Z. Kárpát Dániel (Jobbik)

Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Igyekszem nem újranyitni azokat a vitákat, amelyeket ha nem is zártunk le, de azért elbeszéltünk egymás mellett és mindenki álláspontja világossá vált. Ilyen volt például az államadósság kérdésköre, ahol egy GDP-arányos irányzat és egy nominális irányzat nagyjából itt egymás mellett elsiklott a térben, de azért mind a kettő a maga vélt vagy valós igazságait elmondhatta. Itt a kormány hét év alatt átlagosan évi 700-800 milliárd forinttal növelte, illetve növeli az államadósságot, hogyha csak a számokat nézzük, a GDP-arányos vita tekintetében pedig egy maastrichti 75,3 százalékról beszélhetünk most a tárgyidőszakban, amivel szembeállítottam a Széll Kálmán-tervben ígért, erre az évre, időszakra eső 65-70 százalékos ígérvényt. Tehát itt azért egy szakadék mutatkozik, de úgy érzem, hogy ebben a kérdésben nagyon nehezen tudja meggyőzni egymást a mostani kormány, illetve ellenzék.

Nagyságrendileg és rendszerszinten én úgy látom, hogy nem tudta a mostani kormányzat sem jobban menedzselni az adósságtömeget, mint a korábbiak, hiszen továbbra is egy 1000 milliárd forintnyi évenkénti kamattörlesztési szint fölött állunk. Tehát nem sikerült az évi 1000 milliárd alá menni. Ez a hatalmas kamattömeg, ez a fizetési kötelezettség pedig a gazdaság kiszárításához járul hozzá, a rendszerszintű változás tehát sajnos nem sikerült. Azért mondom, hogy sajnos, mert egyáltalán nem vagyok ellendrukker, tehát én nagyon szurkoltam ennek a kormánynak ebben a csatában.

Ugyanakkor a gazdasági növekedés tekintetében már sokkal értelmesebb vitákat folytathatnánk le, hiszen teljesen egyértelmű, hogy egy felzárkózó országnak lényegesen nagyobb növekedést kellene produkálnia, mint egy fejlettnek. Itt még Orbán Viktornak is volt hüvelykujjszabályról és egyebekről olyan nyilatkozata, amiből az volt kikövetkeztethető, hogy adott esetben kétszer akkora ütemben kellene növekednünk, fejlődnünk, mint mondjuk, a németeknek, hogy az az áhított közelítés beleférjen.

Azt kell hogy lássuk, hogy jelen pillanatban azért kell küzdenünk, hogy az ország a régió további országaihoz képest ne maradjon le, ne szakadjon le, hiszen a 2000-es évek közepéig a környéken tulajdonképpen csak Csehországban volt magasabb az egy főre jutó GDP, az egész kelet-európai térséget figyelembe véve. Jelenleg viszont már a Szlovákiának nevezett országra és Lengyelországra kell figyelnünk, sőt Románia is afelé közelít, hogy komoly versenytársként merüljön fel ezen a téren.

Ausztriához mérni magunkat pedig most már tökéletes aránytévesztés és talán történelmietlen is volna, hiszen azt látjuk, hogy Ausztria fajlagos GDP-je kétszer akkora. Ez azért fájó, mert ekkora különbség gyakorlatilag Mária Terézia óta nem volt közöttünk, és még fájdalmasabb, hogy 1938-ra az osztrák szint körülbelül háromnegyedéig eljutottunk. Tehát volt azért olyan időszak a magyar történelemben, és a XX. század során is, amikor ezt az ollót azért sikerült egy kicsit szűkebbre venni. Jelen pillanatban nagyjából egy kétszeres eltérést tapasztalhatunk.

A magyar munkavállalók ugyanakkor jogosan nyugat-európai bérszínvonalat szeretnének hosszú távon, mondván, hogy az áraink is nyugat-európaiak, sőt a Jobbik nagyon sok olyan témát hozott be ide, amelynek értelmében az itt fizetett árak sok esetben magasabbak a nyugat-európaiaknál.

A gyorsabb gazdasági növekedéssel pedig egyértelműen közelíteni lehetne az úgynevezett nyugati fejlettségi szinthez, nagyobb „nemzeti tortát lehetne sütni”, és akkor talán mérsékelhetnénk hosszú távon, netán meg is állíthatnánk azt a kivándorlási spirált, ami szintén a gazdaság kiszáradásához járul hozzá. Az elképesztő demográfiai helyzeten pedig mindenképpen a demográfiai katasztrófa hatásain csillapíthatnánk, és pontosan ezt hiányoljuk ebből a költségvetésből, hiszen hiányzik a már említett állami hátterű bérlakásépítési program, pont a fiatalok, középkorúak célcsoportjáról, tehát a kivándorlás által leginkább veszélyeztetett társadalmi osztályainkról van szó.

Azt is látjuk, hogy bár a kormányzatnak voltak elismerésre méltó erőfeszítései a családtámogatási rendszer módosítása érdekében, amit itt az egyik kezével oda tudott adni, mondjuk, családi adókedvezmény formájában, azt a másik oldalon azért a 27 százalékos áfa, a könyvelői szakma által ismert, lassan most már 60 adóféle, adótípus és adóemelési típus tulajdonképpen elvette. Azt is látnunk kell, hogy a népességfogyás üteme sajnálatos módon 2014-2015 viszonylatában egy 35 ezres népességfogyásról egy 40 ezres népességfogyássá terebélyesedett. Tehát nagyon negatív tendenciák rajzolódnak ki, amellett is, hogy egyébként hibahatáron belüli pozitív elmozdulások a korábbi időszakban voltak, amiket mi minden alkalommal elismertünk.

Azt is látnunk kell, hogy a KSH hosszú távú jövőkutatási tanulmányai érdemelnének még figyelmet. Most kellene ennek a kormánynak észrevennie, hogy amikor a KSH figyelmeztet, hogy a magyar megyék, régiók, járások majd’ fele érintett lehet egy olyan elképesztő elnéptelenedési spirálban, amely bizonyos régiók esetében akár 30-50 százalékos népességvesztést okozhat 2050-2060-ra, itt talán Békés megyét emelték ki, mint a legnagyobb népességvesztésen potenciálisan áteső régiót, akkor bizony ennek a kormánynak a foglalkoztatási programok, a beruházások irányítása szempontjából most kellene lépnie, hogy Magyarországon a legfejletlenebb, a legnehezebb helyzetben lévő régiók számára mindenképpen jusson fejlesztési forrás. Ennek nyomait sajnálatos módon nem látjuk ebben a tervezetben.

De hogy egy-két egyéb témát felvillantsunk a röviden rendelkezésre álló időben: a költségvetésből nemcsak az n-2 szabály megvalósítása és foganatosítása hiányzik, de azt is kifejthetjük, hogy minden állami feladatnak azért létszámigénye is van, amivel további kiadások párosulnak: dologi, jóléti s a többi.

Mivel a költségvetési szervek kiadásainak a legnagyobb hányadát a személyi jövedelmek és kiadások teszik ki, a pénzügyi kormányzatnak a költségvetési törvényjavaslat szerves részeként kellett volna egy olyan részletes létszámtervjavaslatot készítenie, amit aztán az Országgyűléssel jóváhagyathat, ami azt tartalmazza, hogy melyik szervezeti egység milyen létszámvárakozásokkal tekint a közeljövő elé. Hiszen ez nemcsak nagyon sok magyar embert érint, de alapvető gazdaságfilozófiai kérdés is, hogy hogyan bánunk azzal a humán erőforrással, akit egyébként nem tárgyként, hanem igenis, emberként kell kezelni minden korban és minden körülmények között.

Elmondható továbbá az is, hogy ez a költségvetési tervezet azért igen tág mozgásteret engedne a tekintetben, hogyha csak a felháborító kiadásait kipurgálnánk, tehát kezdhetném, mondjuk, a Várba költözéstől, a kormányzati kommunikáció keretének a több mint megtízszerezésén át, tehát a felháborító tételekből azért jó pár száz milliárdnyit össze tudunk szedni, ez nem annyira nehéz egyikünknek sem. Legalább gesztusértékkel és legalább a tavalyi szintre ‑ egyébként inflációval súlyozva ‑ kellene visszanövelniük az árvaellátást, az özvegyi nyugdíjak és nyugellátások értékét, a rokkantsági, a rehabilitációs ellátások keretét, valamint azért a családi pótlékra szánt keret 1 százalékos csökkentése sem biztos, hogy annyira indokolt volna.

(22.50)

Tehát nyilvánvalóan a Jobbik minden esetben azt szeretné, hogyha a kormány, a mindenkori kormány a termelőket, a dolgozókat, az adófizető embereket támogatná olyan fokon, hogy nagyobb nemzeti tortát tudjunk sütni, és itt szociális kiadásokra, transzferekre minél több jusson. De ez nem járhat együtt semmilyen körülmények között azzal, hogy az általam említett szociális kiadási formák keretösszegeit csökkentsék.

Kettő olyan megjegyzéssel kell hogy még adózzak a kormánypárti képviselők számára, és egyébként a reggeltől kitartó államtitkár úr számára is, aki érdemi közbevetésekkel, ha nem is értünk egyet, de azért nagyon sokszor belevetette magát ebbe a vitába, azt látjuk, hogy a felmerülő kérdések kapcsán mindig újabb csontvázak vicsorognak a szekrényből. Tehát akárhogy nézzük, itt olyan témakörök merültek fel, nemcsak az árvaellátás és az özvegyi nyugellátások csökkentése, de egész egyszerűen a gazdasági növekedés kapcsán, az áfacsökkentések kapcsán, az államadóssági tételek kapcsán olyan tények, számok jöttek ki, amelyek legalábbis vitára adnak okot. Nem kell nekünk itt egyetértenünk, de úgy érzem, hogy hurráoptimizmusra semmiféle okunk nincsen.

Egy példát kiemelve: amíg 27 százalékos európai uniós rekorderáfa vonatkozik, mondjuk, a gyermeknevelési cikkekre, tehát nagyon durván, de kijelenthetjük, hogy a gyermekvállalást egész Európában Magyarországon adóztatják a legdurvábban. Értjük mi, hogy a családi adókedvezmények rendszere némiképp csillapítani próbálja ezt, azt is látjuk, hogy teljes összegében azok tudják igénybe venni, akik szerencsésebbek, a felsőbb társadalmi osztályoknak nevezett csoportosulásokhoz tartoznak, de azt is látjuk, hogy a másik oldalon a rengeteg egzotikus adófajta, a lakosság és főleg a munkavállalók indokolatlan terhelése, valamint a brutális áfateher elviszi ezeket a látszólagos nyereségeket. Tehát igenis egész Európában Magyarországon adóztatják legdurvábban a gyermekvállalást, a gyermeknevelést, ilyen körülmények között pedig demográfiai fordulatra számítani nagyon nehéz.

Végül pedig azt szeretném, hogyha egyetlen kormánypárti képviselő legalább megnyilvánulna a költségvetési vita során az európai-amerikai szabadkereskedelmi egyezmény tervezetét illetően. Ugyanis a TTIP-vel kapcsolatban azt látjuk, hogy bár itt, a magyar parlamentben már halovány megjegyzések felmerültek azt illetően, hogy nem támogatja a kormány ezt a megállapodástervezetet, bár a tárgyalások folytatását igen, mi nagyon szeretnénk azt, hogyha Magyarország deklarálná, hogy még a tárgyalások is életveszélyesek Magyarországra nézve, még ezek a tárgyalások is életveszélyes módon veszélyeztetik nemcsak hazánk GMO-mentességét, de tulajdonképpen az összes életkörülményünket, az összes momentumot, ami befolyásolja életünket.

Tehát azt szeretnénk elérni, hogy Magyarország Kormánya is deklarálja, hogy nem akar egy kötelezettségek nélküli új EU-tagállamot felvenni az USA személyében, nem akarja annak élelmiszeripari szemetét, mocskát rázúdítani az európai és így a magyar piacra is, nem járul hozzá földjeink elszennyezéséhez.

Hozzá kell tennünk: számos egyéb olyan trójai falovat kíván most az amerikai fél bepréselni az európai piacra, ami tökéletesen megengedhetetlen folyamatokat indít el. Szó szerinti szellemi szabadságharcot kell most azért folytatni, hogy minél több magyar, egyébként minél több európai állampolgár tisztába jöjjön azzal, hogy a TTIP mit jelent, micsoda szőnyegbombázást jelent a korábbi egészséges, kiszámítható, tisztességes magyarországi életvitelünkre nézve. Mert állítom, hogyha az állampolgárok ismernék ezt a mechanizmust, tudnák, hogy az áruló európai uniós képviselők már tizenhárom tárgyalási fordulót folytattak le egy olyan ügyben, ahol az amerikai félre rá kellett volna rúgni a tárgyalóasztalt és ki kellett volna zavarni őket, nemcsak az irodákból, de a városból is, akkor ezek a polgárok, még egyszer mondom, ha tisztában lehetnének ezzel, akkor a saját választott képviselőik felé is keresetlen kérdésekkel élnének.

Tehát a nyilvánosság erejével élve a Jobbik mindent feltesz arra, hogy a TTIP nevű őrületet, az amerikai-európai szabadkereskedelmi egyezmény tervezetét, ezt az életveszélyes, katasztrofális folyamatrendszert megállítsa. Arra kérjük, arra szólítjuk fel Magyarország Kormányát is, hogy foglaljon állást egyértelműen, hogy fordulhatott elő, hogy európai parlamenti képviselőik támogatásukról biztosították ezt az őrületet, vagy az egyikük állítólagosan felszólította a V4-es régió képviselőit arra, hogy a tárgyalások folytatását legalább támogassák. Ha nem így van, akkor álljanak ki ezek a képviselők és cáfolják meg az erről szóló sajtójelentéseket.

De mindenképpen azt várjuk el, hogy ebben a szó szerinti gazdasági szabadságharcban Magyarország legalább olyan kemény kiállást foganatosítson, mint amilyet minden magyar választópolgár elvárna, hogyha ismerné ezeket a nagyon fontos, tárgyalási fordulókat érintő problémaköröket. És hogyha a valós veszéllyel megismerkedünk, akkor állítom azt, hogy Magyarország választópolgárai is csak olyan erőknek fognak kormányzati felhatalmazást adni, akik ezt a gazdasági típusú szőnyegbombázást megállítják, és minden erejükkel szembeszállnak vele. Köszönöm a figyelmet. (Dr. Lukács László György tapsol.)