Dr. Kepli Lajos (Jobbik)

KEPLI LAJOS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon fontos, hogy ma Magyarországon ‑ különösen, hogy a témának ilyen aktualitása van ‑ a megfelelő önmérséklettel és a megfelelő higgadtsággal beszéljünk a radioaktív hulladékokról és önmagában a nukleáris technológiáról. Az elmúlt időszakban tapasztalhattuk egyik irányban azt a hisztériakeltést, amit nyilvánvalóan politikai érdekektől sem mentesen végzett a baloldali ellenzék a Paksi Atomerőmű új blokkjainak építése kapcsán, a másik oldalról pedig tapasztalhattuk azt a kormánypártok által sokszor mindent a vállalkozói háttérnek és a gazdasági érdekcsoportoknak alárendelő magatartást, amely a másik véglete, azt hiszem, ennek a skálának.

Ésszerűen gondolkodva természetes, hogy Magyarországnak szüksége van a nukleáris energiára és a nukleáris technológiára. Ezt mindannyiszor, valahányszor ez a kérdés itt, a parlament előtt szóba került, elmondtuk. Természetesen, ha a nukleáris technológiák békés célú felhasználásáról van szó akár atomerőművi, akár kutatóreaktori, akár gyógyászati vagy más egyéb célokból, szükség van az itt keletkező nagy aktivitású, illetve kis és közepes aktivitású hulladékok megfelelő kezelésére is. Ezek veszélyes hulladékok. A világon sokfelé, sokféleképpen történik ezen hulladékok kezelése, de egy közös bennük: a megfelelő körültekintéssel és odafigyeléssel kell eljárni, amikor ezeknek a kezeléséről beszélünk.

Most nem mennék bele az atomerőmű-bővítés témájába, mert nem ez a mai napirendünk, sokkal inkább belemennék abba a kérdésbe, hogy hogyan történt Magyarországon az elmúlt évtizedekben a radioaktív hulladékok kezelése. Ugyanis itt is sajnos az elmúlt 24 évre az volt a jellemző, különösen az elmúlt tizen-egynéhány évre, hogy a vállalkozói háttérérdekek sokszor a valós szempontokat, valós szükségleteket felülírták. Történt ez a bátaapáti kis és közepes aktivitású radioaktívhulladék-tároló létrehozásánál, építésénél is.

Miről van szó? A Paksi Atomerőmű területén azok a szerszámok, eszközök, védőöltözetek, alkatrészek, amelyek a primer körből, közvetlen a reaktor környezetéből származnak, az ott dolgozók viselték őket, ezek különböző tisztítási folyamatokon átesve és hordókba helyezve kerülnek a bátaapáti kis és közepes aktivitású tározó területére.

Ezeknek a sugárzása, sugárszennyezése rendkívül alacsony, olyannyira, hogy voltak olyan tanulmányok, amelyek azt mutatták ki, hogy a tározó létrehozatalakor a kibányászott gránit, amelyet ki kellett szedni ahhoz, hogy a radioaktív hulladékot oda levihessük, nagyobb sugárszennyezettséggel, nagyobb sugárzással rendelkezett, mint maga az a hulladék, amit oda a helyére levittek.

Ennek lehet igazat adni, lehet elutasítani vagy lehet cáfolni, természetesen ez ténykérdés, hogy az a kőzet, amelyet Bátaapátinál kitermeltek, milyen sugárzással rendelkezik, milyen sugárszennyezéssel rendelkezik, az pedig a másik kérdés, hogy a világon sok helyen ezeket a kis és közepes aktivitású hulladékokat felszíni tározókban tárolják, mondván, hogy nem jelent olyan mértékű veszélyt a környezetre.

Ez az egyik szempont, a másik pedig az, hogy levisszük adott esetben akár több száz méter mélyre, és ott különböző üregekbe bebetonozva helyezzük el oly módon, hogy ahhoz aztán hozzáférni soha többé ne lehessen, és ott évszázadokig biztonságban legyen.

(14.30)

Azt gondolom, ez a fajta hulladékkezelési metódus, amely Bátaapátiban történik, sokszoros túlbiztosítása a kis és közepes aktivitású hulladékoknak. Még egyszer mondom, például munkaköpenyekről van szó, amelyet többször hordtak, mondjuk, a primerkörben a dolgozók, de utána ez egy mosási folyamaton átesett, tehát a radioaktív szennyeződés gyakorlatilag szinte eltűnt belőle, és így került hordókba, így került le a tározóba. Többször jártam a bátaapáti tározóban, töltöttem el akár órákat ezek mellett a hordók mellett, és utána a sugárkapu semmilyen sugárszennyezettséget nem mutatott ki. Tehát ez is mutatja, hogy itt azért nem ugyanarról a fajsúlyú hulladékról van szó, mint a kiégett fűtőelemek esetében.

És mit látunk? Ezt sokan el szokták felejteni. A kiégett fűtőelemeket pedig, mióta az atomerőmű megépült, a Paksi Atomerőmű területén egy felszíni épületben, a kiégett kazetták átmeneti tárolójában helyezik el. Naponta több száz, több ezer ember dolgozik a környezetében, és mégsem kapnak a megengedettnél nagyobb sugárterhelést, holott egyértelműen a nagy aktivitású kiégett fűtőelemekről van szó. Ráadásul több éve nem volt tudomásom szerint kiszállítás onnan, tehát folyamatosan gyűlnek a kiégett fűtőelemek.

Tehát leszedve mindenféle hisztériakeltést, viszont a túlzott óvatosságot is figyelembe véve azt kell mondani, hogy a radioaktívhulladék-kezelés tekintetében Magyarországon sokszor az ésszerűséget is meghaladóan a gazdasági szempontok domináltak, hiszen óriási nagy üzlet volt annak idején, ez még az MSZP-SZDSZ-kormányokhoz köthető, a bátaapáti hulladéktároló kialakítása. Rendkívül nagy költségen alakították ki. Gondoljunk bele: egy több száz méteres furatot egy gránittömbbe bevájni, majd amikor leérünk a megfelelő mélységbe, ott különböző kamrákat kialakítani, egyébként is horribilis költség! Tehát néhány milliárd forint ide vagy oda ilyen beruházásoknál nem annyira szokott feltűnni, könnyebb kivenni a pénzt belőle.

Ha már szóba került, hogy mi lett azzal a gránittal, amit kibányásztak, a pletykák, a mendemondák szerint az épülő M6-os autópálya alapjába építették be azt a gránitot, aminek elvileg nagyobb volt a sugárterhelése vagy -szennyezése, mint a levitt hulladéknak. Ki-ki döntse el maga, hogy ez mennyire logikus döntés, vagy mennyire szolgálja a sugárvédelmet, az emberek egészségének védelmét. Nyilvánvaló, hogy a pénz játszotta itt is a legfontosabb szerepet, mint általában a nagyberuházásoknál Magyarországon, és a különböző érdekcsoportoknak juttatható források, amelyeket ebből, nevezzük nevén a dolgokat, ki lehet lopni.

Ennek ellenére a most készülő nemzeti politika soraiban is szerepel, illetve régóta tudni már, hogy kutatások zajlanak Boda térségében egy nagy aktivitású tároló előkészítésére. Itt is fokozottan fel kell hívnunk a figyelmet arra, hogy bár szükséges a nagy aktivitású hulladékok végleges elhelyezéséről gondoskodni Magyarország felelőssége keretében, azonban nagyon oda kell arra figyelni, hogy ez a beruházás hogyan és milyen körülmények között zajlik majd le, mert ez még a bátaapátinál is nagyobb nagyságrendű beruházás lesz, nyilvánvalóan magyar, uniós és egyéb források felhasználásával. Mint minden nagyberuházás, ez is a korrupciót magával tudja vonzani, és Magyarországon sajnos ennek szépen látjuk tanújelét. Tehát nagyon oda kell figyelni, hogy amikor ez a tározó kialakításra kerül, akkor ki és milyen módon végzi el majd ott a munkálatokat, illetve hogy a szükséges mértékű biztonsági előírások természetesen megvalósuljanak, azonban ott se essünk olyan túlzásokba, mint amilyen túlzásokba Bátaapáti esetében estünk.

A legjobb az, ha az elhasznált fűtőelemek minél nagyobb arányban visszakerülnek az eladóhoz. Ha az oroszoktól vásároljuk, márpedig jelen állás szerint az oroszoktól fogjuk vásárolni az új blokkokhoz is a fűtőelemet ‑ bár az Európai Unió próbálja ezt módosítani vagy az ezzel kapcsolatos megállapodásba belekötni ‑, akkor az oroszokhoz kerüljön vissza reprocesszálásra, újrafeldolgozásra, és amilyen hányadban csak lehet, maximálisan jöjjön létre belőle újra atomerőművi fűtőanyag, mert természetesen, mint egyéb hulladékok terén is, mindig az újrahasznosítást preferáljuk a lerakással szemben. A lerakás, az ártalmatlanítás csak egy végső megoldás. Már csak azért sem célszerű egyébként olyan módon elhelyezni ezeket a hulladékokat, ahogy ezt tesszük Bátaapátiban, mert nem tudhatjuk, hogy hová fog fejlődni néhány évtizeden belül a technológia. Lehet, olyan technológiai megoldásokat tudunk alkalmazni, amelyekkel ezek feldolgozhatók biztonságosan, biztonságossá tehetők, és ha úgy helyezzük el őket, hogy azokhoz évszázadokig vagy évezredekig senki ne férhessen hozzá, akkor megfosztjuk magunkat attól, hogy adott esetben alapanyagként egy technológiában felhasználjuk, mondjuk, a kiégett fűtőelemeket. A mostani technológia természetesen egy bizonyos szintig teszi lehetővé ezt az újrafeldolgozást, repro­cesszálást, de nem lát senki a jövőbe, nem tudjuk, hogy tíz vagy száz év múlva ez hogyan fog alakulni.

Úgyhogy ezek a fő szempontok. Az nyilvánvaló, hogy a korrupciót kell elkerülni ezen nagyberuházások esetében, a másik pedig az, hogy oda kell figyelni arra, hogy ezek a hulladékok adott esetben egy újrahasznosításra később is hozzáférhetőek legyenek.

A Paksi Atomerőműről esett csak szó, azonban kutató- és oktatóreaktor is van Magyarországon, ahol szintén keletkezik ilyen jellegű hulladék, illetve egészségügyi célú berendezések, ahol szintén radioaktív izotópokat használnak fel. Ezeknek a tárolóhelye Püspökszilágyiban található. Erre a püspökszilágyi radioaktívhulladék-tárolóra is oda kell figyelni, nagyobb figyelmet kell fordítani. Ahogy már egyszer mondtam, maga a Paksi Atomerőmű területe is funkcionál ilyen radioaktív hulladékok átmeneti tárolójaként.

Nyilván, amikor az atomerőmű eléri majd élettartamának a végét, maga az erőmű területe is egy atomtemetővé válik, mint ahogy ez mindenhol így van a világban, hiszen az a trend, hogy teljes egészében onnan elvinni a szennyező anyagot nem lehet, így maga az atomerőmű területe is egyfajta radioaktívhulladék-tárolóvá válik. Ez az új blokkok esetében még közel százéves távlatban van, hiszen még jó néhány év, mire azok megépülnek, beindulnak; onnantól hatvan év az élettartamuk, és mire leszerelik őket, közel százéves távlatban is gondolkodnunk kell, amikor ilyen nemzeti politikát meghozunk, megalkotunk.

Összefoglalva elmondhatom, hogy a Jobbik Magyarországért Mozgalom támogatja a felelős hozzáállást a radioaktív hulladékok kezelése tekintetében, és mivel támogattuk az atomerőmű új blokkjainak megépítését is, ezzel tudomásul vettük, hogy Magyarországon még jó néhány évtizedig keletkezni fog nagy mennyiségben mind kis és közepes aktivitású, mind pedig nagy aktivitású radioaktív hulladék. Ezeket a hulladékokat a megfelelő körültekintéssel kelllehetőség szerint hasznosítani, és ha ez a hasznosítás nem megoldható, akkor pedig elhelyezni végső tárolásra.

Európai uniós szinten is még folyik a diskurzus arról, hogy mi a jobb. Az-e a jobb, ha minden ország, aki radioaktív izotópokat használ fel vagy atomerőműveket üzemeltet, a hulladékát saját országa területén helyezi el és alakít ki tárolókat, vagy ha akár az egész Európai Unió alakít ki, mondjuk, európai szinten néhány radioaktívhulladék-tárolót, amelyek olyan vidékeken találhatóak, ahol több száz kilométeres körzetben nincs lakott település, nincsenek emberek, nincs semmiféle veszélynek kitett emberi közösség, amelyet esetleges baleset esetén sugárszennyezés érhetne. Vannak ilyen területek is, de ez vita tárgyát képezi, hogy melyik a célszerűbb megoldás. Nyilvánvaló, a mi álláspontunk szerint a legcélszerűbb megoldás az volna, ha ezeket teljes egészében újra lehetne hasznosítani. Ez jelen pillanatban még nem működik. Ezért meg kell fontolnunk, hogy kialakítsunk-e sok száz milliárd forintos költségen egy olyan tárolót, ahol kizárólag a Magyarországon, ezt nagyon fontos hangsúlyozni, kizárólag a Magyarországon keletkező nagy aktivitású hulladékokat tárolnánk. Természetesen nem szándékozik senki, remélhetően fel sem merült ilyen, más országokban keletkező radioaktív hulladékot ezekbe az építendő tározókba befogadni.

Ami pedig az adatnyilvánosságot illeti ‑ még az utolsó egy percemben erre kitérnék ‑, természetesen itt a radioaktív hulladékok kezelése és tárolása tekintetében nem nagyon lehet üzleti titokra vagy más egyéb olyan információra hivatkozni, amely az ezzel kapcsolatos beruházásoknak a titkosítását tenné lehetővé.

(14.40)

Mi nem szavaztuk meg a Paksi Atomerőmű bővítésével kapcsolatos 30 éves titkosítást sem, és itt sem támogatunk semmiféle adatnyilvánosság-korlátozást. Azt támogatjuk, hogy minél szélesebb körben az állampolgárok férjenek hozzá ezekhez az adatokhoz. Ez azért is fontos, mert van egyfajta ‑ a kormány is látja, államtitkár is tudja – bizony­talanság a magyar emberekben a nukleáris technológiákkal kapcsolatban, és ez a bizonytalanság csak fokozódik azáltal, ha a kormány ilyen lépéseket tesz, mint amit tett az új blokkok építése kapcsán, hogy 30 évre titkosítja az ezzel kapcsolatos információkat. Ez semmiképpen nem célravezető, és azt nem is támogatjuk.

Ezt a nemzeti politikát, a radioaktív hulladékok kezelésének nemzeti politikáját viszont igen. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)