Dr. Lukács László György (Jobbik)

DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! „A vérerek bús ágbogán / Roncsolt tüdőm rőt lomb a fán… / …Levánnyad róla, mint a bús, / Elomló lomb, a gyenge hús… / A bordák közé aggatott / Tüdőt, mit bús kór lyuggatott / S melyből, ha néha… vér / ……feltör, és ajkamig ér / ………bíbor iszap / …………kicsap.” Az iménti versrészlet Tóth Árpád költőnk ábrázolása saját halálos betegségéről, a tbc-ről.

Az emberiség öt nagy ostora között említett tuberkulózis az ókortól kezdve ismételten hatalmas járványokat okozott. Különös aktualitása a felszólalásomnak, hogy minden év március 24-e a tbc világnapja, amellyel újra és újra fel kívánja hívni a szakma a figyelmet a német Koch Róbert ‑ kinek nevét az edelényi kórház is őrzi ‑ által felfedezett baktériumra, amely évente közel nyolcmillió embert betegít meg világszerte, és kétmillióan halnak bele.

Úgy gondoltam, ideje a szokásos egészségügyi kontextus helyett ‑ mi a betegség, hogyan lehet védekezni ellene, miként terjed ‑ egypár érdekességgel megvilágítani az ezzel kapcsolatos tévhiteket, tényeket, ezzel hívva fel a figyelmet a közöttünk élő, már a történelmünk részévé vált kórra. Vegyük sorra először a hozzá fűződő történeti érdekességeket!

A Bibliában Mózes V. könyve említést tesz az ellenséges zanzumm törzsről, őket Jahve szörnyű betegséggel pusztította el. Zanzumm óhéberül zihálást, köhögést jelent, így a kitűnő paleopatológus Józsa László heveny tbc-s járványnak tartja az Orvoslás a Bibliában című könyvében.

De a gümőkór, másképpen tbc a legújabb kutatások alapján időszámításunk előtt 5000 táján is pusztított az öreg kontinensen. A betegség nyomait rejtő hétezer éves csontokat Magyarországon tárták fel. A Hódmezővásárhely-Gorzsa környéki régészeti lelőhelyeken feltárt csontok közül öt esetben volt kimutatható a kór jelenléte.

A XVII-XIX. században pedig bebizonyosodott, hogy a tbc-s betegek esetében olykor javulást eredményeznek a nagy utazások, főleg Itáliába, Görögországba, így sokan ott kerestek enyhülést vagy gyógyulást a betegségükre. Ők az egészségturizmus előfutárai, és az egészségturizmus egyik hatásaként gyönyörű művek ‑ útleírások, versek, regények - szü­lettek az átélt élmények, az itáliai táj és emberek hatására. A romantika korában lett a tuberkulózis erős inspiráló tényező az alkotóművészek számára.

De nézzük a magyar szálakat ebben a vonatkozásban is! Hajdan morbus hungaricusnak, azaz magyar betegségnek is nevezték a tbc-t, utalva arra, hogy hazánkban különösen magas volt a tbc-sek aránya. Kiváló betegségleírások találhatók magyar költőink műveiben is a kórról: így Janus Pannonius és Tóth Árpád is ír róla, de a halálos kórral küzdött a Lúdas Matyi írója, Fazekas Mihály, valamint Ibsen Babaszoba művét fordító első modern magyar költőnk, Reviczky Gyula. De küzdött a kórral Csokonai Vitéz Mihály és Arany János, bár ők nem ebben haltak meg, de különösen fontos tudni, hogy Arany János nyolc testvéréből négy tbc-ben hunyt el.

De a tbc nemcsak magyar betegség volt. Novalis német költő-író Himnuszok az éjszakához című költeményét szerelme tbc miatti halála ihlette. Novalis egyébként maga is tuberkulózisban halt meg 29 éves korában, és a betegséget ‑ stílusosan ‑ valószínűleg írótársától, Friedrich Schillertől kapta el, aki szintén tuberkulotikus volt. Jane Austen, a Brontё nővérek, Edgar Allan Poe, Csehov, Keats, Balzac, Shelley mind a tbc betegei voltak.

A világirodalom számos remekében találkozhatunk a tüdőbeteg karakterrel: Katerina Ivanovna a Bűn és bűnhődésben, Kirillov az Ördögökben, Hippolit és Marie a Félkegyelműben. Dosztojevszkij regényei mellett meg kell emlékeznünk a XX. század egyik meghatározó művéről, Thomas Mann Varázshegy című nagyszabású regényéről, melyben minden szereplő testét ez a kór támadja meg. De az operairodalom két klasszikusa, Verdi Traviatája és Puccini Bohémélete is a tüdőbeteg hősnő tragikus halálával ér véget.

A betegségnek a művészetre gyakorolt hatása talán az egyik legkomolyabb valamennyi betegség közül. Kevés az olyan kór, amellyel a művészet valamennyi ága ennyit és ilyen behatóan foglalkozott volna. Megállapíthatjuk tehát: a tbc igazi nagyszabású gyilkos volt, és nem járványként jelentkezett, hanem állandóan jelen volt a társadalomban ‑ ez az egyetlen betegség, amiből kulturális jelenség lett.

De röviden arról, hogy hol is tartunk jelenleg Magyarországon. 1954 óta oltással védekezünk a tbc ellen, a betegeknél antibiotikummal. Míg 1953-ban 5000 beteg volt, addig 2013-ra ez a szám 1300 alattira csökkent. 5 százalékkal csökken a betegek száma évente, de olyan régiók, mint Borsod, Szabolcs-Szatmár, Hajdú-Bihar megye, Budapest, különösen érintettek. Érdemes még azt is tudni, hogy 2014. március 31. óta a tbc-re vonatkozó általános tüdőszűrési kötelezettség megszűnt, és azóta csak a rizikócsoportokra koncentrálunk.

Álljon tehát a sok irodalmi példa, a történelmi visszaemlékezés intő jelként és figyelmeztetésként számunkra, hogy a tbc-vel szembeni ébrenlét, készenlét mindig is nagyon fontos, még akkor is, ha ritkán, esetleg ‑ és szerencsénkre ‑ már csak olvasmányokban találkozhatunk a tbc-vel, és csak olvasmányokból tudhatunk már róla. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)