Dr. Staudt Gábor (Jobbik)

DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. A terrorizmus elleni harc természetesen egy nagyon fontos dolog, de úgy Amerikában, mint a világ más területein is, azt láthatjuk, hogy néha ennek a látszata alatt bevezetnek olyan korlátozásokat, amelyek túlzónak mondhatóak, és az államnak egy végtelen adatigénye, egy végtelen adatgyűjtése felé mutatnak. Tulajdonképpen egy olyan igény alakul ki az állam, az állami szervek részéről, hogy mindenkiről tudjanak, mindenkiről adatokat gyűjtsenek, bármilyen olyan információ, amit az állam nem tudhat meg, az már-már gyanús lesz, és azt a látszatot keltheti, hogy itt terrorizmus vagy szervezett bűnözés áll fenn.

(10.00)

Tehát nagyon fontos, amikor ilyen időszakot élünk ‑ és a terrorizmus elleni harc valóban fontos, tehát ezt le szeretném szögezni ‑, hogy megtaláljuk azt a megfelelő egyensúlyt, ami a terrorista cselekmények felderítése és az állampolgárok szabadságjogainak a garantálása között meghúzódik. Tudom, hogy sok esetben ez egy nagyon érdekes és nagyon pikáns terület, hiszen mindig azt lehet mondani, hogy valóban, az államnak ez az igénye, hogy mindenkiről és mindent tudjon, ez a terrorizmus megakadályozása miatt van, de sokszor azért túllőnek a célon, és nem szeretnénk, hogyha ez tulajdonképpen egyfajta ‑ amit az Egyesült Államokban is láthatunk ‑ puha diktatúra irányába menne el, mert bizony, amikor már minden adatot összegyűjtünk, és mindent rögzítünk, és bárkit megfigyelhetünk, az már egy kicsit az orwelli világ irányába mutat, és tulajdonképpen pont azt fogjuk elérni, amit elkerülni látszunk. Tehát mindenképpen egy ilyen szemüvegen keresztül kell, úgy gondolom, az ilyen egyezményeket vizsgálni, és a fő szempont az kell hogy legyen, hogy valóban, a szervezett bűnözés és a terrorizmus üldözése valósuljon meg, és ‑ ahogy mondani szokás ‑ ne szaladjon túl a kés.

Hogy miért van bennem némi kétely? Megmondom őszintén, az 5. cikk kapcsán; és ha államtitkár úr meg tud győzni, akkor természetesen megváltozhat ez a hozzáállásom. De annak a pontnak, ami immár kiterjeszti azt a lehetőséget, hogy az egyik országban megindult nyomozást vagy felderítő tevékenységet ‑ ez lehet bármilyen nyomozási cselekmény, akár titkos információgyűjtés is ‑ a másik ország területén is folytatni lehessen, ennek nagyon fontos garanciális korlátozásokkal körbebástyázott rendelkezésnek kell lennie, hiszen tulajdonképpen arról van szó, hogy adott esetben szlovák hatóságok Magyarországon folytathatják ezt a tevékenységüket. Tehát ezt mindenképpen arra a körre kellene korlátozni, ami a szervezett bűnözés és a terrorizmus kapcsán igényelt és szükséges kör. Na most, én azt nem látom, hogy az öt évről egy évre való csökkentés mennyiben segíti ezt elő. Tehát ha államtitkár úr tud nekem mondani olyan terrorista cselekményt vagy szervezett bűnözéssel kapcsolatos bűncselekményt, ami gyakorlatilag egy évig büntetendő, tehát a 0-1 Btk.-kategóriába esik, hiszen ebben az esetben, már az egy évig büntetendő cselekmények esetében is ezt a határon átnyúló műveletet megnyitnánk, akkor azt szívesen veszem; de ha esetleg ilyen nincs, akkor nem csak a terrorizmus és a szervezett bűnözés kapcsán lehet ezt a rendelkezést felhasználni.

Én azért is szkeptikus vagyok, főleg, ha Szlovákiáról van szó, mert kialakult a nemzetközi gyakorlatban ‑ persze ezt lehet cáfolni, de mindenki tudja, hogy miről beszélünk ‑ egy olyan furcsa viszonossági gyakorlat itt a környező országokkal, hogy általában Magyarország mindig készségesebben teljesíti a megkereséseket, legyenek azok politikai vagy egyéb területre tartozók, mint ahogy azt a másik fél meg szokta tenni. És azért mondom, hogy ez a diplomáciától egészen a jogi együttműködésig így van, hiszen mi mindig jó fiúk próbálunk lenni: hogy ha kedvezményeket teszünk, akkor majd a környező államok ‑ és így Szlovákia is ‑ ezeket a kedvezményeket majd viszonozzák nekünk; ha mi az itt élő kisebbségekkel, ami nagyon helyes, korrekt módon járunk el ‑ aláhúzom, ez egy fontos dolog, és támogatjuk ‑, akkor majd a környező országok is így tesznek. Általában nem így tesznek, sőt az a gyakorlat, hogy ‑ csúnya szólva élve ‑ mindig átverik a magyar felet, mi húzzuk a rövidebbet.

És nekem van olyan nagy félelmem, mivel ott van az a rendelkezés, hogy az az állam, amelynek a területén történik ez, hozzá kell hogy járuljon nyomozati cselekmények, felderítő tevékenység folytatásához, nehogy az történjen, hogy mi mindig majd hozzájárulunk, tehát amikor a szlovák fél részéről jön egy megkeresés ‑ mondom, hangsúlyoznám, hogy az egy évig terjedően büntethető szándékos bűn­cselekmények is már ebbe a körbe esnek, tehát ez tulajdonképpen a magyar Btk.-nak a teljes tárháza ‑, tehát bármilyen ilyen megkeresés érkezik a szlovákok részéről, attól tartok, hogy a magyar fél könnyen meg fogja adni, a szlovákok meg könnyen mondhatják azt egy magyar megkeresésre, hogy márpedig nem. Ettől kezdve én nehezen látom garantálva azt, hogy egy ilyen passzust nem lehet adott esetben akár egy politikai megfigyelésre is felhasználni. Tehát mondjuk, Felvidéken valakit a magyarsághoz tartozása vagy a politikai tevékenysége, a véleménye miatt, bármilyen passzus alapján, amit úgy gondolnak az ottani hatóságok, megfigyelnek, és ő, mondjuk, átjön Magyarországra, akár azért, hogy védelmet nyerjen, és kikerüljön ebből a hálóból, és őt, mondjuk, a közéleti tevékenysége miatt ne figyeljék meg, akkor, ha a magyar fél erre rábólint, folytatódhat ez a megfigyelés.

Úgyhogy nekem ilyen félelmeim vannak. És jobb lett volna, hogyha egy olyan garanciális elem megjelenik ebben a törvényben, hogy ez valóban a szervezett bűnözésre, a terrorizmusra vagy a súlyosabb bűncselekményekre korlátozódik, mert az a megfogalmazás, hogy egyrészt „szervezett bűnözői csoportban részt vevő”, ez rendben van, vagy a „legalább egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő szándékos bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható” ‑ aki azt mondja, hogy ezt szlovák részről nem lehet könnyen megkerülni, és nem lehet egy olyan esetet találni a szlovák büntetőjogban, hogy valakit meggyanúsítanak, még el se ítélnek, még bíróság elé sem kell hogy vigyenek, hanem az ottani bűnüldöző szervek azt mondják, hogy egy gyanúsítással élnek, akkor utána beindulhat ez a folyamat ‑, ennél azért több garanciát vártunk volna el. És hangsúlyozom, ha még Ausztria esetében beszélnénk egy ilyen egyezményről, akkor még lehetne azt mondani, hogy a korrekt együttműködés és a jogállami garanciák működhetnek; én attól tartok, hogy Szlovákia esetében, ahogy azt az elmúlt időszakban láthattuk, nem hagyatkozhatunk a szlovák félre, és Magyarországnak kell ezeket a garanciákat betartatni. Ebben a passzusban én ezt nem látom megvalósulni, de természetesen, ahogy mondtam, államtitkár úr fejtse ki a véleményét; az lenne a legjobb, hogyha még itt a vitában, hogy lehessen is erre reagálni. És természetesen meggyőzhetők vagyunk, de én ezt egy kicsit aggályosnak tartom. Köszönöm, elnök úr. (Taps a Jobbik soraiból.)