Sneider Tamás (Jobbik)

SNEIDER TAMÁS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Kicsit szomorú vagyok az elhangzott felszólalások alapján. Én arra számítottam, hogy komolyabban fogják venni ezt a napirendi pontot, komolyabban fogják venni sok százezer és millió férfiember problémáját Magyarországon.

(17.10)

De önök megmutatták, hogy mit ér önöknek a dolgozó magyar férfiaknak több milliója, megmutatták a szakszervezeti vezetők előtt jelen pillanatban, hogy mit ér a Fidesz politikája, vagy egyáltalán mit jelent, vagy jelent‑e egyáltalán bármit is a férfiakkal kapcsolatban. Láthattuk, hogy semmit, és ez a legenyhébb jelző, amit mondhatok.

De az is megdöbbentő, hogy pont azok kívánnak vádaskodni, akik egy választási ígéretet tettek, hogy a nők 40 év jogosultsági idő alapján nyugdíjba vonulhatnak. Ez a választások előtt közvetlenül történt. Majd mit ad Isten, pár hónapra rá beterjesztenek egy törvényjavaslatot, ami ezt már nem valósítja meg, hanem nagy hazugságok mellett már csak munkaviszonyról beszélnek. És ennek köszönhetően, kedves fideszes országgyűlési képviselők, akik akkor itt voltak, önök úgy szavaztak, hogy jelen pillanatban 70 ezer hölgy nem veheti igénybe azt a kedvezményt, amit a választási ígéretük alapján igénybe vehettek volna.

Akárhogy nézem, 2010. XII. 13-án, 19 óra 16 másodperckor Rétvári Bence, Soltész Miklós, Selmeczi Gabriella, csak hogy az itt jelen lévőket soroljam, a választási ígéretüket meghazudtolva egy teljesen más törvényjavaslatot nyújtottak be, és ennek köszönhető, hogy el nem utasította a Jobbik frakciója, de tartózkodott akkor, amikor önök hazudtak, és nem azt nyújtották be, amit a választási kampányban ígértek folyamatosan. És önök akarják másra fogni a saját maguk hazugságát, választási hazugsági kampányát! (Dr. Rétvári Bence: Ezt nehéz lesz megmagyarázni! ‑ Közbeszólások a Jobbik soraiból.)

No, hát ennyit az önök mantrájáról. És akkor annak ellenére, hogy ilyen hangulatban kezdődött ez a mai, nagyon fontos vitanap, visszatérnék a lényegre, mert azért készültem, úgy gondoltam, önök is készülnek adatokkal, számokkal, mert erről lehetne vitázni pró és kontra, hogy van‑e értelme egy ilyen javaslatnak, nincs értelme egy ilyen javaslatnak.

Nyilván először érdemes nagyon röviden történelmi kitekintést tenni. Tény és való, hogy az utóbbi időben, mondjuk, 2008-tól kezdve a nyugdíjrendszert számos megrázkódtatás érte, ezt nem lehet tagadni, a Szocialista Párt elvette a 13. havi nyugdíjat (Tukacs István: Utána odaadta! ‑ Dr. Józsa István: Ki adta oda?), megemelte a korhatárt, a svájci indexálást is akkor megszüntette. Ezek voltak az utolsó évek eseményei a szocialista időszak alatt. Azt gondoltuk, hogy a Fidesz időszaka alatt majd valami más politika fog elindulni, hát nem ez történt, hiszen tudjuk jól, hogy a magánnyugdíjpénztár 3000 milliárd forintját eltüntették, vagyis hárommillió embernek átlagosan egymillió forintját eltüntették, ami az ő nyugdíjjogosultságuknak az alapját jelenthette volna. (Dr. Rétvári Bence: Szabad döntés volt.) Ma már ez nem jelenti, mert nem létezik. Abba ne menjünk bele, hogy most önök 500 millióért MOL-részvényt vásároltak belőle, és az most ki tudja, mennyit ér s a többi. A lényeg az, hogy ez nem volt egy választási program az önök részéről.

De ahogy itt már elhangzott a korai nyugdíjaztatás, a szolgálati nyugdíjak kérdése, drasztikus módon álltak ehhez a kérdéshez. Tény és való egyébként, hogy mind a két esetben lépni kellett volna, sőt a Jobbik programjában benne is volt ‑ és a mai napig szívesen vállaljuk ‑, hogy a magánnyugdíjpénztári rendszert át kell alakítani, mert el kell venni azoktól a nyugati tőkésektől, akik a hasznát akkor látták, és legyen magyar állami kezelésben, a nyugdíjpénztár kezelésében, és itt fialjon, Magyarországon. De önök nem ezt tették, tudjuk jól, eltüntették, és akkor nagyon-nagyon finoman fogalmaztam ezzel a kérdéssel kapcsolatban.

És az is tény, hogy a szolgálati nyugdíjjárulékot át kellett alakítani, mert az nem megy, hogy 32 évesen valaki nyugdíjba menjen azért, mert kommandósként végzett, ezt a szakmát végezte. Lehetne mondani ilyen extrém példákat. És a Jobbik elmondta, hogy igen, ezeken változtatni kell, kérem szépen. De nem azt mondta még véletlenül sem, soha az életben, hogy el kell törölni a föld színéről ezt a rendszert, és mindenkinek haláláig kell dolgozni, ahogy ezt önök utána megtették. Mi történt? Önök a ló túloldalára estek át, de nagyon durván, háromszor is átbukfenceztek rajta ebben az ügyben.

Talán még egy érdekes dolog, hogy a munkavállalói nyugdíjjárulékot megszüntették, és szerintem ez a legnagyobb veszedelem ma a nyugdíjas-társadalom részére, mindenki számára, hiszen ez adta, ez volt a fedezete a várható nyugdíjak kétharmadának. Jelen pillanatban ‑ én továbbmegyek a Korózs Lajos által elmondottakon ‑ az öregségi nyugdíj sincs biztosítva Magyarországon, annak az egyharmada van jelen pillanatban biztosítva Magyarországon, az a 10 százalék nyugdíjjárulék, amit a munkaadó befizet. Mert önök szociális hozzájárulási adóvá alakították át ez a rendszert, amelynek köszönhetően az a sok ezer milliárd, most már 2600 milliárd bármire fordítható, és fordítják is, hiszen a legutóbbi költségvetésnél már csak 80 százalékát fizették ki ebből a nyugdíjaknak, holott egyébként nyilvánvalóan sokkal, de sokkal nagyobb része a nyugdíjkasszát kellett volna illesse, de most már felzárkóztatási programokra megy, a kedvenc képviselőikhez, ugyebár, cigány származású képviselőjük ezt szívesen költögeti, a szociális hozzájárulási adót és még egyéb dolgokat. Mi úgy gondoljuk, hogy ez a nyugdíjasokat kellene és kell hogy illesse.

Na, ennyit gyorsan a történelmi helyzetről, sokat is időztem vele, mert fontos, hogy a lényegről beszéljünk. És akkor engedjék meg, hogy az érvekre áttérjek! Bár önök nem mondtak ellenérvet, tehát én vártam, hogy valamire majd tudok reagálni, válaszolni, hogy ennyibe kerül, annyiba kerül, ilyen hatásai lesznek, olyan hatásai lesznek, semmi nem történt, semmit nem hallottam. Bízom benne, hogy valami szakmai anyagot letettek önök elé, mégiscsak van pár tízezer alkalmazottjuk a különböző hivatalokban, akik segíthetnék a munkájukat. Először is egy alaphelyzet: 55-60 éves korban ma Magyarországon egy átlagos magyar munkavállaló ‑ főleg vidéken ‑ gya­kor­latilag nem kap munkát. Ez egy alaphelyzet, és ezen kellene nekünk tulajdonképpen változtatnunk.

Engedjék meg, hogy a pénzügyi kérdésre hadd térjek rá! Voltak olyan eszement számok, amikkel vagdalkoztak még az elején, még 1300 milliárd volt a legmagasabb összeg, amikor azt mondták, hogy ekkora költségvetési kihatása lesz ennek a történetnek. Aztán már kicsit visszafogtak, volt már egy reálisabb a Pénzügyminisztériumtól, már 200 milliárdnál tar­tottak éves szinten, hogyha majd az egész rendszer működik. Azt kell mondanom, hogy ők már közelítettek a valósághoz, hogyha a pénzügyi adatokat nézzük, de valójában ez ennél jóval alacsonyabb a mi számításaink szerint, ez mostani helyzetben 160 milliárd forintot sem jelentene, hogyha már az egész program működne. De a Jobbik nem úgy kívánja ezt a programot bevezetni, hogy azonnal és egy csapásra, hanem úgy, ahogy önök nagyon helyesen a nők esetében négy éven keresztül folyamatosan bevezették. Ennek köszönhetően ez a költség majd valamikor négy év múlva jelenik meg.

Sok‑e ez a pénz vagy kevés, mondjuk, az a 35 milliárd, amit az első évben erre kell költeni, vagy majd később a másik összeg? Kérem szépen, a szociális hozzájárulási adó, amely ‑ mon­dom ‑ nyug­díj­járulék lenne, ennek az összege két év alatt, az utóbbi két év alatt 470 milliárd forinttal növekedett. Ebből 35 milliárdot kifizetni rettenetes dolog lett volna? És majd négy év múlva, amikor már lehet, hogy már 1200 milliárd forinttal lesz több a kasszában, abból kifizetni 160 milliárd forintot rettenetes dolog lenne? Ezért nem értem én egyébként a Fidesz hozzáállását, most azon kívül, ami most éppen itt történik, amúgy en bloc, hogy egy viszonylag kis költséggel járó és nagyon fontos kérdést miért nem oldanak meg. Százezrekről van szó, akik szenvednek ennek a következményeitől.

És akkor nem beszéltem azokról a költségcsökkentő tényezőkről, amelyek nagyon fontosak. Egyrészt nyilvánvalóan, ha valaki nyugdíjba megy idősebb korban a piacról, ahol a fiatalok munkanélkülisége még mindig sokkal magasabb jelen pillanatban is, 13,6 százalék, a helyére bekerülhet valaki és dolgozhat. Másrészt a fiatalok álláskeresési járuléka ezáltal kevesebb lenne, mert kevesebb lenne a munkanélküli köztük. De ugyanez érvényes az idősebbek esetében is: csökkenne az álláskeresési járulék. Na de, nézzünk egy ennél sokkal nagyobb tételt, nézzük azt a sok tízezer, közmunkán dolgozó volt mentőst, sofőrt, tűzoltót, bányászt, vagy lehetne még sorolni, nem is tudom, hányféle szakmát, akiknek a szakmai karrierjük vége az lett, hogy nekik fát kell vágniuk a településen ‑ és ez még a jobbik eset ‑, vagy éppenséggel az árkot kell takarítaniuk.

(17.20)

Mentősök, tűzoltók, hadd ne soroljam ezeket a szakmákat. Önök ezeknek a szakmáknak azt üzenik, hogy fiúk, dolgozzatok 50-55 éves korotokig, mentsétek az embereket, a legáldozatosabb munkát végezzétek, rendkívül alacsony bérért! Mert ezért majd a jutalmatok az lesz, hogy mikor már meg vagytok rokkanva, de még nem mehettek el rokkantságira, mert olyan mértékben még nem vagytok megrokkanva, akkor, kérem szépen, mehettek árkot takarítani közmunkásként negyvenvalahány-ezer forintért, 53 ezer forintért jelen pillanatban, és ennek köszönhetően olyan alacsony lesz a nyugdíjatok, hogy abból élni nem fogtok. Ez a mai magyar valóság! Erről jönnek sorra a panaszok, amit vég nélkül lehetne folytatni.

És engedjék meg, hogy tényleg csak nagyon röviden egy kis szünetet tartva mondandómban azért mégis három levelet felolvassak önöknek, három rövidke kis levelet, hogy hogyan élik meg az emberek ezt az egész kérdést ma Magyarországon. Első levél, idézem: „Jelenleg a ’melóból a koporsóba’ időt éljük. Emberek ezrei meghalnak úgy, hogy nyugdíjukat meg sem érik. Elmúltam 56 éves, nem tudok unokázni, a gyermekeimnek segíteni. Elfáradtam, és dolgoznom kell. De ha a nagyszülők be tudnának segíteni, a fiatalok több gyermeket vállalnának, mert jobban tudnának támogatni fiatalokat a nyugdíjas szülők. Ha másban nem, akkor abban, hogy vigyáznak a gyerekekre, míg a szülők dolgoznak.”

Nézzünk egy másik rövid idézetet: „Apukám 45 év munkaviszonnyal nem mehet el, mert csak 62 éves, fizikálisan kivan, beteg anyukám ugyanaz, 36 éve van. A plusz 4 évet, amit a vegyiparban eltöltött időért kapott volna, elvették ‑ ugye, ezt tudjuk jól ‑, két nyaki gerincsérvvel dolgozik 60 évesen, és még 4 éve van hátra a nyugdíjig”.

És akkor egy következő, ami ma érkezett egyébként, kis szösszenet: „Jelenleg 62 éves vagyok, 46 év igazolt munkaviszonyom van, még két évet kell dolgoznom, de mindennap úgy érzem, hogy ezt már nem fogom megérni. Remélem, hogy a fel nem vett nyugdíjammal sikerül hozzájárulni egy középszerű, felejthető olimpia megrendezéséhez.”

Ilyen és ehhez hasonló levelek tömkelege jön hozzánk, szörnyű olvasni is sokszor ezeket az írá­sokat.

És akkor még néhány adat, merthogy hiányolták az adatokat, bár önök semmit nem mondtak az égvilágon. Talán mindenki tudja, hogy a férfiak jóval hamarabb haláloznak el hölgytársaiknál, jelenleg az a helyzet, hogy a férfiak 33 százaléka, egyharmada (Dr. Selmeczi Gabriella közbeszól.) nem éri meg a 65 éves kort. Nem kell, Gabriella, ezen nagyon mosolyogni, ez így van! Igen, egyharmada elhullik a férfiaknak sajnos, akármilyen mosolygás van vagy bármi, 65 éves koruk előtt. Tehát már ez mutatja, hogy bizony kevesebb nyugdíjat kell a férfiaknak majd kifizetni annak idején. De ha már sikerül nyugdíjba eljutni mégis a maradék kétharmadnak, akkor bizony négy évvel hamarabb haláloznak el a hölgyeknél. Tehát megint jócskán kisebb az a réteg, amelyet érinthet egy ilyen támogatási forma. Itt van egy egyszerű kis lapocska (Felmutatja.), ez a korfa, megmutatja, hogy hány nyugdíjas van, férfi és nő. Egyik oldalon a nő, másik oldalon a férfi. Gondolhatják, a vastagabb a nők esete. Bizony-bizony kétszer annyi gyakorlatilag a női nyugdíjasok száma ma Magyarországon, mint a férfiak száma.

Arról már nem is beszélek, hogy azok a munkakörök, amikről itt már szó volt, azok bizony egytől egyig vagy nagyrészt, szinte 99 százalékban, amelyek veszélyes munkakörök, azokat férfiak töltik be. Az egészségre ártalmas munkakörök nagy többségét férfiak töltik be. Azért még hál’ istennek, nem tartunk ott, hogy hölgyeknek kelljen a 120 kilós beteget mentősként lehozni az emeletről, mondjuk, hatvan-egynéhány éves korukban. Reméljük, hogy nem is fogunk eljutni majd erre a szintre. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)

És hát a külföldi példákat is hiányolták, nagyon röviden, majd még lesz időm felszólalni. Kérem szépen, Franciaországban nyugdíjkorhatár-csökkentés volt Sarkozy alatt, nemrég. (Az elnök ismét csenget.) Lengyelországban pár napja csökkentették a nyugdíjkorhatárt, Csehországban felülvizsgálják a nyugdíjkorhatárt, Horvátországban és Portugáliában pedig, kérem szépen, pont az a 40 éves munkaviszonyrendszer működik…