Dr. Schiffer András (LMP)

DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Az a helyzet, Staudt képviselőtársam, hogy önöktől már számtalanszor végighallgattuk azt a demagógiát (Dr. Staudt Gábor: Mi is tőletek!), hogy úgy állítják be, hogy a Jobbik az egyetlen párt, amelyik itt az áldozatok pártját fogja, és itt mindenki más az elkövetők pártján áll. (Közbeszólások a Jobbik soraiban: Így van! Sajnos!) Tessék abbahagyni ezt a primitív demagógiát!

Tud nekem képviselőtársam egyetlen olyan, itt jelen lévő, parlamentben képviselt pártot mutatni, amelyik azt mondja, hogy a súlyos, erőszakos bűncselekményeket elkövető személyeket ne kéne nagyon hosszú börtönévekre elítélni? Nem volt ilyen, a mai vitában sem volt olyan parlamenti képviselő, aki mondjuk, sokallta volna a különböző erőszakos vagy különösen a gyermekek, idősek sérelmére elkövetett bűncselekményekre kiszabható börtönévek számát. Nem erről van szó, Staudt képviselőtársam. Arról van szó, hogy abban konszenzus van, hogy nagyon súlyos börtönbüntetéssel kell sújtani az erőszakos bűncselekmények elkövetőit. A vita köztünk nem ebben van, ne tévesszék meg az embereket! Abban van köztünk a vita, hogy akkor, amikor valakit életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélnek, x évtized után, bizonyos feltételek mellett megadható-e a remény számukra. (Dr. Staudt Gábor: Nem.)

Ennek két feltétele van, illetve két szempontot kell mérlegelni. Az egyik: igen, mi is tudjuk azt, hogy az elmúlt években volt több olyan eset, amikor úgy bocsátottak feltételesen szabadlábra erőszakos bűnelkövetőket, hogy ennek a feltételei nem voltak adottak, ezért ezek a személyek újabb bűncselekményt követtek el. Ez viszont annak a kérdése, hogy a büntetés-végrehajtási apparátus mennyire felkészült ezeknek a személyeknek a reszocializációjára, erről beszéltem. Ha nem felkészült, akkor hibás döntések fognak születni.

A másik szempont viszont, képviselőtársam, az, hogy vannak-e olyan általános elvek, amelyek adott esetben nem egy elkövetőt, bármely magyar állampolgárt, bármely embert védenek. Ilyen általános elv, hogy például a remény lehetőségét nem lehet senkinél teljes egészében kizárni. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)

Erről beszéltem, nem másról.

Köszönöm.