Szávay István (Jobbik)

SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! 125 éve, 1889. november 3-án született Seress Rezső, az egyetlen magyar világsláger, a Szomorú vasárnap szerzője. Arról a dalról van szó, amellyel 1935 teléntíz napon belül közel 300 európai lap cikke foglalkozott.

A rövid idő alatt világhírűvé vált zeneszerző Spitzer Rudolfként látta meg a napvilágot Budapesten, egy zsidó származású, de addigra már kikeresztelkedett szegény család gyermekeként. Iskolai tanulmányait korán abbahagyta, artista szeretett volna lenni, ám majdnem végzetes esése a trapézról megakadályozta ebben.

Egy Üllői úti kiskocsmában ismerte meg Bilicsi Tivadart, az ő tanácsára csapott fel színésznek. Kilenc évet töltött a városligeti Műszínkörben, állandó nélkülözések közepette, hiszen a világháborút elvesztett, Trianonban megcsonkított és a kommunista rémuralom során kivéreztetett magyar társadalomnak nem volt pénze kultúrára, szórakozásra.

Paradox módon mégis a világháborús vereség indítja el Seresst a világhírnév útján, Magyarország számára ugyanis tilos volt a hanglemezgyártás, a rádió még a kevesek kiváltsága, így a húszas években egyre szélesebb tömegek hallgatnak estéről estére élőzenét eldugott kis mulatókban. A városligeti Műszínkörben komponálgató, saját szerzeményeit zongorázgató Seress 1925-ben fut be Még egy éjszaka című dalával, amelyet cseléd, cipőpucoló és kocsis egyaránt dalolt akkoriban Pesten. Innentől a VII. kerületben a Dohány utcai Kulacs vendéglőben játszik, és önszántából soha többé nem is hagyja el azt a környéket.

1923 és 1933 között sorra születnek az olyan slágerek, mint a Gyere, Bodri kutyám , a Csillogó hópehely vagy a Szeressük egymást, gyerekek.

Gazdag katonatiszttől szereti el feleségét, a nála két fejjel magasabb, Pest legszebb asszonyának tartott Helénkét, ám dalai mégis szomorúságot, csalódottságot, világfájdalmat tükröznek, ám ezek teszik népszerűvé a kor közönsége számára.

1935-ben Jávor László, a 8 Órai Újság című bűnügyi lap akkor már hírnevet szerzett publicistája keresi fel egy dalszöveggel, amelynek megzenésítésével születik meg a Szomorú vasárnap. Máig tartja magát az akkori korabeli népszerű pletyka, miszerint a remek rendőrségi kapcsolatokkal rendelkező Jávor intézte úgy, hogy a dal egy-egy példányát találják meg két akkori öngyilkos kezében is, amely sejtelmesség keltette hírverés kétségtelenül is segített a mű gyors elterjedésében. Az öngyilkosok himnuszaként ismertté vált és sokak szemében rettegetté vált melódia ezt követően gyorsan hódított, szerzőjét hamarosan Kínától Amerikáig mindenhol ismerték.

Seress mégis megmaradt ugyanaz a füstös kis budapesti kocsmában zenélgető muzsikus, aki este hattól hajnalig felejthetetlen hangulatot tudott varázsolni, mindössze jobb keze két ujjának játékával, merthogy zongorázni soha nem tanult meg igazán, karcos, rekedtes hangjával, mert állandóan cigarettázott, és azokkal a dalokkal, amelyeket elfütyülve szerzett, merthogy kottát nem ismert, mások kottázták le dallamait. Hiába van palotád Budán, Engem még nem szeretett senki, Csendes ember lettem, Én úgy szeretek részeg lenni című dalai átszőtték és betöltötték a harmincas-negyvenes évek pesti éjszakáit.

Amikor munkaszolgálatra vitték, akkor egy német tiszt, aki maga is hallotta egyszer Pesten játszani, és felismerte őt, mentette meg életét. Amikor pedig a kommunisták a Horthy-kor kiszolgálásának vádjával indexre tették szerzeményeit, a személyes dalai iránt rajongó és jó pártbeli kapcsolatokkal rendelkező Gobbi Hilda érte el rehabilitációját.

(1.00)

Amerikában mesés vagyon, 370 ezer dollár várta, hisz 28 nyelvre lefordított, tízmilliós nagyságrendben elkelt Szomorú vasárnapját olyan világhírű előadók tűzték műsorukra, mint Ray Charles, Josephine Baker, Louis Armstrong vagy éppen Frank Sinatra.

Ő azonban a világért sem mozdult volna ki Erzsébetvárosból. A 60-as évektől, amikor már a Kispipában játszott, egyre kevesebben jártak hozzá, a nép a televízió előtt ült vagy rock ’n’ rollt hallgatott, zenéjére már nem volt igény. „Én egy ideig egy házban laktam Seress Rezsővel, épp az alatta lévő emeleten. Emlékszem, mindig a Szomorú vasárnapot hallgatta, mindennap, pontosan kettőtől hatig, egyik feldolgozást a másik után.” ? emlékezett vissza a már depresszióba esett zenészre Presser Gábor.

Seress Rezső végül elmagányosodva, nélkülözések közepette vetette ki magát lakása erkélyéről. A zuhanást túlélte ugyan, de szándékában eltökélt maradt: 1968. január 11-én, egy szomorú csütörtökön a MÁV-kórházban megfojtotta magát a gipszének ellensúlyát tartó dróttal.

Müller Péter 1983-ban színdarabot rendezett róla, 1999-ben legnagyobb slágerével azonos címmel egy film is készült, amelyet személye ihletett, neve sajnos mégsem vált a széles közvélemény számára ismertté, bár örömmel olvastam az imént egyébként, hogy az MTI ma megemlékezett születésének évfordulójáról. Elvis Presley-ről teret neveztek el Budapesten, Columbo hadnagy és kutyája köztéri szobrot kapott a Falk Miksa utca elején, Seress Rezsőre azonban csak egykori lakóhelyén, a VII. kerületi Dob utca 46. szám alatt emlékeztet egy 2009-ben kihelyezett emléktábla.

Otto Klemperer, a kor egyik legnagyobb karmestere ezt írta Seress azóta elkallódott vendégkönyvébe: „Nem zenész ? csak zseni.” (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.) Úgy gondolom, hogy e hányattatott életű zseni is megérdemelné, hogy Budapesten közterület viselhesse méltatlanul elfeledett nevét.

Köszönöm szépen a türelmet, elnök úr. (Taps a Jobbik soraiban.)