Magyar Zoltán (Jobbik)

MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Már a korábbi években többször megtettem azt, hogy a mosonmagyaróvári sortűzről tényadatokkal részletesen megemlékezek, beszámolok, és hát tették ezt korábban más képviselők is a Ház falai mögött. Most inkább arra vállalkoznék, hogy az aktuális hatásait, illetve a most vasárnap, hiszen 26-a most vasárnapra esett, vasárnapi mosonmagyaróvári megemlékezéseken megfogalmazott gondolataimat osztanám meg önökkel.

Mi sem bizonyítja jobban ennek a tragédiának a napjainkra gyakorolt hatását, mint az, hogy a mai napig nem tudjuk, hogy pontosan hány áldozat volt. Ez a feldolgozatlanság odáig fajult, hogy a ma még élő áldozatok, illetve azok leszármazottai most is, a mai napokig is a legfőbb keserűségként azt említik, hogy soha senki nem kért tőlük bocsánatot. És hát az a helyzet, hogy mivel az áldozatoknak a pontos számát nem lehet tudni, most már többé-kevésbé abban megegyeznek a történészek, hogy száz fölötti áldozatról kell sajnos beszélnünk. Épp ezért nem is történhetett meg a valódi felelősök felelősségre vonása és a bírósági eljárásoknak a lefolytatása, hiszen mind a mai napig azt sem lehet tudni, hogy pontosan kik és milyen módon adták ki az utasításokat, kik és milyen módon hajtották végre ezt a gyalázatos cselekedetet.

Egyébként mindhárom történet, tehát az, hogy nem tudjuk pontosan az áldozatok számát, illetve hogy a felelősségre vonás elmaradt és a bocsánatkérés is ezzel együtt elmaradt, tipikusan szomorú magyar tragédia, magyar történet, nemcsak a mosonmagyaróvári sortűz kapcsán fordult ez elő a történelmünkben, hanem azt hiszem, hogy elég sok tragédia kapcsán ez előfordul. Nagyon kevesen vannak azok között is, akik egyébként a rendszerváltás óta fel merték vetni ezt a témát, és el merték indítani egyáltalán azt a minimális kutatást, ami ebben az ügyben zajlott.

A vasárnapi megemlékezésről is néhány gondolat. Dr. Nagy István, a város korábbi polgármestere, jelenleg államtitkár úr tartotta a megemlékező beszédet. Egyébként nekem tetszett, egy színvonalas, valóban odavaló beszédet tartott államtitkár úr. Ugyanakkor azt roppant mód hiányoltam, hogy miközben firtatta azt, hogy hogyan maradhatott el a felelősségre vonás, és miként fordulhatott elő az, hogy a több mint száz ártatlan és békés demonstráló halálával végződő tragédiának nem lett következménye, mindeközben azt elfelejtette hozzátenni, hogy az ő kormánya immár a harmadik ciklusát kezdi meg, tehát bőven lett volna alkalma támogatni ennek a kormánynak, a Fidesz-KDNP-kormánynak az ilyen jellegű kutatásokat, és bőven lett volna módja arra is, hogy elindítsa azokat a jogszabályváltozásokat vagy eljárásokat, ami azt eredményezhette volna, hogy ennél többet tudjunk a történetről, és hogy egyáltalán a felelősöknek a megnevezése maradéktalanul megtörténhessen.

Szintén tragédiaként fogtam fel egyébként azt, hogy a Magyar Szocialista Párt és a Demokratikus Koalíció képviselői is koszorúztak a rendezvényen. Én nem vitatom el azt, hogy mindenkinek joga van megemlékezni, hiszen ha mondjuk, augusztus 20-ról beszélünk vagy március 15-ről, akkor még talán el is fogadom, hogy a baloldali pártoknak is létjogosultsága van ott koszorúzni, de ebben a speciális helyzetben, amit az október 26-i sortűz jelent Mosonmagyaróváron, mégiscsak elég tragikus volt megélni ezt, hiszen valamiféle olyan érzése volt az embernek, hogy a hóhér jött éppen koszorúzni a saját áldozatait. Ahogy egyébként a két pártnak a képviselői a koszorúzást megelőzően viselkedtek, az egyébként is önmagát minősíti, hiszen rágózva, a Himnusz alatt zsebre tett kézzel nevetgélve várták a sorukat, és amint véget ért, haza is mentek. Ez, azt hiszem, hogy annak, aki ott volt, de mindenki számára egyébként lesújtó volt, és saját magukról alkottak ezzel véleményt.

De hát mi lenne a megoldás? Mert az kevés, hogy elmondom, hogy mik a szívfájdalmaim ezzel a tragédiával kapcsolatban.

(20.40)

A Jobbik már nem először javasolta azt, hogy egy korrekt kutatás induljon meg a témában; mégiscsak elengedhetetlen, hogy ez a város ne tudja meg pontosan, hogy hány áldozata volt ezen tragédia kapcsán; illetve hogy egy méltó emlékhely legyen végre Mosonmagyaróváron a sortűz áldozatainak, hiszen ma az a néhány kopjafa, azt hiszem, nem elegendő. Ennél egy méltóbb zárt emlékhely, egy kis múzeum kialakítása feltétlenül szükséges lenne; ehhez egyébként minden évben be is nyújtom a költségvetéshez a módosító indítványaimat.

A felelősök felelősségre vonása már elmarad, hiszen az igazi felelősök már nem élnek. Sajnálom, hogy ezt elmulasztotta a magyar demokrácia megtenni.

Köszönöm a lehetőséget, elnök úr. (Taps a Jobbik soraiban.)