Hartyányi Jaroszlava

HARTYÁNYI JAROSZLAVA nemzetiségi szószóló: Шановний пане Голово, шановні Державні Збори. Маю честь від імені українців Угорщини, Світового Конгресу українців та українського на­ро­ду висловити слова подяки Парламенту Угор­щини за ту солідарність, яку він проявив 15 років тому, прийнявши резолюцію про Голодомор.

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mielőtt elkezdem a felszólalásomat, szeretném tisztelettel köszönteni őexcellenciája Nepop Liubov asszonyt, Ukrajna magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét, és Jevhen Csoliljt, az Ukrán Világkongresszus elnökét, aki Kanadából érkezett hozzánk. (Taps.)

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Meghatottan állok önök előtt a magyarországi ukránok szószólójaként, mert lehetőségem van felszólalni és köszönetet mondani a magyarországi ukránok, az Ukrán Világkongresszus és az ukrán nép nevében a 15 évvel ezelőtti parlamenti határozat szerinti szolidaritásért olyan ügyben, amely nemcsak Ukrajna népét érinti, hanem a magyarországi ukránokat is. Hiszen a holodomor, az 1932-33. évi ukrajnai nagy éhínség áldozatainak vagy túlélőinek leszármazottai élnek még Magyarországon is, akiknek az ukránok nemzeti tragédiája nemcsak történelem, hanem személyes és családi veszteség.

Az Ukrajnában, Magyarországon és a világon élő ukránok, ezekben a napokban emlékeznek meg az ukrán népet sújtó legszörnyűbb XX. századi tragédiáról, amikor a szovjet sztálini rezsim 500 napon át, szándékos népirtást hajtott végre az ukránok ellen, hogy megsemmisítse nemzeti identitásukat, térdre kényszerítse a falusi lakosságot, mert a legnagyobb áldozatokkal járó ellenállást az ukránok tanúsították az elnyomó rendszer ellen az akkori Szovjetunióban.

Az ukránok millióinak azért kellett kínszenvedéses halállal elpusztulni, mert ukránul beszéltek, énekeltek, és emlékeztek még azokra az időkre, amikor dicsőséges és független nemzet voltak. New Yorkban például több ezer ember vonult ez év novemberében az utcákra, a Notre Dame-ban pedig nagyszabású szent liturgiát tartottak, emlékeztetve a világot e szörnyű tragédiára. De ilyen vagy hasonló megemlékezés tapasztalható az egész világon élő ukránok és a velük együtt érzők részéről, a magyarok részéről is.

Mi, magyarországi ukránok az általunk Budapesten és Csömörön állított emlékhelynél róttuk le tiszteletünket, valamint a Bazilikában és több vidéki városban emlékeztünk szentmisével és rekviemmel a holodomor 85. évfordulójára. Ki kell emelnem, hogy a magyar parlament elsők között volt, aki ‑ nép­irtásnak minősítve a történteket ‑ kifejezte szolidaritását az ukrán nép iránt. A szovjet rendszer tagadta az éhínség tényét. 1937-ben népszámlálást tartottak, amely az előző, 1926. évi adatokhoz viszonyítva, hatalmas demográfiai veszteséget mutatott ki Ukrajnában. Sztálin utasítást adott a népszámlálási anyag titkosítására, majd a számlálóbiztosok kivégzését rendelte el.

Az Országgyűlés a tragédia 70. évfordulója alkalmával, H/6288. számú határozatával döntött a holodomor elítéléséről. Idézem az akkori határozatot. „Az Országgyűlés kifejezi a magyar nép szolidaritását és együttérzését a szovjet sztálini rendszer által szándékosan előidézett éhínség mintegy 7 millió, köztük 3 millió áldozatul esett gyermek hozzátartozói, leszármazottai, illetve túlélői iránt.”

Egy túlélő így emlékezik: „1932-ben bő termést takarítottunk be. A kamránk teli volt gabonával. Egyszer csak megjelentek azok, akiket aktivistáknak neveztek, és lepecsételték a kamránkat, másnap pedig az utolsó szemig elvittek mindent. Nagyon sírtunk, jajveszékeltünk. Öten voltunk gyerekek anyával, apával és az öreg nagymamával. Először a kishúgom halt meg, aztán a bátyám a mezőn, utána a másik húgom az óvodában. Nemsokára meghalt a nagymamám, apukám és anyukám is. Nem tudom hogyan sikerült túlélnem.”

Enyhítő körülmény esetén tíz év kényszermunkával büntették az elkövetőt, akik egy marék búzát vittek haza az éhező gyermekeknek. Azok a szülők, akik már nem bírták nézni gyermekük kínjait, a városi gyermekotthonok küszöbén hagyták a kicsiket, abban a reményben, hogy ott talán jobbra fordul az életük. Ukrajnát hermetikusan elzárták, a határokat nem lehetett átlépni, az átszökőket pedig lelőtték. Hasonló sors várt azokra is, akik a lengyel vagy a román határon próbálkoztak.

Kiegészítésként Robert Conquest, az éhínség amerikai kutatójának szavait idézem: „Az éhínséget Moszkva tervelte ki. Az ukrán parasztokat nem azért döntötték nyomorba, mert parasztok, hanem azért mert ukránok voltak.” Köszönet még egyszer, Magyarország, a szolidaritásért! Köszönöm a magyar parlamentnek. Isten áldja Magyarországot! Isten áldja Ukrajnát! (Taps.)