Dr. Lukács László György (Jobbik)

DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Kö­szö­nöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az utóbbi na­pokban elég sok keserű élménnyel kellett meg­barátkoznia a kormánypártoknak. Ezek közül a leg­keserűbb talán az olimpiai pályázat elbukása volt.

Ez a keserűség ihlette talán Lázár Jánost arra a kirohanására a múlt hét végén, miszerint ő területi alapon szeretné elosztani valakiknek a kárára és valakiknek az előnyére az olimpiai pályázat pénzeit. Lázár Jánosnak és a hozzá hasonlóan gondolkodó embereknek üzenjük, hogy ahol bezárul egy ajtó, ott bizony nyílik is egy új. Gondolják végig, ha bezárult az olimpiai pályázat ajtaja, ha felszabadulnak azok a források, amelyek rendelkezésre állnak, hova lehet költeni. Úgy gondolom, hogy ez nyit egy olyan lehetőséget, amellyel ezt a pénzt nem területi alapon, nem valakiknek a kárára és valakiknek a javára, hanem valamennyi ember javára fordítandóan lehet felhasználni, például az oktatásügyre vagy akár az egészségügyre. Hiszen fontos az a kérdés, hogy miként áll a mai magyar egészségügy.

Tehát leszögezhetjük, az olimpiai pénzek elköl­té­sének a lényege nem a területiség, hanem az ügyek fon­tosságának a sorrendje, amelyben világos a sor­rend: az emberek nagy többsége az egészségügyre szeretne többet költeni. Mondhatjuk nyugodtan: azért, mert rekordkeveset költött a magyar állam eddig az egészségügyre. Az elmúlt 27 év vessző­fu­tá­sai az egészségügyben voltak a legnagyobb károkkal. Mondhatjuk nyugodtan, hogy csökkent az ágyak száma, ahol Magyarországon gyógyulni lehet. Sőt, egyre kevesebben lépnek be a gyógyítópályára, egyre kevesebben választják azt a hivatást, amely az elkövetkezendő időszakban egyébként csak Európa-szerte egymillió új munkahelyet fog teremteni. Sőt, mondhatjuk azt is, európai uniós összehasonlítások mutatják, Magyarország uniós rangsorban az egész­ségügy minőségében az egyik legrosszabb helyen áll.

Világos tehát a sorrend, és ehhez nem kell szak­értőnek lenni, hogy valaki lássa, hogy az egész­ség­üggyel komoly gondok vannak. Az emberek is így látják, sőt az emberek erről tanúbizonyságot is adtak. A Jobbik által elindított valódi nemzeti konzul­tá­ció­ban, amely talán az elmúlt nyolc évnek a legnagyobb közvélemény-kutatása egészségügyi téren, tehát a valódi nemzeti konzultációban félmillió ember mond­ta el véleményét négy, az egészségügy szem­pont­jából igen fontos kérdésben. Nyolc ember mind­abból a tízre vetített válaszadóból azt mondja, hogy inkább romlott a magyar egészségügy helyzete. Sőt, azt mondja 10-ből 9 ember, hogy büntethetővé kel­lene tenni a hálapénz minden formáját, annak kikény­szerítésével együtt. Sőt, Magyarország legna­gyobb egészségügyi közvélemény-kutatásában, a valódi nemzeti konzultációban 10-ből 9 ember úgy érzi, hogy egyáltalán nem csökkentek a várólisták hosszai.

Mindebből látszik, hogy az emberek nagy része, elsöprő többsége, félmillió ember úgy gondolja, hogy Magyarországon az egészségügyre kellene az olim­piai forrásokat költeni. A források pedig, tisztelt államtitkár úr, elegendőnek mutatkoznak. Ha nem úgy gondolkozunk, ahogy Lázár János gondolkozott, hogy vidék vagy Budapest, nyugodtan mondhatjuk azt, hogy ebből bőségesen juthat a vidéknek, bősé­gesen juthat Budapestnek. Rendelkezésre áll ugyanis a lista, amely a kórházi fejlesztések, a szándékozni, a megvalósítani kívánt fejlesztések listáját tartalmazza. Ha csak ebből csemegézgetünk, akkor a budapesti fej­lesztési igényeket a budapesti pályázatot me­ne­dzselő cég költségvetése bőségesen fedi, és például juthat olyanra is pénz, mint a Szent Margit Kór­házban az egynapos sebészet fejlesztése vagy például a Nyírő Gyula Kórházban egy új röntgengépnek, röntgeneszköznek a beszerzése.

Önmagában tehát az is látszik és jól lekövethető, hogy Magyarországon nemcsak Budapesten, hanem vidéken is szüksége van a fejlesztésekre a magyar egész­ségügynek. Ahogy az elmúlt időszakban vidék­nek jutottak források, most Pestnek kell forrásokat juttatni, mindazok mellett a vidéknek is meg kell őrizni a lehetőségét, hogy fejlődjenek.

Összegzésként nyugodtan elmondhatjuk, hogy Lázár Jánossal szemben a Jobbik úgy gondolja, hogy az olimpia forrásait nem területi alapon kell elosz­tani, nem valakiknek az előnyére, hanem mind­annyiunk előnyére kell elosztani. Az olimpia fel­sza­ba­duló forrásait nem földesuraknak, hanem az em­be­reknek, a népnek az igénye szerint kell elosztani. Az emberek nyilvánvalóvá tették, hogy a valódi nem­zeti konzultációban megfogalmazott négy kérdésben, ami a várólistákat, a hálapénzt, a dolgozók helyzetét és összességében az egészségügy színvonalát érinti, nyilvánvalóvá tették, hogy az egészségügyre kell fordítani a pénzt. Az emberek hangja világos, az egészségügyre, azaz a kormány mostohagyermekére kell fordítani az olimpiából felszabaduló forrásokat. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)

Ha itt egy lehetőség bezárult, az olimpiai pályá­zat­tal egy lehetőség bezárult (Az elnök ismét cse­nget.), tisztelt képviselőtársaim, egy újabb ajtó nyílott. Ez az ajtó az egészségügy segítése. (Az elnök ismét csenget.) Ebbe az irányba haladjunk! Kö­szö­nöm szépen a türelmet, elnök úr. (Taps a kor­mánypártok soraiban.)