{"cycle": 40, "id": "64-409", "date": "2015-04-13", "ulnap": 64, "seq": 409, "speaker": "Ikotity István (LMP)", "p_azon": "i731", "faction": "LMP", "kind": "napirend utáni felszólalás", "role": null, "event": "Napirend utáni felszólalások", "iromany": null, "duration_s": 307, "position": null, "chars": 4181, "paragraphs": ["IKOTITY ISTVÁN (LMP): Ragadjuk meg a lehetőséget, és tegyünk fel magunknak néhány kérdést. Azt kérdezem magamtól, mi történne ezzel a bolygóval, ha Indiában az emberek családonként ugyanannyi autóval rendelkeznének, mint a németek. Mennyi tiszta levegő maradna nekünk, hogy belélegezhessük? Még világosabb leszek: van-e a világon jelenleg annyi erőforrás, ami lehetővé teszi, hogy 7 vagy 8 milliárd ember ugyanolyan fogyasztási szintet és pazarlást élvezhessen, mint a leggazdagabb nyugati társadalmak? Lehetséges lesz ez valaha is?", "Vagy egy egészen másfajta párbeszédet kell megkezdenünk? Mert mi hoztuk létre ezt a civilizációt, amiben élünk. A piac és a verseny termékeit, ami egy elképesztő és robbanásszerű anyagi folyamatot indított el. A piac azonban piacközösségeket hozott létre. Ennek lett a végeredménye a globalizáció, ami azt jelenti, hogy az egész bolygót irányítjuk. De mi irányítjuk a globalizációt, vagy a globalizáció irányít bennünket? Lehet a könyörtelen versenyen alapuló gazdaságban szolidaritásról és arról beszélni, hogy mindannyian egyek vagyunk?", "(0.10)", "Milyen messzire terjed a testvériességünk? Az előttünk álló kihívás hatalmas. A nagy válság nem annyira gazdasági válság, sokkal inkább politikai. Ma már nem az emberek uralják azokat az erőket, amelyeket szabadjára eresztettek, sokkal inkább ezek uralják az embereket és az életüket. Mert nem azért jöttünk erre a bolygóra, hogy egyszerűen csak fejlődjünk, tekintet nélkül mindenre. Azért jöttünk erre a bolygóra, hogy boldogok legyünk. Mert az élet rövid, és egy pillanat alatt véget ér. És egyetlen anyagi eszköz sem olyan értékes, mint az élet, ez mindennél fontosabb. De az élet úgy csúszik ki az ujjaink közül, hogy dolgozunk, folyton csak dolgozunk azért, hogy többet fogyaszthassunk. A fogyasztói társadalom a motor, hiszen végül is, ha a fogyasztás megbénul, a gazdaság leáll, ha pedig leáll a gazdaság, a stagnálás kísértete jelenik meg mindenki előtt. Pedig éppen ez a túlfogyasztás az, ami a bolygóra veszélyes.", "Ezt a túlfogyasztást pedig azzal tudják fenntartani, hogy rövid ideig használható eszközöket gyártanak, mert úgy sokat lehet eladni. Így egy izzó élettartama alig 1000 óra. Pedig vannak olyan izzók, amelyek 100 ezer órát égnek! De ilyeneket nem szabad gyártani, mert ez problémát okoz a piacon, mert dolgoznunk kell, és fenn kell tartanunk a „használd és dobd el” civilizációt, így aztán egy ördögi csapdába kerültünk.", "Ezek a problémák politikai természetűek, és azt mutatja, ideje, hogy megkezdjük a harcot egy új kultúráért. Nem arról beszélek, hogy menjünk vissza az őskorba, vagy a visszamaradottságot magasztaljuk. De ezt nem folytathatjuk a végtelenségig, nem irányíthat mindig bennünket a piac. Épp ellenkezőleg, nekünk kell a piacot irányítani! Rá kell jönnünk, hogy nem a vízkészletek válságos helyzete és a környezettel szembeni erőszak az igazi ok. Az igazi ok az a civilizációs modell, amit mi hoztunk létre. És az életmódunk az, amit felül kell vizsgálnunk. Az az ember, aki 8 órát dolgozik, kettő vagy több állást is vállal ezenfelül. De miért? Mert havonta kell fizetnie a hitelből megvett autóért, hitelből megvett lakásért, és fizetnie kell és fizetnie kell, és amikor mindezzel végzett, rájön, hogy egy reumás vénember, és már vége is az életének. És akkor megkérdezhetjük: hát ennyi az emberi sors? A fejlődés nem lehet a boldogság ellen. Az emberi boldogságot kell szolgálnia, a Föld szeretetét, az emberi kapcsolatokat, a gyermekek nevelését, barátságok ápolását, az alapértékek őrzését. Pontosan azért, mert ez a legértékesebb kincsünk: a boldogság. Amikor a környezetért harcolunk, nem szabad megfeledkeznünk róla, hogy a környezetünk legalapvetőbb eleme épp az emberi boldogság. Epikurosz, Seneca azt mondják: nem az a szegény, akinek kevés vagyona van, hanem az, akinek a végtelenségig többre van szüksége, és örökké többet és többet kíván.", "José Mujica, Uruguay nem rég lemondott elnöke a mai napig maga termeli meg az ételt, amit eszik, jövedelmének, fizetésének 90 százalékát a rászorulóknak adja. Az ő beszédét idéztem azért, hogy az ő szellemiségét megidézzem, mint egy követendő példát. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az LMP és a függetlenek padsoraiból.)"]}