nem helyes az a pálya, amit e tekintetben jár.

(20.50)

Ennek a törvénytervezetnek a kapcsán egyértelmű álláspontot rögzítettünk, és most is megismétlem, csak azért, hogy mélyüljön el önben is. Mindaz, ami a passzív jogviszony, hallgatói jogviszony keretei közé illeszthetően támogatásjelleggel megjelenik, azaz ugyanazt hordozza magában, mint az aktív jogviszony keretei között, mindaz, amit évek hosszú során keresztül szakmai szervezetek sokasága és politikai szervezetek is támogattak, kértek, és önök azt nem hallották meg éveken keresztül, de mostanra mégiscsak valahogy idejutott a Parlament falai közé, ebben a formában az a részünkről támogatást élvez. Érti? Támogatást élvez.

A másik része tekintetében, amit pedig kértem, most is nagy tisztelettel kérem, hogy a megváltozott munkaképességű emberek vonatkozásában azok a kérdések, amelyek a munkaerő-kölcsönzés tekintetében ma kételyként vetődnek fel, a törvény indoklási részéből fakadóan és egyéb más helyzetekből fakadóan, ami a kölcsönbe adót és a kölcsönbe vevőt érinti, azt pedig érdemes lenne tisztázni.

Pócs képviselőtársam, talán ebben többet tudna segíteni, hogyha elmondaná azt, hogy akkor hogyan is néz ki ez a helyzet, mert ez ehhez a törvényhez tartozik. De ha ön nem tudja, akkor nagy tisztelettel kérdezem államtitkár urat, hogy próbálja meg ebben, még ha kormányálláspont nincs is, de az ő szakmai álláspontját rögzíteni, hogy lássuk világosan, hogy akkor most hogy is néz ki ez a kérdéskör. A megváltozott munkaképességű emberek munkaerő-kölcsönzését érintően a statisztikai nyilvántartási rendszeren keresztül hol jelenik meg? A kölcsönbe adónál vagy a kölcsönbe vevőnél? A rehabilitációs hozzájárulás megfizetésének a nagyságrendje hol jelenik meg? A kölcsönbe adónál vagy a kölcsönbe vevőnél? Legyen egyértelmű, legyen tiszta!

Lehet, hogy van olyan kérdés, amelyet az én olvasatom hiányosságából fakadóan nem jól értelmezve, adott esetben nem tudok vagy nem jól tudok, de akkor tegye meg, államtitkár úr ‑ látom, nyomott gombot, ezt köszönöm is önnek ‑, hogy akkor ezekre a kérdésekre is adjon választ. Lássunk tisztán, hogy tovább lehessen annak érdekében beszélni, hogy ennek a törvénytervezetnek ne csak az egyik fele legyen korlátok nélküli, hanem a másik fele tekintetében is azok a támogatások a politikai pártok részéről adhatók legyenek, amely az ügy érdekében megítélésem szerint fontos.

Talán ebben a tónusban, meg ebben a hangnemben, meg ebben a megközelítésben előbbre lehet haladni az ügy érdekében. Köszönöm szépen, elnök úr. (Kiss László tapsol.)