Dr. Szél Bernadett (LMP)

DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Múlt héten a versenysportban tapasztalható bántalmazások és szexuális bűncselekmények kivizsgálására kezdeményezett vizsgálóbizottságra reagálva a Fidesz frakcióvezetője, Kósa Lajos azt válaszolta: „Bármilyen esetben, ha ön egy földön fekvő emberbe belerúg, akkor a rendőrség letartóztatja könnyű testi sértésért, minimum. De egy labdarúgómeccsen adott esetben ezért lehet, hogy még szabadrúgás sem jár. Mert a bíró úgy ítélte meg, hogy az eset olyan, ami miatt mehet tovább a játék.”

Kósa Lajos szavait sajnos nehéz félreérteni. Ezek a mondatok azt tükrözik, hogy szerinte a versenysportban a nemi erőszak olyan, mint a szabálytalanság a fociban. Ha élsportolók az uszoda területén követnek el csoportos nemi erőszakot, majd benyugtatózzák, és a bekészített ecetes vízzel kimossák az áldozatot, hogy ne essen teherbe, az a versenysport velejárója. A játék pedig mehet tovább.

Szeretném leszögezni, hogy a Kiss László-ügy kirobbanása óta kétszer szólalt meg kormánypárti politikus. Először Lázár János volt az, aki azt nyilatkozta, hogy ő nem akar ítélkezni, és egyébként is egy életpályát egészében kell elbírálni, márpedig tíz olimpiai arany van a mérleg másik serpenyőjében. A másik kormánypárti megszólaló a már idézett Kósa Lajos volt, aki szerint a nemi erőszak kvázi a versenysport természetes velejárója. A mai napig nem exkuzálta magát egyetlen itt említett politikus sem.

Tudják, amikor ez az ügy kirobbant, akkor ellenzéki oldalon többen felálltunk és sorozatban elmondtuk a véleményünket arról, hogy mit kellene csinálni. Én a politikusok felelősségéről és a kormány nők elleni erőszakhoz való hozzáállásának a társadalmi üzenetéről beszéltem. Elmondtam, milyen fontos az, hogy felelős pozícióban lévő politikusok tudatában legyenek a felelősségüknek; annak, hogy szavaiknak hatása van az erőszak társadalmi megítélésére, hogy ezek a szavak és ezek az emberek mintát adnak arra, hogy hogyan gondolkodjanak mások a nők elleni erőszakról.

Vajon mit üzennek Kósa Lajos frakcióvezető úr szavai, és mit üzennek Lázár János miniszter úr szavai? És egyáltalán, mit üzen a kormány mély hallgatása? Mert azt is látni kell, hogy a magyar kormány hivatalosan még nem szólalt meg, senki nem állt ki és nem mondta azt ‑ s akkor szeretnék most elmondani pár mondatot, amit a kormány szíves figyelmébe ajánlok, mert körülbelül ezeket a mondatokat kellene ilyen helyzetben egy felelős magyar kormánynak elmondani ‑, hogy mélységesen elítéljük a nemi erőszakot, és őszintén együtt érzünk azokkal a szülőkkel, akik most felteszik magukban a kérdést: mi folyt, mi folyik az uszodákban. Biztonságban vannak a gyermekeink? Őket szeretnénk most megnyugtatni, a kormány mindent megtesz azért, hogy hasonló esetek soha többé ne fordulhassanak elő, ne maradhassanak feltáratlanul. Ha a versenysport fertőzött terület, akkor együttműködünk az illetékes szövetséggel és vizsgálatot indítunk, és azonnali intézkedéseket teszünk. Ha ez az eset ma történik, nem fordulhat elő, hogy az elkövető gyerekek közelében dolgozzon, legyen akármilyen ígéretes tehetség is. A gyerekek biztonsága a fontos. ‑ Ezeket a mondatokat kellett volna önöknek elmondani.

Ehelyett mit üzen a kormány mély hallgatása, s mit üzennek Lázár úr és Kósa úr szavai? Két dolgot biz­tosan. Az egyik üzenet körülbelül úgy hangzik, hogy a nemi erőszak a sport magánügye, ehhez a kormánynak semmi köze. Egyébként nem nehéz fel­fe­dezni a hasonlóságot a hatvanas évekkel, a kora ká­dári időkkel, amikor a hatalomnak az volt az érdeke, hogy az ilyen esetek föltáratlanok maradjanak, titokban maradjanak, amikor a rendszert az eredményeivel legitimáló sportban minden megengedett volt, a bűncselekmények következmények nélkül mehettek tovább.

A másik üzenet pedig az lehet, hogy a nemi erőszak legitimálható. Ha a versenysportban történik, akkor más megítélés alá esik. Ott vannak az olimpiai aranyak, amelyek akár igazolhatják is mindazt, hogy annak idején érdemes volt az elkövetőnek lehetőséget adni arra, hogy fiatal lányok közelébe menjen és edzőként dolgozzon. Ilyen üzeneteket mondtak ezek a politikusok, ilyen üzeneteket tettek a magyar társadalom irányába.

Erre mondom én azt, tisztelt uraim és hölgyeim, hogy a játék így nem mehet tovább. A játéknak itt vége kell hogy legyen. Elfogadhatatlan az, hogy a magyar kormány magánügynek tekintse az erőszakot, letolva magáról a felelősséget és a kompetenciát a föllépésre. Elfogadhatatlan az erőszak relati­vi­zá­lása, elfogadhatóként való beállítása. Pontosan ez az a hozzáállás, ami újratermeli és folyamatosan újratermeli azt a társadalmi környezetet, ahol ezek az események újra és újra megtörténhetnek.

Leszögezem: a magyar kormánytól határozott fellépést várunk. Ne egy-két milliárd forintot biztosítsanak uniós forrásokból a krízisférőhelyek kapacitásainak bővítésére, hanem annyi forrást, ami ahhoz kell, hogy megtízszerezhessük a férőhelyek számát a krízisközpontokban. Szakemberképzésre van szükség, prevenciós programokra és arra, hogy elfogadják az LMP javaslatát, hogy erőszaktevők ne dolgozhassanak gyerekek közelében, és ne vehessenek részt ilyen képzéseken sem.

Kérem, ratifikálják végre az isztambuli egyezményt és támogassák a javaslatainkat! (Taps a Jobbik soraiban.)