Ander Balázs (Jobbik)

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A Szent István-i intelmeket tendenciózusan elferdítő szélsőliberálisok által folyamatosan támadott Szent Korona eszmeiségének jegyében évszázadokon keresztül kálizok, úzok, besenyők, jászok és nagyon sok más nemzetiség lelt befogadásra itt, Magyarországon. Itt lehetett egyébként nádor, tehát a király utáni második ember az a besenyő származású Tomaj Dénes, aki aztán majd a muhi csatában életét is adta Batu kán ellen harcolva ezért az országért. Itt történt meg az, hogy az Alföld közepére telepített kunok identitásukat őrizve büszke magyar hazafivá váltak.

II. András királyunk adománylevelével, amelyet a német történészek Goldener Freibriefnek hívnak, itt jöhetett létre Európa első területi autonómiája a Dél-Erdélybe telepedő szászok számára, és míg máshol tort ült Szent Bertalan éjének elvakult fanatizmusa, addig itt nálunk, Tordán bizony határozatot hoztak a vallásszabadságról, és itt, a Szent Korona országában történhetett meg az is, hogy a Zrínyiket egyként tiszteli a legmélyebb főhajtással egyszerre két nemzet is. Bizony itt, Magyarországon válhatott egy nemzetiség, a kárpátaljai ruszinság dicső kuruc szabadságharcunk legvitézebb népévé, és nevezhette őket II. Rákóczi Ferenc fejedelem leghűségesebb népének, a gens fidelissimának.

Tudjuk, hogy a XVIII. században a Délvidékre telepített svábok milyen óriási szorgalommal társultak be az akkor nekik még teljesen új ország török megszállást követő újjáépítésébe. Tudjuk azt is, hogy hiába próbálta őket a bécsi udvar germanizációs céljaihoz felhasználni, hiszen ahogy a német származású kiváló magyar író, Herczeg Ferenc is megírta A hét sváb című művében, németjeink roppant lojalitással védték a magyar hazát, mondjuk, 1848-49-ben. Mintaértékű az a kitartó munkálkodás is, ahogy például szűkebb pátriám, Somogyország legrosszabb, kataszteri holdanként 9 aranykoronás földjeire telepített svábok felépítették Szulok községét. Nálunk, Magyarországon történhetett meg az a más országban felfoghatatlan, páratlan csoda, ami az Aradon kivégzett mártír honvéd tábornokokban testesült meg, ahol osztrák, német, sváb, horvát, szerb, örmény és magyar összeforrva egy közös ügyért, hazánk felvirágoztatásáért küzdött.

Itt fordulhatott elő, hogy Sopron és a környező települések többségében nemzetiségi lakossága kinyilvánította Magyarország mellett való maradását és tette Sopront civitas fidelissimává, a hűség városává. Bizony, legyünk rá büszkék, nálunk történt meg az a dolog, hogy a második világháború idejére a térképről is leradírozott Lengyelország szerencsétlen menekültjeinek a világon egyedülálló módon Balatonbogláron gimnázium nyílhatott. A sor még biztos folytatható volna pró és kontra egyaránt, hiszen azt sem hallgathatjuk el, hogy sok helyütt mi lett a kisebbségbe szorult őshonos magyarság sorsa Trianon után a Kárpát-medencében, és Trianon után, illetve Trianonban hogyan szakítottak el óriási területeket a korábban itt menedéket lelt, ide befogadott szerbek vagy éppen románok.

A pozitív példaként felhozott esetek, ha tetszik, korabeli bevándorlók és leszármazottaik történetei, ezek az emberek soha nem gondolták azt, hogy egy olyan ország életébe csöppennek, amelyiknek ne lett volna történelme már előttük, ne lett volna Magyarországnak saját történelme és hagyományrendszere azelőtt, mielőtt ők ideérkeztek. Soha nem gondolták azt, hogy a már itt élőknek kellene hozzájuk alkalmazkodni. Mielőtt itt családfakutatásba kezdene, mondjuk, a baloldal, akkor az én esetemben is közlöm, hogy így gondolták apai felmenőim is, akik jó kétszáz esztendővel ezelőtt Tirolból érkeztek Somogy­országba, ők sem gondolták, hogy majd az itt találtak alkalmazkodnak hozzájuk, ellenkezőleg, integrálódni akartak, és a nemzet részévé kívántak válni. Nem követelőztek, hanem ahogyan a német származású aradi mártír tábornok, Aulich Lajos utolsó szavai is bizonyítják, szolgáltam, szolgáltam, mindig csak szolgáltam forrón szeretett magyar népem és hazám.

Az a multikulti katyvasz és tömeges bevándorlás, amit a szép új világ Európát sírba döntő megmondó­emberei, ezek a polkorrektnek hívott gondolkodók kitaláltak, viszont nem ezt a hagyományt követi. Elég, ha most csupán a világ egyik legismertebb polito­lógia­professzorára, a Harvard Egyetemen tanító Robert Putnamre utalok, az ő kutatásai bizony-bizony alaposan megrengették a multikulturális dog­mákat.

A vén kontinenst elözönlő, európai normákkal szembeszegülő, azokkal azonosulni képtelen jövevények önként kialakított gettóiban, ahová az őket eltartó európaiaknak mint amolyan ellenséges törzsi területre belépnie sem tanácsos, párhuzamos társadalmak épülnek, ahol a frusztráció szülte agresszió az úr, amelynek kiáradása csak idő kérdése. A Jobbik viszont nem kér ebből a jövőképből, még akkor sem, ha a jó évszázaddal ezelőtti magyarellenes rágalomhadjárat mai Seton Watsonjai és Wichkam Steedjei minden bizonyára teleóbégatják majd mantráikkal az étert, hogy nincs még egy ilyen szélsőséges, kirekesztő nép, illetve párt egész Európában vagy talán a világon, mint amilyen a magyar, illetve a Jobbik.

Már megszoktuk, és azt is tudjuk, hogy ezt miért teszik, ugyanis mi nem akarunk saját szülőföldünkön pannon palesztinok lenni vagy bantusztánba zárt őslakók, esetleg ha a még rosszabb forgatókönyveket, szcenáriókat nézzük, akkor zsákmányállatok sem kívánunk lenni. A globalizálódó világban már-már modern népvándorlásról beszélhetünk. Természetesen vannak humanitárius kötelezettségeink, de az integrálódni nem akaró vagy arra képtelen bevándorló tömegek nyomorának keresztjét nem vehetjük a vállunkra.

(15.10)

Azt oldják meg a periféria országait kizsákmányoló, ott polgárháborúkat szító nagyhatalmak és az onnan óriási profitot bezsebelő multinacionális vállalatok.

Nem túlzás, ha Novák Előd képviselőtársam felszólalásához kapcsolódva én is azt mondom, hogy hazánk legfontosabb kihívása bizony a döbbenetes népességfogyás, a rohamos elöregedés és az etnikai átstrukturálódás, aminek társadalmi következményei a jó strucc módjára viselkedő politikailag korrektek számára teljes mértékben felfoghatatlanok; az elosztórendszerek fenntarthatatlanná válnak, a magyar társadalom pedig hatalmas krízissel fog szembesülni előbb vagy utóbb. Mindezeket a problémákat ráadásként még egyfajta ilyen tömeges bevándorlással is megtetézni, azt hiszem, történelmi bűn lenne az elkövetkezendő generációkkal, gyermekeinkkel szemben.

A bevándorlást ezekre a kihívásokra, mármint a népességfogyásra való gyógyírként felkínálni végtelen nagy ostobaság és történelmi felelőtlenség, ehelyett kormánypárti képviselőtársaimhoz szólok: valóban olyan gazdaságpolitikát kellene folytatni, amelyik hazavonzaná a kint becsülettel dolgozó magyar fiatalok százezreit, és igenis arra buzdítaná a még itt maradt fiatalokat, hogy bátran merjenek gyermekeket vállalni. Baloldali képviselőtársaimnak pedig csak azt tudom mondani, hogy ideje lenne, mondjuk, az egykori Beszélőnek „Az idegen szép” című cikkét szépen összegyűrni és beledobni abba a papírkosárba, ahova egyébként való. Nagyon szépen köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)