Vágó Sebestyén (Jobbik)

VÁGÓ SEBESTYÉN, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Bár vannak a törvényben olyan dolgok, amik méltányolandóak, de úgy gondolom, hogy nekem mint ellenzéki politikusnak most az a feladatom, hogy az aggályaimat és a kérdéseimet feltegyem az aggályos és kérdéses részekkel kapcsolatban. Megpróbálok a törvény sorrendjében haladni, ezért néha lehet, hogy tárgyakban egymást fogják váltogatni a különböző tárgyú hozzászólások.

Az első a vörös kód kérdése, ami már felmerült. Hogyan fogják ezt érvényesíteni? Mert hát látszik a törvényből is, meg amit államtitkár úr is mondott, hogy a krízisközpontokon keresztül, a diszpécserszolgálaton keresztül fog működni az egésznek a szervezése, a levezénylése. Tehát nem az lesz, hogy egy bentlakásos intézménybe a hajléktalan személy, aki úgy érzi, hogy mindjárt megfagy, bemehet, és ott kötelesek számára ellátást biztosítani. Mondjuk, még ez a jobb eset, csak a kérdésem az, hogy ez hogyan fog működni. Ugyanis nagyon jól tudjuk, hogy az utcai szociális munka lefedettsége a lakosságszám szerinti kritériumok miatt is nem országos lefe­dett­sé­gű. Azokon a helyeken, ahol általában utcai szociális munka működik, tehát akár a diszpécserszolgálat, akár a krízisközpont számára egyértelművé válhat az, hogy a vörös kódban életveszélyes állapotban lévő emberek vannak, tehát azokon a helyeken, ahol az utcai szolgálat működik, ott általában olyan férőhelyszámmal működnek a hajléktalanellátó intézmények is, hogy egy vörös kód okozta helyzet, meteorológiai helyzet sem okozhat olyan problémát, hogy ne tudják befogadni akár a megnövelt krízis­férő­hely­szám­mal a bajban lévő és a kihűlés veszélyében lévő hajléktalan személyeket.

Azokon a helyeken okozhat ez problémát, amelyek kisebb települések, kisebb városok, ahol a férőhelyszámok nem olyanok, hogy be tudják fogadni őket ezek az intézmények. Viszont ott képbe sem kerülnek az emberek, mert ott nincs utcai szolgálat, nincs meg a kapocs a krízisközpont, a diszpécserszolgálat és a hajléktalan személyek között. Ezekben a térségekben ez okozhat problémát, ennek a kiküszöbölésére lehet, hogy valami technikai dolgot érdemes lenne kitalálni.

A másik, következő téma, amiről beszélni szeretnék, az a vezető kinevezése vagy a státuszának a meghosszabbítása. Én dolgoztam a közszférában, én dolgoztam szociális intézményekben, mint államtitkár úr is nagyon jól tudja, ott ment egy mondás. Ez a mondás pedig úgy szólt ‑ kicsit tréfás mondás ‑, hogy a jó kolléga nemcsak ígérget, hanem be is tart. Hogyha ezt a mondást figyelembe vesszük, akkor borítékolható, hogy sokszor a rosszindulat és a „dögöljön meg a szomszéd tehene is” felkiáltás, vagy valamiért ez az ember egyszer csúnyán nézett rám, akkor én a jelentésemben a vezetői kinevezése előtt olyan, gyermekekkel való kapcsolatát érintve akár ‑ ami elég szubjektív dolog és eléggé nem racionális dolog ‑ olyan dolgokat írhatok, ami akár megakadályozhatja azt is, hogy ezt a személyt kinevezzék vezetőnek. Nem beszélve a vezető személyének a presztízséről és a státuszáról. Én úgy gondolom, hogy nem kellene egy ilyen élethelyzetbe hoznunk egy kinevezés előtt álló vezetőt vagy egy meghosszabbítás előtt álló vezetőt, hogy emberek akár szubjektív véleménye alapján is ők hátrányos helyzetbe kerüljenek.

Ez a javaslatunk, amit egyébként módosító indítvány formájában be is nyújtottunk, kapcsolódik ahhoz is, amit mi már a régóta vágyott szociális életpályamodellel kapcsolatban is elmondtunk, hogy ha ez egyszer az életben bevezetésre kerül, akkor nemcsak egyszerű végzettségi, beosztási és eltelt évek szorzói alapján kell ezt kialakítani, hanem igenis bele kell vezetni a minőségbiztosítás rendszerét. És ha a mi­nőségbiztosítás rendszere végre normálisan a szo­ciális ellátórendszerben is bevezetésre kerülne, akkor ezeket a problémákat kiküszöbölhetnénk. Akkor nem egy szubjektív vélemény alapján hozunk nagyon komoly döntéseket, hogy valakit kinevezzünk-e egy intézmény élére vagy ne nevezzünk ki egy intézmény élére, hanem egy évente megismételt minőségbiztosítási vizsgálat eredménye alapján tudjuk meghozni a megfelelő döntéseket. És erre természetesen az ágazatért felelős minisztérium felelőssége és feladata lenne a protokoll kidolgozása, a pontrendszer kidolgozása, és ha ez pontosan megtörténik, akkor fölöslegessé válnának az ilyen véleménykikérések. A meglévő anyagok alapján, tulajdonképpen az elvégzett munka summázása alapján tudnának a kinevezésben kompetens személyek megfelelő és adekvát és biztos döntést hozni, és ez alapján biztosabb és borítékolhatóbb az, hogy a megfelelő személy, akinek a vezetése alatt akár visszaélések nem történnek, kerül egy adott intézmény vezetői székébe.

Hasonló téma egyébként az alkalmasság kérdése a nevelőszülők helyzeténél is, a nevelőszülők foglalkoztatásánál is. Az, amit önök leírtak ebben a javaslatban, az nagyon jó, csak hogyha a jelenlegi állapotokat figyelembe vesszük, akkor azt mondjuk, hogy ez olyan, mint ha az Amazonas őserdejében élő törzs tagja kívánna egyik napról a másikra olyan életmódot folytatni, mint a New York belvárosában élő amerikai állampolgár. Ugyanis milyen állapotok vannak ma Magyarországon? Ma Magyarországon olyan állapotok vannak, hogy rengeteg szolgáltató látja el a nevelőszülői szolgálatnak a koordinálását, vezetését. Előfordul az is, és nem is kellett az ország egyik feléről a másik részére utaznia az illetőnek, hogy valakit alkalmatlanság miatt nem elbocsátottak, hanem megszüntették a státuszát, elvették tőle a nála nevelt gyermekeket, ez a nevelőszülő elment egy megyével arrébb, három szolgáltatóval arrébb, és felvették őt nevelőszülőnek, és gyermeket kapott már a következő hónapban. Amíg ma ilyen állapotok vannak, akkor ebből ebbe az állapotba, hogy majd meglesznek a jelentések, és objektív döntést tud hozni a szolgáltató, aki foglalkoztatja a nevelőszülőt, nagyon nehéz átlépni.

Úgy gondolom, hogy akár törvényi szinten is sokkal cizelláltabb és sokkal pontosabb kritériumi rendszert és alkalmassági rendszert kellene kidolgozni a nevelőszülőkkel kapcsolatban. És ne felejtsük el, hogy mekkora felelősség van azon, hogy intézeti nevelt gyermekeket kvázi odaadunk szülőknek, illetve embereknek, nevelőszülőknek, akik ha becsukják az ajtajukat, nem tudhatjuk, hogy mi történik a lakáson belül. És ha történik valami a lakáson belül, az csak utólag derül ki, és az nagyon sok ember felelőssége, és nagyon súlyos következményekkel járhat. Tehát még egyszer mondom, ezt az állapotot akkor lehet elérni, hogyha sokkal pontosabb és sokkal részletesebb kidolgozásra kerül az, hogy mi alapján alkalmas egy nevelőszülő az adott feladat ellátására, és mi alapján nem.

Ellenzéki képviselőtársam már rákérdezett erre, de én is szeretnék rákérdezni a gyermekvédelmi szakszolgálat kríziskezelési szolgáltatására, hogy ez jár-e pluszforrással a gyermekjóléti központok számára, milyen pluszforrással jár; esetleg milyen plusz humán erőforrással jár, milyen pluszszakember lesz az, akit felvesznek ennek a feladatnak az ellátására.

(16.50)

Mert ugyan nem történik mindennap az olaszországi buszbalesethez hasonló eset, hála Istennek nagyon ritkán fordul az ilyen elő, de nap mint nap előfordulnak olyan krízishelyzetek, akár oktatási intézményekben, akár gyermekintézményekben, akár a mindennapi életben, amik krízisként jelentkezhetnek, és amiknek a feloldására szintén egy szakemberre lenne szükség. Ez lehet nemcsak baleset, hanem akár egy természeti katasztrófa, akár bármilyen, a települést sújtó krízis, ami kihat a gyermekek lelkére meg a gondolkodására is. Tény, hogy szükség van erre a szolgáltatásra, s nemcsak a nagy tragédiák miatt, hanem az apró tragédiák miatt is, csak a kérdés az, hogy erre a megfelelő pénz és paripa meglesz-e.

A számomra egyik legfelháborítóbbal folytatom, ez pedig a kiskorúak sérelmére szexuális bűncselekményeket elkövetők, illetve a kiskorú veszélyeztetése bűncselekmény miatt elítéltek helyzete. Nagyon furcsán csinálták meg ezt a törvényt. Erről egy Mátyás király-mese jut eszembe, hogy adtam is meg nem is, vagy inkább azt mondanám, hogy az egyik kezemmel adtam, a másikkal elvettem. Ugyanis miről szól az a passzus, amit ez a módosítás módosít? Ott feltételes módban szerepel az, hogy eltilthatja, tehát lehetősége van eltiltani a feladat gyakorlásától, viszont nincs benne az az utolsó mondat. Tehát csináltak egy olyan módosítást, amiben tulajdonképpen semmi pluszsúlyt nem adtak ennek az intézkedésnek, ugyanabban az állapotban maradt, mint volt, mert az, hogy megtiltja, feltételes módban van, ugyanazt jelenti, mintha kijelentő módban van, de ott van mellette az az utolsó mondat. Én értem, hogy bírói szabadság, három pillér, meg s a többi, tudom, hogy erről szól a dolog, csak nemzetközi precedens is van arra, hogy ezt meg lehet tenni, sőt a magyar jogszabályokban is van olyan, ami ilyen szinten „korlátozza” szerintem a bírói jogkört. Én úgy gondolom, hogy ezzel tulajdonképpen kiherélik ezt az egész módosítást.

Egy módosító indítványt be is nyújtottam, hogy ez a mondat kerüljön ki belőle. Én sem a gyermekek sérelmére elkövetett szexuális bűncselekményeknél, sem a kiskorúak veszélyeztetése bűncselekménynél, aminél már jogerős ítélet születik ‑ tehát ez nem egy pofont adtam a gyerekemnek, vagy egy napig elfelejtettem neki odaadni az ebédjét, hanem ami bűncselekmény és már jogerős ítélet születik ‑, ezeknél az ese­teknél én nem találtam olyat, és egy mini közvélemény-kutatást is végeztem egyébként, legalább negy­ven embert megkérdeztem az elmúlt két napban, és senki nem tudott egyetlenegy olyan okot sem felsorolni, ami különös méltánylást igénylő az ilyen típusú bűncselekmények elkövetőinél arra, hogy őt aztán később akár egy 12 fős gyerekcsoport közé beengedjük, zárt ajtók mögé, mindennapi tevékenységet folytatni úgy, hogy az ő felügyelete alatt és az ő felelőssége alatt vannak ezek a gyermekek. Tehát ennek nincs értelme. Én nagyon kérem, hogy fogadják el a módosító indítványomat, és ez a különös méltánylás kerüljön ki belőle. Beszéljenek még egyszer a jogászaikkal, én is beszéltem jogászokkal is, nem sérti egyáltalán a bírói szabadságot az, ha ez a mondat nincs benne. Egyébként ebben a helyzetben meg nem érdekel azoknak az embereknek a joga, akik ilyen típusú bűncselekményt elkövettek. Úgy gon­dolom, az ő joguk ebben a kérdésben másodlagos.

Kitagolás és az intézmények felújítása. Lehet nagy számokat mondani, államtitkár úr, lehet nagy szá­mokat mondani. Lehet, hogy egy átlagember szá­mára az, hogy ön azt mondja, hogy 3,8 milliárd forint, vagyis 3800 millió forint egy iszonyatosan nagy mennyiségnek tűnik, nekem is egyébként, mint hétköznapi embernek, iszonyatos mennyiségnek tűnik, de ha belegondolunk abba, hogy ez aztán elosztva az intézményekre, az ellátottszámra, meg hogy milyen állapotban vannak az intézményeink, hogy beáznak a falak, nem jók a csövek, százéves vezetékek vannak a falban, ahhoz képest a felújításra, a korszerűsítésre és a kitagolásra 3,8 milliárd semmi. Pofátlanul sem­mi, főleg ha figyelembe vesszük, hogy szinte ennyivel emelkedik a vizes vb megrendezésének a költsége naponta, vagy hogy gomba mód szaporodnak a stadionok Magyarországon, meg az olyan felújítások, amelyeknek semmi értelme nincs. Tudom, hogy ez nem önnek mint szociális államtitkárnak a felelőssége, csak a kormányra próbáljon hatni, hogy talán próbáljuk a pénzerőforrásokat úgy elosztani, hogy erre a területre ne ez a nevetséges 3,8 milliárd forint jusson, hanem ennek a sokszorosa.

Tudom, hogy a jelenlegi módosítást ombudsmani jelentések is motiválták, illetve az ombudsman által feltárt helyzetek is motiválhatták. Ezeknél nagyon súlyosak azok, amik a bűncselekmény kategóriát érintik, ezekkel foglalkozik legfőképpen egyébként ez a javaslat. Csak az olyanokról nem beszél vagy arra nem talál megoldást, ami az ombudsmani vizsgálatokban az intézmények helyzetével kapcsolatos problémákat veti föl: a férőhelyszám, a zsúfoltság, a szakemberhiány, az intézmények állapota. Ezekre is kellene megoldást találni. És ez az, amire ez a 3,8 milliárdos összeg nagyon-nagyon nem elég. És ez az, amihez egyébként kell még a szociáliséletpálya-modell is, mert amíg nincs szociáliséletpálya-modell, addig szakemberhiány lesz ezeken a munkahelyeken, mert senki nem fog elmenni egy mentálhigiénés vagy rehabilitációs otthonba vagy egy fogyatékosotthonba dolgozni úgy, hogy ha kimegy egy határral kijjebb, mondjuk, ha azt nézzük, hogy valaki Tatán lakik, ahol én is lakom, utazik 70-80 kilométert, és egy személy ellátásáért a három-négy-ötszörösét fogja megkapni, mint ha elmegy egy ilyen otthonba, és egyszerre tíz-húsz-harminc-negyven ellátottal kell foglalkoznia, attól függ, hogy milyen beosztásban és akármilyen szakban dolgozik.

És még egy felháborító dolog van a törvényben, én ezt már elmondtam az Erzsébet-programról szóló törvény módosításánál is, ahol egyértelműen tálcán kínáltak egy magyarországi alapítványnak két volt úttörőtábort. Most ebben a törvényben pedig azt látjuk, és egyébként az egyik szemem sír, a másik nevet, mert ebben a törvényben azt látjuk, hogy önök azt tudják, hogy a jövő évben el fogják bukni a választásokat, ugyanis ezért kell most ezt megtenni, hogy öt évre konzerváljuk azt a pénzfolyosót, amit baráti alapítványoknak, baráti embereknek, baráti szervezeteknek kívánunk folyósítani öt évre. Úgy gondolom, hogy ez nem szól másról. Ez arról szól, nagyon jól tudják, hogy önöknek vége, túl sokat loptak, túl sokat hazudtak, túl sok kárt okoztak, ’18-ban mi fogjuk önöket követni, viszont így a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítványnak vagy akár a Szent Ágota Alapítványnak a továbbiakban is lehet a pénzeket juttatni ugyanúgy, még a kormányváltás után négy évvel is.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.)