Gőgös Zoltán (MSZP)

GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Azért nem két percet kértem, mert több képviselőtársamra is szeretnék reagálni egy hosszabb lélegzetű felszólalásban.

Simon Miklóssal szeretném kezdeni. Én azt gondolom, hogy táboroztatási ügyekben nincs szégyellnivalónk, hiszen számtalan felzárkóztatási akció volt abban az időszakban is, amikor mi voltunk kormányon. Igaz, nem jutott eszünkbe Ócsán gettót építeni. Az is igaz, hogy nem akartunk naposcsibéket rakni fűtetlen házakba február végén. Az is igaz, hogy nem osztottunk malacot, amit nyilván két napon belül megettek; és rohadt krumplit se osztottunk, amiből, csak úgy mellesleg jelzem, büntetőügy van azóta. Tehát ilyet biztos, hogy nem csináltunk. Nagyon sok mindent igen, de nem akarom a szociális ágazatban dolgozó volt kollégáimtól elvenni a teret, tehát nyilván erre nekik is lesz majd néhány reakciójuk.

Révész Máriusznak szeretném jelezni ‑ közben kiment ‑, én nem tartom azt normálisnak, ha a képviselőknek az újságokból kell a jogalkotásban dolgozni. Mi előterjesztésekből dolgozunk. Az előterjesztések egészen addig, míg annak a módosítása nem történik meg, életben vannak. Ezért a magánnyugdíjpénztárral kapcsolatos einstandos előterjesztés is életben van, bárki bármit mond, és életben is lesz egészen addig, míg ez a parlamenti többség ezen, mondjuk, módosító javaslatok formájában nem változtat.

Tehát igenis résen kell mindenkinek lenni, bár világosan megmondták mindenkinek, annak a hárommillió embernek is, hogy azért fontolja meg az átlépést, és azért ne maradjon a magán-nyugdíj­pénztári rendszerben, mert így annak az összegnek a révén nem fog állami nyugdíjhoz jutni. Ráadásul annak kellett nyilatkoznia, aki maradni akar, és nem annak, aki átlép a rendszerbe.

Én azt gondolom, hogy főleg abban, hogy nem kap állami nyugdíjat, egy óriási hazugság volt, mert nyilván azt pontosan tudta az akkori kormány is, hogy ilyet nem tehet. Aki akármelyik rendszerben nyugdíjat befizet, márpedig azóta nyilván államiba fizetjük mi is, nem vehetik el tőle az állami nyugdíjra jogosultságot. Tehát itt egy egyszerű zsarolás volt, kényszerítés volt, mert kellett másra a 3000 milliárd forint.

(16.10)

A nemzeti együttműködés rendszerében szükség volt egy olyan bevételre, amivel ezt a problémát kezelni tudták. Csak sajnos elfogyott. Tehát most vagyunk azon a ponton, amikor az a pénz elfogyott, és nem hozott hozadékot, mert amit vettek belőle a Rába-részvénytől a MOL-részvényig, az nem hozza a bevételeket. Nyilván nem fogják hozni a stadionok sem a bevételeket, azok elsősorban most, ahol megcsinálták, egyelőre csak költséget hoznak, mert messze nem tart ott a magyar futball, hogy mondjuk, telt házas stadionok előtt játsszunk mérkőzéseket. Sőt, eljutottunk arra a pontra, hogy egy NB III-as mérkőzésen időnként többen vannak egy kistelepülésen, mint mondjuk, egy vadonatúj, felújított stadionban, jó nagyban. Tehát azt gondolom, hogy ez egy hibás politikai döntés volt. Be kellene ismerni, hogy az erre elköltött óriási pénzek nem szolgálták sem az egészségnevelést, sem egyebet. Ezek azt szolgálták, hogy ebből valakik nagyon-nagyon jól jártak, hiszen ezeket az objektumokat meg kellett építeni.

Gondolom, most rendkívül nagy a pánik bizonyos körökben, akik már előre dörzsölték a kezüket, hogy majd mekkora pénzt fognak szakítani a Déli Áramlat építésekor. Valószínű, hogy a földspe­kulánsok is így jártak, de hát van ilyen; a szerencse forgandó, mondhatnám önöknek.

Államtitkár úrnak szeretném mondani, hogy egészen addig a gyerekszegénységről bármilyen sikerpropagandával is előállni, amíg hétfőnként szédelgő gyerekek járnak iskolába ‑ ha ezt nem hiszi el, akkor kérdezze meg a feleségemet, szívesen fölhívom, aki egy olyan iskolában tanít, ahol viszonylag sok az olyan, úgymond hátrányosabb helyzetű gyerek ‑, addig nem érdemes ezen vitatkoznunk. Itt egyet tehetünk, hogy ezt valahogy megszüntetjük. De ezt nem lehet úgy megszüntetni, ahogy itt Font Sándor, általam nagyra tisztelt bizottsági elnök úr bemondta, hogy miért reklamálnak gyerek­szegény­ségügyben az emberek, amikor minden gyerek, majdnem minden gyerek ‑ jelentem, hatodikos korig ‑ kap egy almát meg egy pohár tejet. Ez egy cinikus válasz, mert én azt javaslom neki, hogy legyen el azon egész nap, főleg úgy, hogy egymás után; egye meg, majd igya meg rá a tejet. Ez nagyon rendben lesz egyébként, ezt most mondom előre.

Tehát úgy gondolom, hogy ezt sokkal komolyabban kellene venni. Komolyabban kell venni, és lehet statisztikát úgy csinálni, hogy én megeszek két darab grillcsirkét, a szomszédom meg egyet sem, és akkor átlagban mind a ketten jóllaktunk. Ez így nem működik. Tehát a statisztikával lehet játszani. (Közbeszólások a kormánypártok soraiból, köztük: Inkább fordítva.) Egyébként fénykoromban meg is tudtam enni, sajnos most ez már nem működik, mert amíg az ember aktívan és komolyabban fizikai munkát is végzett, akkor volt igénye kalóriára, most meg már korral is jár, hogy ez kevésbé van így, de nem ez a lényeg. Attól én még tudok enni más helyett is elvileg, de attól még ő nem lesz jóllakva. Azt gondolom, ez egy örök igazság.

Azt is gondolom, és államtitkár úrnak jelezném is, hogy mai újsághír, hogy a kistelepülési polgármesterek… (Kormánypárti közbeszólásokra:) Nem a törvényjavaslat benyújtásával kapcsolatos, csak azzal, hogy az újságból értesültek, hogy március 1-jétől nem normatív lesz a segélyezés rendszere. Azt gondolom, hogy amikor valamelyik kormány egy ilyen rendszer átalakításába kezd ‑ én el tudom képzelni, hogy főleg a kistelepüléseken a 15-20 százaléknyi abszolút Fideszhez kötődő polgármester tudott erről, beszéltek vele. De a többség független polgármester, és ha a szervezeteiket se vonják be egy olyan volumenű átalakításba, ahol március 1-je után szinte egy személyben kell majd dönteni arról ‑ elvileg bizonyos településeken, ahol nincs adóerő-képes­ség ‑ forrás nélkül, hogy kinek ad majd segélyt, ez szerintem roppant felelőtlen. Roppant felelőtlen, mert olyan emberektől várnak megoldást, akiknek lehet, hogy nem lesz erre lehetőségük.

Ugyanis az adóerő-képességre alapozni egy ilyenfajta rendszert azért is veszélyes, mert elég, ha egy településről, mondjuk, egy kisebb településről elmegy egy nagyobb foglalkoztató, és onnantól kezdve abban az évben már sem előleget nem fog kapni, például iparűzési adóból, semmiből. Na most, akkor ő megfelel ugyan az adóerő-képességnek, de egy fillérje nem lesz segélyre. Hitelt csak akkor vehet fel, ha a kormány ehhez hozzájárul; vagyona nincsen, amit működtessen vagy mozgasson, vagy akár vállalkozásba is kezdjen vele, mert azt a kormány elvette; innentől kezdve ez egy kilátástalan helyzet.

Azt gondolom, hogy mielőtt ezt elindítják, venni kellene egy óriási levegőt, és szakítani azzal a gyakorlattal, ami a gazdasági élet összes szereplőjének a legnagyobb panasza, hogy semmibe nincsenek az érintett ágazatok bevonva. A héten volt a legnagyobb társas vállalkozói érdekképviselet kongresszusa. Ott elhangzott, hogy a szakminiszter öt éve nem hajlandó fogadni a képviselőiket. A legmagasabb szintű találkozó helyettes államtitkári.

Hölgyeim és Uraim! Itt százezer embert, nagyjából százezer foglalkoztatottat képviselő érdekképviseletről van szó. Lehet, hogy államtitkár úr nem így áll ehhez, vagy az a minisztérium nem így áll ehhez, de ez szégyen. Nem tudok rá mást mondani, ugyanis nem lehet úgy gazdaságpolitikát csinálni, hogy abban a leginkább érintettekkel nem állnak szóba. Elhiszem, hogy a Magosz mindenhez ért mint érdekképviselet, csak az a baj, hogy pontosan annak a körnek, aki a leginkább várja, hogy valami történjen, és valahogy menjen előre a magyar vidék… ‑ ezek leginkább azok a munkavállalók, akik még viszonylag tisztességes jövedelemért és normális körülmények között, bejelentve, nyugdíjat realizálva még dolgoznak, hogy mi lesz a sorsuk. Mert úgy döntötte el a kormány, hogy például a földhasznosítási arányt a mostani, mondjuk, 60 százalék magán-, 40 százalék társas vállalkozói körből 80 százalék magánt és 20 százalék társast csinál, hogy erről senkivel nem beszélt.

Az a probléma ezzel ‑ ahogy a polgármesterekre is utaltam a segélyezés kapcsán, és ezzel kapcsolatban adtunk is be módosító javaslatot ‑, hogy ezt így nem lehet csinálni, mert ki lesz az a 20 százalék? Ebből 10 százalék az a nagyvállalkozói kör, aki egyértelműen a Fideszhez köthető, és 2001-ben privatizálták, mondjuk, a nagyjából 300 ezer hektárnyi állami földdel együtt, az lehet, hogy pont ez a kör, akire azt gondolják, hogy annak meg kell maradni. De ki a maradék 10 százalék? Ki lesz jelölve ‑ mint a földpályázatnál ‑ előre, hogy te maradhatsz, te nem maradhatsz? Nem így működik a gazdaság.

A gazdaság úgy működik, hogy beruházunk, megpróbálunk embereknek megélhetést adni, és ha kapnánk rendes ösztönzést az ágazatban, akkor lehet, hogy sokkal többnek. Le van téve az asztalra több ágról is egy foglalkoztatási program, ami 4-5 éven belül csak nagyon pici segítséggel és jogszabályi korrekciókkal nagyjából 100-150 ezer foglalkoztatást hozhatna vidékre, nem a mezőgazdasági alaptevékenységbe és nem közmunkába, hanem olyan kiegészítő tevékenységbe, amire már volt Magyarországon példa.

Tehát azt gondolom, hogy ilyenekről kellene nekünk beszélgetni, és amikor ilyen költségvetést megalapozó törvények vitája van, akkor ezeket asztalra kell tenni. Asztalra kell tenni, hogy mi kell ahhoz, hogy mondjuk, egy ilyen elinduljon. Mert azt látjuk, hogy az egymillió munkahelyből már nem lesz semmi. A Fidesz agrárpolitikusai beígérték, hogy ebből 250 ezer az ágazatban lesz. Rossz hírem van, egyre fogy a mezőgazdaságban aktívan tevékenykedők száma. Ez is statisztikai adat. Lehet, hogy rossz, nem tudom, de nem gondolom, mert azért általában ezzel nem szokott senki vitatkozni; ami azt jelenti, hogy egyre kevesebb embernek lesz ebből az ágazatból megélhetése. Ez nem jó. Nem jó, mert nem tudja fölszívni a vidék sem vagy a kisvárosok sem ezt a felszabaduló munkaerőt, hiszen nekik is a nyakukba varrnak egy óriási terhet, ráadásul most vannak ilyen előírásaik, ha jól emlékszem, hogy akkor vehetnek majd föl hitelt, ha igazolják, hogy milyen gazdaságfejlesztésbe fogtak. Ez elég problémás lesz. Ettől nagyon óvnám önöket, hogy így folytatódjon ez a jogalkotás. Erről már részben az utcán, részben időközi választáson, részben megismételt választáson az emberek ítéletet mondtak.

Vegyék észre! Semmi mást nem javaslunk, csak vegyék észre ‑ még hosszú idejük van, hogy korrigáljanak ‑, Magyarországnak az lenne az érdeke, ha korrigálnának, és nem olyan típusú reakcióik lennének, mint L. Simon Lászlónak, aki sajnálom, hogy nincs itt, mert nyilván tegnap is megmondtam a szemébe, most is, hogy ilyen pökhendien, ilyen arcátlanul nem lehet kérdésekre reagálni. Kénytelen vagyok azt mondani, hogy a jelen levő két államtitkár egy kicsit azért komolyabban veszi a dolgát, úgy látom (Derültség a kormánypárti padsorokban.), de azért még itt is van mit tenni, meg van bőven feladat, de legalább tisztességesen végigülik ezt a vitát, és nem csak a tévén keresztül üzengetnek az állampolgárnak, hogy mennyire hülyén látják a valóságot.

Azt gondolom, hogy ez a törvényjavaslat így nem jó. Tehát ezek az előkészített vagy ezek a beterjesztett javaslatok meg ötletek semmi mást nem szolgálnak, mint hogy ez a rendszer úgy működjön tovább, ahogy eddig. Nem tud így működni, ebből óriási káosz és óriási botrány lesz. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)