Dr. Mengyi Roland (Fidesz)

DR. MENGYI ROLAND, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A betétvédelem, a betétbiztosítás szó hallatán egyesek talán legyintenek, hiszen, noha hallottunk a válság kapcsán arról, hogy voltak, akik elveszítették a pénzüket, azért az átlagember mégiscsak azt gondolja, hogy ez velem nem történhet meg. Azonban nem is olyan régen több takarékszövetkezet helyzete kapcsán mindannyian tanúi lehettünk, hogy ez a téma mennyire aktuális, és mennyire nem csak elméleti problémáról van szó.

Az Országos Betétbiztosítási Alap pénzére 2010 eleje óta összesen már hat hitelintézet esetében volt szükség, ezek mindegyike szövetkezeti hitelintézetként működött. Csak idén három takarékszövetkezeti csőd történt. Az egyik gazdasági internetes újság számításai szerint az elmúlt öt évben 122 milliárd forintot fizetett ki az alap. A téma tehát korántsem marginális. Több kérdés is felvetődik, ha a betétvédelemről beszélünk. Mi történik akkor, ha egy pénzintézet csődbe megy? Mi lesz a betétesek pénzével? Ki és hogyan segít, és esetleg hogy mennek egy élet megtakarításai veszendőbe?

A betétesek, főképp a kisebb megtakarításukat a pénzintézetnél elhelyezők viszonylagosan nyugodtak lehetnek, számukra van megoldás ilyen helyzetre. Sőt, azt sem kell megvárniuk, hogy vajon elég lesz-e a pénzintézet vagyona arra, hogy a betétüket, a pénzüket kifizessék. Erre a célra hozták ugyanis létre az Országos Betétbiztosítási Alapot 1993-ban. De vannak speciálisabb esetek, nagyobb összegek, illetve olyan, messzebbre vezető szempontok, amelyek európai uniós szinten fogalmazódnak meg.

Engedjék meg, hogy mielőtt fölvázolnám önöknek a törvényjavaslat főbb elemeit, ezek közül a szempontok közül néhányat elmondjak. A 909/2014. számú európai uniós irányelv, amelynek az előttünk fekvő tervezet is megfelelni kíván, számunkra megfontolandó felvetéseket tartalmaz.

(10.00)

Az elmúlt évtizedben a válság következtében a betétvédelem a belső piac kiteljesedésének alapvető elemévé és a hitelintézetek, felügyeleti rendszerek nélkülözhetetlen kiegészítőjévé vált. Az intézmény az adott pénzügyi piacon az összes intézet között kialakult szolidaritás eredményeképpen alakult ki, amely bármelyikük fizetőképtelensége esetén egyfajta védőhálót nyújthat. A pénzügyi világ és a bankszektor fejlődésének forgatókönyve alaposan megváltozott az elmúlt harminc év folyamán. A piacok megnyitása a pénzügyi rendszerek globalizálódásához vezetett, ami azután az adózási és a szabályozási paradicsomok kialakulását és elszaporodását eredményezte. A fokozódó globális szintű verseny ösztönözte az új pénzügyi intézmények, új termékek és új szolgáltatások megszületését. A nagy bankcsoportok sorsa megmutatta a megfelelő gazdálkodási fegyelem határait túllépő növekedés korlátait. E csoportok a jövőben csökkenteni fogják méretüket, hogy szilárdabbá tegyék működésüket a profit kevésbé látványos, előreláthatóbb áramlásával, kiugró prémiumok nélkül.

Miután a pénzügyi válság következtében bevezetett állami és nemzetközi támogatások megszűnnek, a szektor egészének további fejlődését minden bizonnyal a konjunktúra, illetve az új technológiák fejlődése, de mindenekelőtt a helyesen gazdálkodó egyes intézmények saját stratégiái fogják megszabni. A bankokra az a súlyos feladat vár, hogy továbbra is megbízhatóan tudjanak hitelezni a reálgazdaságnak, és közben képesek legyenek viselni a magasabb finanszírozási költségeket és a csökkenő nyereségeket. Egyetérthetünk azzal, hogy az uniós GDP-ben átlagosan 5 százalékos részesedést képviselő bankszektornak a reálgazdaság finanszírozását kell elsődleges feladatának tekintenie, kiemelt hangsúlyt fektetve az innovatív vállalkozásokra, az európai gazdaság motorját alkotó kis- és középvállalkozások növekedésére, illetve a bankbetétesek megtakarításainak biztonságára.

A Bizottság több intézkedést is hozott a bankok tőkeszerkezetének és gazdaságfinanszírozó képességének megerősítése érdekében. A Bizottság irányelve egyértelműen rögzíti, hogy világosan és az eddiginél pontosabban meg kell határozni a bankvezetők, illetve a nemzeti, európai és belső ellenőrző szervek felelősségét az átlátható szabályokon alapuló, etikus magatartásformák előmozdítása érdekében. Az irányelvben a tőkeszerkezet megerősítését célzó intézkedések magasabb szintű és jobb minőségű saját tőkét, nagyobb kockázati fedezetet, megfelelő tőkeáttételi arányt és a likviditás új megközelítését tartalmazzák.

A központi értéktárak a központi szerződő felekkel együtt jelentősen hozzá kell hogy járuljanak a pénzügyi piacok védelméhez. Ezenkívül fontos, hogy az értékpapírügyletek végrehajtása még azokban az időszakokban is megfelelően és időben történjen, amikor a pénzügyi stressz rendkívül nagy méretű. Mivel a központi értéktárak a kiegyenlítési folyamatban kulcsfontosságú helyet foglalnak el, az általuk működtetett értékpapír-kiegyenlítési rendszerek rendszerszintű jelentőséggel bírnak az értékpapírpiacok működése szempontjából. Mivel a központi értéktárak közötti kapcsolatot létesítő megállapodások következtében egyre több a tagállamközi kiegyenlítések száma, kétséges, hogy közös pru­denciális szabályok hiányában a központi értéktárak mennyire ellenállók a más tagállamok központi értéktárait érintő kockázatok átgyűrűző hatásával szemben. A több tagállamot érintő kiegyenlítések számának gyarapodása ellenére nagyon lassúnak bizonyultak a piac által vezérelt, a központi értéktári szolgáltatások integráltabb piaca irányába mutató változások. Ha rendelkezésre állna az értékpapír-kiegyenlítés nyílt belső piaca az Unióban, valamennyi befektető ugyanolyan könnyen és a hazai értékpapírok esetében alkalmazottakkal megegyező eljárásokat alkalmazva fektethetne be bármely uniós értékpapírba. Az uniós kiegyenlítési piac ugyanakkor a nemzeti határok mentén továbbra is széttagolt, és a több tagállamot érintő kiegyenlítés a kiegyenlítést és a központi értéktárak tevékenységét szabályozó nemzeti előírások különbségei, valamint a központi értéktárak közötti verseny korlátozott mértéke miatt költségesebb. Ez a széttagoltság akadályozza, valamint kockázatosabbá és költségesebbé teszi a több tagállamot érintő kiegyenlítést. Mivel a központi értéktárak rendszerszempontból jelentősek, ösztönözni kell közöttük a versenyt annak érdekében, hogy a piaci szereplők választhassanak a szolgáltatók között, és csökkenjen az egy infrastruktúra-szolgáltatótól való függés. Mivel nem azonosak a piaci szereplőkre vonatkozó kötelezettségek, és a központi értéktárakra vonatkozóan nincsenek közös prudenciális szabályok, a nemzeti szinten hozott, egymástól eltérő intézkedések káros hatást gyakorolhatnak a biztonságra, a hatékonyságra és a versenyre az uniós kiegyenlítési piacokon. Ezeket a belső piaci működés előtt álló jelentős akadályokat fel kell számolni, és ki kell küszöbölni a verseny torzulását, valamint elejét kell venni az ilyen akadályok és torzulások jövőbeni kialakulásának. A belső piac megfelelő működéséhez meg kell teremteni az értékpapír-kiegyenlítés olyan integrált piacát, amely nem tesz különbséget az egy és a több tagállamot érintő értékpapírügyletek között. Nagy vonalakban ezek azok a szempontok, amelyeket irányelvében az Európai Bizottság is mérlegelt, amikor az Európai Unión belüli értékpapír-kiegyenlítés javításáról és a központi értéktárakról szóló 909. rendeletét megalkotta.

Most pedig pár szó a törvénytervezet főbb elemeiről. A betétbiztosításra vonatkozó szabályok változása sorában először azt az új lehetőséget kell kiemelnünk, hogy az önkormányzat betéteinek biztosítására is lehetőség van, amennyiben éves költségvetésük nem haladja meg az 500 ezer eurót. Tekintettel arra, hogy ez a kisebb önkormányzatok esetében likviditási problémákat okozhat, a javaslat kiterjeszti a betétbiztosítást az államháztartás önkormányzati alrendszeréhez tartozók betéteire is. A betétbiztosítási irányelv ? a rövidebb kártalanítási határidőre is tekintettel ? már nem ad lehetőséget kizárásra abban az esetben, ha a betétet a hitelintézet vezető állású munkatársa, könyvvizsgálója vagy legalább 5 százalékos tulajdoni hányaddal rendelkező személy birtokolja. Azokat a betéteket sem zárják ki, amelyekre jelentősen magasabb kamat jár az azonos nagyságú és lekötési idejű betétekhez képest, továbbá a nem euróban vagy más OECD-állam fizetőeszközében elhelyezett betéteket sem zárják ki. Ki kell azonban zárni a kártalanításból a hitelintézetek által kibocsátott, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírokat. A javaslat átmeneti rendelkezése azonban biztosítja, hogy a 2015. július 2-át megelőzően kibocsátott értékpapírok esetében azok lejártáig még a hatályos szabályozást alkalmazzák kártalanítás esetén.

A törvényjavaslat megszünteti az úgynevezett közösségi betétekre vonatkozó speciális magyar szabályozást. Az irányelv alapján a kártalanítás összeghatára betétesenként nem haladja meg a 100 ezer eurót. Az összeghatárt minden egyes azonosítható betétes esetében alkalmazni kell. A hatályos szabályozás szerint a társasházak, lakásszövetkezetek, építőközösségek betéteinél a kártalanítási összeghatárt a lakásonként, illetve a közösséget alkotó személyenként külön számításba kell venni, a közösséget alkotó személyek nyilvántartása nélkül. A meglévő betétekre a javaslat itt is biztosítja az átmenetet, és előírja a hitelintézetek számára a tájékoztatási kötelezettséget 2015. március 31-ig.

A 94/19., illetve a 2009/14. EU rendeletek 2010. január 1-jétől 100 ezer euróban egységesítették a kártalanítás összeghatárát. Ez a határ egyúttal a kártalanítási összeg felső plafonját is jelenti a versenytorzulás megakadályozása érdekében. Korábban ebben az esetben csak az alsó határ volt megszabva. Az új irányelv azonban a betétesek személyes helyzetéhez kapcsolódóan előírja, hogy korlátozott időre, legalább 3, legfeljebb 12 hónapra magasabb kártalanítási összeget kell biztosítani; ez a rendelkezés egyértelműen fogyasztóvédelmi irányba történő elmozdulás. A tagállamoknak tehát biztosítaniuk kell, hogy bizonyos ügyletekből származó vagy bizonyos társadalmi és egyéb célokat szolgáló betétek esetében a Betétbiztosítási Alap kifizesse a kárt. Ezekre a betétekre ideiglenesen maximális kártalanítási összeghatárt kell meghatározni, ennek során figyelembe kell venni a tagállamokon belüli életkörülményeket is.

(10.10)

Bizonyos esetekben ? mint például lakóingatlan-eladás, munkaviszony megszűnéséhez vagy nyugdíjhoz kapcsolódó juttatás ? a javaslat három hónapra és legfeljebb 150 ezer euró összegű kártalanítás biztosítását írja elő. Továbbá az érintett betéteket a betétes erre vonatkozó jelzése és forrásának a betét elhelyezésekor történő igazolása alapján elkülönített számlán kell elhelyezni. A könnyítés: az ügyfelek számára a jelenleg húsz munkanapos kifizetési határidő hét munkanapra csökken.

Változnak a betétesek tájékoztatására vonatkozó szabályok is. A betéttel már rendelkező fogyasztók számára a számlakivonaton kell jelezni, hogy vonatkozik-e rá a betétbiztosítás, és hivatkozni kell a melléklet szerinti tájékoztatóra is, amit legalább évente a betétes rendelkezésére kell bocsátani. Az Országos Betétbiztosítási Alap fedezettségi mutatója a 2014-ben elindult kártalanítási eljárásoknak köszönhetően lényegesen alacsonyabb az irányelvben szereplő 0,8 százalékos célszintnél, ezért ennek átvétele indokolt a javaslatban.

Módosítani kell a díjfizetés alapját meghatározó rendelkezéseket is. A teljes biztosított betétállomány helyett a kártalanítási kötelezettség alá tartozó betéteket kell figyelembe venni. A felügyeleti biztosra vonatkozó szabályok is változnak az EU-irányelvnek megfelelően. A jövőben nemcsak arra lesz lehetőség, hogy a biztos átvegye a bank vezető testületének teljes jogkörét, hanem arra is, hogy részben vegye csak át annak irányítását.

Az értékpapír-kibocsátások és -kibocsátók esetén a közzéteendő tájékoztató részletszabályait módosítja az előterjesztés, amely által nő ezen papírok kibocsátásának átláthatósága. A javaslat az alternatív befektetésialap-kezelők kockázatkezelésére vonatkozó szabályokat is pontosítja, valamint összehangolja a terminológiát a polgári törvénykönyvvel, a tőkepiaci törvénnyel, valamint a befektetési vállalkozásokról és árutőzsdei szolgáltatókról szóló törvénnyel.

Tisztelt Ház! A törvényjavaslat első látásra talán egy száraz, bürokratikus salátatörvénynek tűnik, azonban jelentőségét tekintve korántsem az, hiszen ilyen apró részletszabály-módosítások után lehetünk csak biztosak benne, hogy tanultunk a korábbi hiányosságokból. Nem fordulhat elő többé a 2008-as válsághoz hasonló katasztrófa, illetve nem történhet meg, hogy az emberi mulasztásoknak azok az emberek fizessék meg az árát, akik korábban bizalmukkal tüntettek ki különböző bankokat, pénzintézeteket.

Ha ezekkel a célokkal egyetértenek, kérem, támogassák a javaslatot. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)