Z. Kárpát Dániel (Jobbik)

Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Minden áldott évben a kilakoltatási moratórium lejártát követő hetekben-hónapokban végeláthatatlan vitákat folytatunk azt illetően, hogy a Jobbik rendre számon kéri önökön azt, hogy egyre több és több kilakoltatással találkozunk, és sajnos nagyon sok esetben a kormányzat béna kacsaként viselkedik. Jelen pillanatban is a végrehajtók azok, akik egész egyszerűen nem tudnak több ingatlant elpasszolni a piacon, de nem a kormányzat helyes cselekvési terve szab gátat a hasonló folyamatoknak.

Éppen ezért, államtitkár úr, az első konkrét kérdésem, és kérem, válaszoljon erre pontosan, szám szerint, hogy hány kilakoltatásra számít még Magyarország Kormánya idén, tehát hány hasonló eseményhez adja a nevét, hiszen önök a nevüket adják ehhez mindazzal a programmal, amit letettek az asztalra. Példának okáért azzal, hogy a Nemzeti Eszközkezelő érezhetően nehezebben és döcögősebben köt szerződést emberekkel ‑ ez a megkötött szerződések számában is tükröződik ‑, mindemellett nem látjuk a költségvetési források megfelelő szinten történő elkülönítését azon eszközkezelő számára, amely végleges megoldást magyar embereknek nem nyújt.

Átmeneti segítséget nyújthat azáltal, hogy elveszi az illető ingatlantulajdonát, ő bérelheti a saját lakását a továbbiakban, de engem kimondottan megijesztettek azok az államtitkári kiszólások, amelyek értelmében a Fidesz-KDNP szerint Magyarország leg­nagyobb bérlakásprogramja jelen pillanatban a Nemzeti Eszközkezelő. Tehát önök egy bérlakás­prog­ramként tekintenek kvázi arra, hogy a bűnöző bankok bűneit helybenhagyják, legalizálják, aztán elveszik magyar emberek ingatlantulajdonát, és nem tudom, hogy milyen körülmények között, de talán majd átjátsszák ezeket az ingatlanokat a piacon bérlakás formájában másoknak.

Ezzel szemben a Jobbik nemcsak a költségvetés vitájában, de minden szinten leteszi az asztalra azt az igényét, hogy egy állami hátterű otthonteremtési és bérlakásépítési programra van szükség, nemcsak a szerencsés társadalmi osztályoknak és onnan fölfelé ‑ CSOK-kal, 10 milliós kedvezménnyel, egyebekkel ‑, hanem elérhető számú, mennyiségű és árú bérlakás biztosításával, akár tömeges építésével. Hiszen, államtitkár úr, a másik konkrét kérdésem, hogyan kívánja ön kigazdálkodhatóvá tenni Magyarországon azt, hogy egy átlagos fiatal vagy az életét elkezdő magyar ember nagyvárosban 130-150 ezer forint plusz rezsit fizessen egy bérelt lakásért. Nonszensz, hogy az önök válasza erre az, hogy a magyar ember jobban szereti a tulajdonolt ingatlant. Persze, hogy jobban szereti mindenki az ingatlantulajdont, de fájó bérlakásínség van a magyar piacon.

Adódik tehát a másik konkrét kérdésem: az otthonteremtési válságot, amiből a devizahitelezés prob­lémája is részben ered, hogyan kívánja ez a kor­mány orvosolni? Nem a tízmilliós kedvezményekre gondolok, hanem kimondottan fiatalok, kimondottan középosztálybeliek vagy akár nehezebb sorban élők számára, hiszen ezen kérdések megoldása nélkül Magyarországon a kivándorlás is (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) tovább pörög, de alapvető problémáink sem rendezhetőek. Várom érdemi válaszát. (Taps a Jobbik soraiban.)