Pintér Tamás (Jobbik)

PINTÉR TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Elismerem, hogy az interpellációm címe kissé erős, éppen ezért szeretnék mindenekelőtt megnyugtatni minden vasműs dolgozót, hogy biztonságban van a munkahelye, de a helyzet igen komoly. Nemrégiben jelent meg a hír, miszerint a Dunaferrnél a Mozdonyvezetők Szakszervezetének helyi tagcsoportja ismét sztrájkbizottságot alapított. Ez az egyik legkisebb ilyen egység a Dunaferren belül, viszont ők az egyik nagyon fontos fogaskerekei a rendszernek, és a jelek szerint igen komoly bajban vannak.

Miért is kényszerül sztrájkbizottságra az ott dolgozó csoport? Ahhoz, hogy a vasműn belül az acélgyártáshoz szükséges alapanyagokat szállítani tudják a belső vasúthálózaton, 150 emberre van szükség. Nekik ebből rendelkezésre áll száz fő, tehát az alapszükségletek ellátásához minimum hiányzik ötven ember. Ezt a hiányt valahogy pótolniuk kell, így min­denkinek túlórát kell vállalnia. Ez azt eredményezi, hogy fáradtan, kimerülten kell rengeteg pluszmunkát vállalniuk az ott dolgozóknak a kőkemény fizikai munka mellett. Úgy kell túlórázniuk, hogy a többség ötven év felett van, így fokozott pluszterhet jelent számukra a fizikai helytállás is. A legszörnyűbb az egészben az, hogy az ott dolgozók fizetése nem éri el egy áruházban dolgozó árufeltöltő fizetését sem, és a többi vasműshöz képest is ennek a száz embernek nem növekszik olyan arányban a fizetése, mint a többi munkatársuké.

Tisztelt Államtitkár Úr! A szakszervezetnél dolgozók érzik a felelősségüket, ezért döntöttek a sztrájk­bizottság megalakítása mellett. Tudják azt, hogy ha így folytatódnak a dolgok, akkor nem tudják rendesen ellátni a munkájukat, nem tudják elvégezni a rájuk rótt egyre több és nehezebb feladatot, és azt is tudják, hogy a nagy terhelés mellett életveszélynek vannak kitéve.

Tisztelt Államtitkár Úr! Ugyan a legkisebb szakszervezeti egység a Mozdonyvezetők Szakszervezetének helyi csoportja, de a benne dolgozók az egyik legfontosabb feladatot látják el a vasműn belül. Nélkülük a Dunaferr leáll, és a magyar acélgyártás veszélyeztetve van. Ezt ők is tudják, mégis nap mint nap túlóráznak, robotolnak éhbérért, mert ezt kötelességüknek érzik. Kérem, ne éljenek ezzel vissza. A Jobbik és én helyi szinten is mindent megteszünk a keményen dolgozó vasműsökért, hankookosokért, a Hamburger Hungária dolgozóiért, ferrobeto­no­so­kért ‑ csak hogy a legnagyobb cégeket említsem ‑ és a kkv-szektor dolgozóiért. Viszont az anyagi megbecsülésük mellett a normális munkához való joguk, végül pedig a ledolgozott évek utáni méltó pihenésük számomra a legfontosabb.

Szeretném kérdezni tehát államtitkár urat, mit tesznek önök a hátralévő idejükben a vasműs dolgozókért, mit kívánnak tenni a szakemberhiány ellen, és végül mit kívánnak tenni a megalázóan alacsony munkabérek emeléséért.

Köszönöm szépen a szót. (Taps a Jobbik soraiban.)