Ikotity István (LMP)

IKOTITY ISTVÁN (LMP): Köszönöm. Tisztelt Ház! Ismételten az Országos Mentőszolgálat dolgozóiért és a magyar állampolgárok biztonságáért szeretnék felszólalni, ugyanis nagy a csend a mentőállomások megépítése és felújítása körül. Egyetlen biztosat lehet tudni, hogy ha mégsem készülnek el a szükséges beruházások időben, akkor a felmerülő költségek az Országos Mentőszolgálat költségvetését fogják terhelni. De az is kérdés, hogy mégis hogyan lehet az új mentőállomások és a már meglévők között úgy elosztani az egyre csökkenő számú mentőautókat, hogy mégis mindenhol megfelelő számban álljanak majd rendelkezésre.

A kérdés oka az, hogy a tavalyi év végén újabb száz mentőautót kellett véglegesen leállítani, mert a továbbiakban már nem teljesíthették még a lazább, 13 éves korhatári előírásokat sem, tehát ezeknek sem feleltek meg. Így most összesen 704 mentőautó tud szolgálatot teljesíteni. Viszonyításképpen, 15 éve még majdnem ezer mentőautó állt rendelkezésre, azaz közel 300-zal több, mint ma, de még 2010-ben is a mainál 70-nél több mentőautó teljesített szolgálatot.

Ugyanakkor nem szabad megfeledkezni arról a tényről sem, hogy a mostani állományban lévő mentőautók közül 236 olyan van, amely tíz évnél idősebb, tehát a korábbi terveknek megfelelően ezeket már nem volna szabad használni. De mint tudjuk, az autók életkori normáit végül a kormány nem kívánta közelíteni az Európai Unióban elfogadotthoz, ezért a megfelelő számú új autó beszerzése helyett továbbra is ezeket a kiöregedett gépjárműveket kényszerülnek használni a mentőszolgálatnál.

De természetesen nemcsak az a fontos, hogy éppen mennyi ilyen mentőautó van szolgálatban, mennyi mentőautó járja az országot, hanem az is, hogy bármilyen műszaki hiba esetén, ami ‑ lássuk be ‑ 10-13 éves folyamatosan szolgálatot teljesítő, több százezer kilométert futó gépjárművek esetében egyáltalán nem valószínűtlen, mennyi tartalék mentőautó áll rendelkezésre. A helyzet egyáltalán nem javult sajnos ezen a területen sem. Tavaly még 17 százalék és 20 százalék között volt a tényleges tartalék, ami helyett ma mindössze csak 11 százalék és legfeljebb 13 százalék közti tartalékkal számolhatunk. Jól látható, hogy egyre kevesebb és idősebb szervezett mentőautó mellett egyre kevesebb tartalék mentőautó áll rendelkezésre. Csak abban bízhatunk, hogy a más, kormányzati, minisztériumi és Országgyűlési Őrséghez tartozó autók futásteljesítményének többszörösét is elért 10-13 éves autók nem hibásodnak meg, és nem lesz szükség a pótlásukra, hiszen egyre inkább kétséges, hogy lesz-e elegendő tartalék.

Mindemellett a mentésben dolgozókra is szánjunk figyelmet, hiszen az általuk elvégzett munka fontossága és nehézsége nem mindennapi. Mégis, más egészségügyi dolgozókhoz hasonlóan, nem számíthatnak méltányos anyagi megbecsülésre. Jelenleg nem is létezik arra semmilyen terv, hogy ez valamiképpen változzon, miközben mindannyiunk közös érdeke lenne, hogy jól képzett és megbecsült, nem pedig túlhajszolt és megélhetésük biztosítása miatt más pályára vágyó dolgozók teljesítsenek szolgálatot. Sőt, a keményen dolgozó alkalmazottak, akiknek a munkájuk rendkívüli stresszel és érzelmi megterheléssel jár, még az ezért járó pótlékot sem kapják meg. Pedig a nemzetközi normákkal összhangban a legutóbbi pécsi perben meghallgatott szakértő állítása szerint olyan egészségügyi kockázattal jár a munkájuk, amely alapján a pótlék igenis kijár a mentőszolgálat dolgozóinak.

Első lépésként az éveken át tartó pereskedés helyett a kiérdemelt pótlékot meg kellene adni minden érintett számára, aztán pedig gondoskodni a megfelelő munkakörülményekről, például hogy legalább munkaruhát rendszeresen kapjanak, és ha kapnak, akkor megfelelő munkaruhát. Gondoskodni kell még a szakemberhiány megszüntetéséről is, perspektívát kell adni a mentőszolgálatnál dolgozók számára, hogy ne vágyakozva kelljen a szlovák mentők fizetésére tekinteniük, és akkor még csak egy szomszédos országot említettem, nem azt a Nyugat-Európát, ahová az itteni fizetés több mint hatszorosáért cserébe költöznek át a mentősök, akik többéves küzdelem után már változást akarnak látni.

Szomorúan kell megállapítani, hogy többek között a mentésben dolgozók számára sincs semmilyen jövőkép, sok reménnyel a kormányzat sem kecsegtet, hiszen szerintük minden rendben van, és minden egyre jobb. Mégis azok, akik saját életüket és épségüket is kockára téve riasztáskor a helyszínre vonulnak, ezt másképpen látják, de csak azért, mert nekik a mindennapi valóság ez, és nem valamiféle rózsaszín kormányzati sajtótájékoztató. Köszönöm a figyelmet. (Taps az LMP soraiból.)