Bangóné Borbély Ildikó (MSZP)

BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársak! A javaslat célja, hogy a ma már százéves múltra visszatekintő védőnői rendszer méltó elismerést kapjon. Az apropó a magyar védőnői szolgálat megalapításának 100. évfordulója. A tervezet június 13-át a magyar védőnők napjává nyilvánítja, és felhívja az érintett egészségügyi szolgáltatókat, intézményeket, társadalmi szervezeteket, és egyúttal felkéri a lakosságot, hogy közösen, méltó keretek között ünnepeljük meg.

Az egészségügyi alapellátás, köztük a védőnői ellátás, iskola-egészségügyi ellátás fejlesztése is különösen fontos, nemcsak a háziorvosi ellátásé. Ez a szint képes leginkább elvégezni az alapvető szűrővizsgálatokat és egészségiállapot-felméréseket, ezáltal kiemelt szerepe van a prevencióban a lakosság közvetlen környezetében, a lakóhelyén.

(12.10)

Az egészségügyi alapellátási rendszer infrastruktúrája területileg kiegyenlítetlen, nagyszámú a rossz állapotú, illetve hiányos vagy elavult eszközökkel rendelkező orvosi rendelő, védőnői tanácsadó, iskola-egészségügyi rendelő, amely különösen a hátrányos helyzetű térségeket érinti.

Az egészségügyi alapellátási rendszer humán kapacitásában is gondok vannak. Egyaránt jelent problémát az elvándorlás, a korfa, az utánpótlás, a szakképzés kérdései. Mindez szakemberhiányt okoz. Az adatok szerint több mint 4 ezer területi védőnői szolgálat van és több mint ezer iskolai védőnői szolgálat. Ez utóbbiak száma csökkent. Érdemes megjegyezni, hogy egy körzeti védőnői szolgálatra átlagosan 265 fő gondozott, egy iskolai védőnői szolgálatra pedig 855 fő gondozott jut. Ez óriási leterheltséget jelent. Ráadásul legalább 300 betöltetlen körzet van, aminek csak egy részében van megoldva a helyettesítés.

Tegnap a bizottsági ülésen is elmondtam, hogy a védőnői rendszer forráshiányos. Ezt próbálta meg orvosolni a módosításunk, amit a 2015. évi költségvetéshez nyújtottunk be, amely a védőnői szolgáltatás anya-, gyermek- és ifjúságvédelem költségvetési sorát 10 milliárd forinttal emelte volna meg. Ez a sor tartalmazza a védőnői szolgálatok, az iskola-egészségügyi ellátás kiadásait is, továbbá az anya-, gyermek- és csecsemővédelmi előirányzat terhére az anyatejgyűjtő állomások és speciális gyermek-egészségügyi ellátás finanszírozását is. Módosításunkat sajnos nem támogatták. Az elfogadott költségvetés szerint 2015-re a védőnői szolgáltatás anya-, gyermek- és ifjúságvédelem előirányzaton 22,5 milli­árd forint szerepel, míg tavaly 20,7 milliárd forint volt.

Tavaly egy írásbeli kérdésben nyáron rákérdeztünk arra, hogy mikor kapja meg végre minden védőnő a beígért béremelését, mert alapfeltétele a jó munkavégzésnek, hogy megfelelő bérezést kapjanak a védőnők. Ezt a választ kaptuk: „Az alapellátás, így a védőnői ellátás finanszírozása 2012-ben, 2013-ban és 2014-ben is emelkedett. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár adatai alapján 2012 óta az egy területi védőnői szolgálatra jutó finanszírozási díj mértéke 25 százaléknál magasabb mértékben, havi 65 ezer forint feletti összeggel emelkedett. Az iskola-védőnői szolgálatok finanszírozása 31 százalékot is meghaladó mértékben, havi szinten több mint 75 ezer forinttal nőtt. A finanszírozás emeléséhez kapcsolódó jogszabályi rendelkezések egyértelműen tükrözik azt a jogalkotói szándékot, hogy az így kapott többlet beépüljön a védőnők díjazásába. Ennek végrehajtása a védőnői szolgálatot működtető intézmények, önkormányzatok hatáskörébe tartozik.”

A javaslat célját, a védőnők, a védőnői munka elismerését nehéz bárkinek is vitatni. Ez tegnap a bizottsági ülésen is elhangzott.

A Magyar Védőnők Szövetsége külön programsorozatot indított a centenárium tiszteletére. A dátum apropóját az adja, hogy 1915. június 13-án alakult meg Budapesten az új városháza közgyűlési termében az Országos Stefánia Szövetség az anya- és csecsemővédelem szervezésére. Emiatt a védőnők napjaként tartják már most is számon június 13-át, régóta ünneplik ezt a napot nagyon sok helyen az országban. Amennyiben az országgyűlési határozat elfogadásával egy pecsét kerül erre a hagyományra, most már hivatalosan is ünnepelhetjük ezt a napot.

Előttem is elmondták már, de nem elégszer lehet ezt elmondani, én is megismétlem. Az anya-, gyermekvédelem korábbi hagyományai, a századforduló Magyarországának társadalmi, gazdasági és ebből következően demográfiai, népmozgalmi változásai keltették életre a védőnői hálózatot, amelyek napjainkig érezhetően meghatározták a célokat, elveket és módszereket. Előttem is elmondták, hogy két fő célkitűzés volt: a csecsemőhalandóság és a nemzet számbeli erősbítése volt a cél a megalakuláskor. A védelem alapfeltétele: az anya nem kerülhet rosszabb gazdasági helyzetbe azért, mert új embernek ad életet és gyermeket nevel. Az anyát és magzatját meg kell óvni a születési folyamat veszélyeitől. Lehetővé kell tenni, hogy minden anya maga szoptassa csecsemőjét. A tudatlanság a csecsemőnevelés köréből száműzendő az anyák megfelelő tájékoztatása által. A társadalom ismerje fel a nagy csecsemőhalandóságban rejlő óriási nemzeti veszedelmet.

Akkoriban azokban az országokban, ahol hasonló gondok és feladatok voltak, az anya-, gyermekvédelem elsősorban azon az elven működött, hogy a szociálisan rászoruló vagy problémával küszködő anya keresse fel azokat az intézményeket, amelyek segítséget, tanácsokat tudnak adni. A magyar módszer merőben más volt. Az egész akció gerincét a hivatásos és megfelelően kiképzett védőnői szervezeteknek kell képeznie. Miképpen az egész ország közegészségügye az orvosi karon, a szülészet a jól képzett bábákon nyugszik, azonképpen az anya- és csecsemővédelemnek az elméletileg és gyakorlatilag képzett hivatásos védőnői testületeken kell nyugodnia.

Tauffer Vilmos így fogalmazta meg az anya- és csecsemővédelem magyar módszerét: „Minekünk be kell hatolni a nép közé, hajlékában kell felkeresni őt, be kell férkőznünk bizalmába, le kell küzdenünk előítéletét az új iránt, és ki kell ragadnunk a rossz szokások és babonák karmaiból, ha arra várunk, hogy ő jöjjön hozzánk tanács- és segélyért: ügyünk veszve van. Ehhez a munkához a társadalom saját gyermekére van szükség, aki többé-kevésbé bizalmasa a szülőanyának és a családnak. Az anyát otthonában felkeresni és bizalmát megnyerni, nevelve vezetni csecsemője szoptatása és egészségben való felnevelése érdekében. A védőnő körzetében lehetőleg már a terhesség alatt és a szülés közeledtével puhatolóddzék az érdekelteknél, vajon lehet-e segítségére higiénés szempontokból, szociális támogatásával, vagy anyagi szükség esetén.” Én úgy gondolom, hogy ezek nagyon fontos kezdeményezések voltak akkor.

A kezdeti törekvések és a jól szervezett szakmai munka eredményeként és elismeréseként a hálózatot fokozatosan és folyamatosan bővítették. 1926-ban így gazdagodott az alapelvek sora: „Nem a betegség gyógyítása a cél, hanem a tanítás, oktatás mellett elsősorban minden olyan körülmény elhárítása, amely a jövő generációja fejlődését és életképességét károsan befolyásolhatja.”

A ’20-as évek közepétől a gondozási korhatárt kibővítették 3 éves korról 6 éves korra a kisgyermek-halálozás csökkentése érdekében. 1930-tól az ország gazdasági helyzete nem tette lehetővé a további bővítést, helyenként a működés feltételei is bizonytalanná váltak. A szakmai vezetés nézetkülönbségei tovább súlyosbították a helyzetet. A vita lényege abban állt, hogy méltatlanul szembefordították az anya-, csecsemővédelmi munkát az általános egészségvédelmi rendszerrel és a családgondozás szemléletével. 1927-1940 között a Stefánia Szövetség párhuzamosan működött a Zöldkeresztes Egészségvédelmi Szolgálattal.

Nagyon fontos, hogy maguk a szereplők, a védőnők mit mondanak a saját szakmájukról. Én ebből szeretnék egy idézetet felolvasni: „Ha a védőnőket kérdezzük, a legtöbb esetben azt a választ kapjuk tőlük, hogy minden nehézség ellenére nagyon szeretik ezt a szakmát, örülnek, hogy ezt választották. Siker számukra egy-egy gyermek fogadása, jó érzés látni, hogy a megváltozott helyzetben képesek a szülők megtalálni új szerepeiket. A kisgyermekek fejlődését látni, kísérni szintén sok örömet és sikerélményt nyújt.

Minden szépsége ellenére azonban komoly nehézségekkel is jár ez a hivatás. A súlyos betegségek, a mélyszegénység megtapasztalása komoly feladat elé állítja a védőnőket, de a gyermekek elhanyagolása vagy bántalmazása talán a legnehezebben elviselhető pszichés terhelés minden segítő szakember számára. A helyzetet csak súlyosbítja, hogy a védőnő maga is komoly etikai dilemmát él meg, amikor ilyen esettel találkozik. Sok-sok tényezőt kell mérlegelnie, sokszor nagyon nehéz döntési helyzetbe kerül. Ilyenkor fontos és nagy segítség az egyetemi képzésben kapott felkészítés, de a napi nehézségek ellensúlyozására ez sem mindig elegendő.

(12.20)

A védőnő is, mint minden segítő szakember ‑ például orvosok, pszichológusok ‑ az ismeretei, tudása, tapasztalata, készsége mellett legfőbb munkaeszközével, a személyiségével dolgozik. Ugyanúgy, ahogyan bármely szakmában, a védőnőnek is karban kell tartania a munkaeszközét, mert felelőssége, hogy nap mint nap egészséges személyiségével, harmonikus jelenlétével segítse a családok életét.” Úgy gondolom, hogy ez a legfontosabb megfogalmazás, amit maga a védőnő írt le, hogy mi a feladata.

A Magyar Szocialista Párt is természetesen támogatja a kezdeményezést, és igennel fogunk szavazni. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps.)