Dömötör Csaba

DÖMÖTÖR CSABA, a Miniszterelnöki Kabi­net­iroda államtitkára: Köszönöm, elnök úr. Azt nem tudom megmondani, hogy hány Havas Szófia lapul még az MSZP soraiban, de egy biztos, 1956 hat­va­na­dik évfordulója valóban kiváló alkalom lehetett volna arra, hogy a baloldal végre tisztázza viszonyát októ­ber 23-ához és 1956-hoz. (Gőgös Zoltán közbe­szólása.) Sajnos nem így történt. A szocialisták idén valóban szégyenteljesen viselkedtek, egyénileg és közösségileg is.

Kezdjük ott, hogy Szanyi Tibor, aki elvileg min­ket képvisel az Európai Parlamentben, az Európai Unióban, nem tudjuk, hogy milyen befo­lyá­soltság alatt, de kijelentette, hogy nem tudja október 23-át nemzeti ünnepnek nevezni. Azután jött Havas Szófia, aki szimplán lenácizta a szabadságharc hőseit; halkan tegyük hozzá, hogy nem először teszi ezt. Korábban is volt már erre példa. Pár évvel ezelőtt még egy SZDSZ nevű párt egyik képvi­selő­jének kellett ezt kikérnie magának. (Gőgös Zoltán: De megölték az apját, öreg!) Nem gondolná az ember, hogy valaha is az SZDSZ-szel vagy annak elődjével ért egyet, de itt ez a helyzet.

Az MSZP mint párt sem tett semmit azért, hogy ezeket a szégyenteli kijelentéseket jóvátegye. (Gőgös Zoltán: Ezt honnan tudod? Már lehallgattok minket?) Nem írták alá a közös ünneplésre felhívó közös nyilatkozatot, és egyedüli pártként nem vettek részt az Országgyűlés közös ünnepi ülésén, amikor a német házelnök, amikor a lengyel házelnök itt mél­tatta 1956 hőseit, ezekben a padsorokban, ahol most önök ülnek, senki nem ült, senki. (Gőgös Zoltán: Mi meg koszorúztunk a Nagy Imre téren.) Ez a maga­tartás, azt gondolom, hogy nemcsak egy magát demokratikus pártnak tekintő valamihez méltatlan, hanem a szabadságharc hőseihez is. Nem csoda, hogy október 23-án az ünnepségek alatt nem futotta többre, mint pár tucat sípra, és hogy arra hívják fel a radikális baloldali híveket, hogy tegyék tönkre az állami ünnepségeket. Erre nem találunk más szót, csak azt, hogy szégyen. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)