Heringes Anita (MSZP)

HERINGES ANITA (MSZP): Nagyon szépen köszönöm a szót. Ahogy végignéztem ezt a 2017-es költségvetést, valahogy egy dal jutott az eszembe. Gondolom, önök is jól ismerik Koncz Zsuzsának azt a dalát, hogy „ahogy lesz, úgy lesz, a jövőt nem sejthetem”. Hát, körülbelül így érezhetik magukat a fideszes képviselők és mi is, hiszen egy olyan költségvetés fekszik előttünk, amelynek számai jelen pillanatban nincsenek megalapozva.

Amikor Banai Benő államtitkár úr azt mondja, hogy olvassuk el a költségvetést, tényadatokat mondjunk és támasszuk alá, és miért nem hallgattuk meg az ÁSZ-t és a Költségvetési Tanácsot, akkor a Költségvetési Tanács az írásos véleményében fogalmazta meg, hogy nem tekinthető megalapozottnak a jövő évi költségvetés, mivel a beterjesztés pillanatában csak a 2015. évi költségvetés teljesítésének előzetes adatait lehet látni, tehát jelen pillanatban nincs mire alapozni.

Azt is elmondták, le is írták véleményükben, a tanács maga, hogy a javaslatból nem derül ki egyértelműen, hogy a kormányzat a tartalékokat milyen típusú és mértékű kockázatokra tekintettel tervezte meg. Úgy egy család sem tud jövő évi költségvetést tervezni, hogy nem tudja, hogy az előző évből mennyi maradt vagy mennyi pluszköltése van. Szerintem ezt józan paraszti ésszel is átgondolva az ember jól tudja.

Ma egy olyan költségvetés fekszik előttünk, amelyben ilyen varázsszámok vannak, annyira varázsszámok vannak, hogy még a nullát is ki tudták hozni a végére: megtervezték, hogy mennyit fogunk költeni, a kormány úgy párosította a bevételeket, hogy pont fillérre pontosan ugyanannyi kiadás is legyen, és így teljes legyen a fedezet - hát, ilyet tényleg csak a mesében láttunk utoljára.

Ki kell mondani: ez az egész csupáncsak a szemfényvesztés költségvetése, választási osztogatásra készülnek, hiszen 2017-et írunk majd. Az emberek már egy picit, azt gondolom, várhatják ezt a választási osztogatást, mert az elmúlt időszakban csak azt érezték, hogy valami dupla valóság van Magyarországon: van egy valóság, amit önök látnak itt, a patkó másik oldalán és a bársonyszékekben, és van egy valóság, amit ők éreznek, és ez a két valóság valahogy nem találkozik. Merthogy ők nem érzik azt, hogy Magyarország jelen pillanatban jobban teljesít, ők nem érzik azt, hogy nekik több pénzük lenne, vagy kevesebbet kéne fizetniük bármiért is. Hiszen amikor bemennek a boltba, és egyébként aki sűrűn jár bevásárolni, az jól tudja és látja, hogy tolja maga előtt a kosarat, és ugyanazért az összegért sokkal kevesebb terméket tud megvásárolni, mert annyival följebb mentek az árak. És persze könnyű azt mondani, hogy majd a nyers tej árát csökkentjük ‑ csak őszintén, uraim, nyers tejet ma Magyarországon nagyon-nagyon kevés ember vásárol, és egyébként már a vidéki piacokon is ritkán lehet találni. Igen, a belvárosban még egy-két piacon lehet találni 350 forintért literjét, csak amikor egyébként az ember bemegy egy nagyobb üzletbe, és 149 forintért is meg tudja venni azt a tejet, akkor igen, ő azt fogja választani, mert akkor abból rögtön már legalább kettőt tud vásárolni.

Tényleg az a baj, hogy önök azt mondják, hogy ez az adócsökkentés költségvetése, és majd az áfát ismételten csökkentik azon termékekre is, amit egyébként mi hangsúlyoztunk már nagyon régóta, hogy az alapvető élelmiszerek árát kell csökkenteni. De valahogy egyébként az látszik majd, mint a sertésnél, hogy amikor az ember elmegy a piacra, akkor valahol ott már nem látja azt a mennyiségű árcsökkenést, tehát az emberekhez ez megint nem jut el úgy, ahogy annak el kéne jutnia.

Az emberek ma tényleg rosszabbul élnek, mint négy éve, csak most egyébként ez nem hazugság, mint amikor önök állították a kampányplakátjaikon. Nagyon érdekes látni, hogy visszafelé mutogatnak hat év után még mindig, pedig hat év után már saját magukra kéne visszamutogatni, mert hat év alatt önöknek rengeteg lehetőségük volt, rengeteg dolgot tehettek volna az emberekért, ahelyett jelen pillanatban a magyar ember is csak azt látja, hogy saját magukért tettek csak és kizárólag.

Csak azokba az apróságokba belegondolva, már nem telik el úgy nap, hogy nincs egy olyan botrány, amiből azt látjuk, hogy egyébként csak a saját köreiknek mivel lett jobb és egyébként milyen festményt vagy egyéb vagyontárgyakat vihettek haza csak úgy az állami közösből. Az emberek nagyon el vannak keseredve, és azt látják, hogy nekik valahogy nem lesz jobb, és lassan már beletörődnek. Hiszen látják azt a híradókban, látják azt a tévében, hogy Magyarország jobban teljesít, minden rendben van, most a költségvetéssel kapcsolatban is majd végignézhetik, hogy mennyivel jobban áll az ország, mint az elmúlt években, és azt gondolják az emberek, hogy valószínűleg valamit ők csinálnak akkor rosszul. Csakhogy az a rossz tudat, hogy ők vannak többségben, akkor valószínűleg nem ők csinálnak rosszul valamit, hanem csak elszenvedői ennek az egész helyzetnek.

Ezért azt gondolom, jóval több alázatra van szükség a kormánypárti képviselők részéről is, mert ez a költségvetés nemcsak számok, hanem mögötte rengeteg ember van, óriási felelősséggel állunk itt mi a Parlament falai között, mert emberek életéről döntünk. És tényleg fiatalként végiggondolom azt, hogy ezek az emberek kifizetik havonta a csekkjeiket, befizetik a gyerek étkezését meg megvásárolják a dolgaikat, és konkrétan élni nem marad pénzük, csak hónapról hónapra kifizetni a kötelezőt. Egyébként a közmunkaprogramnak ez a legnagyobb rákfenéje, hiszen önöknél ez bebizonyosodott, jó pár esetben megtörtént, például tűzoltóságokon, hogy normális munkaviszonyban lévő embereket kirúgtak, majd visszavettek közmunkásnak sokkal kisebb bérért, sokkal kisebb életszínvonalért.

Azt gondolom, hogy ez tényleg nem jó megoldás, hogy azzal növelik a foglalkoztatást, hogy azt mondják, hogy mindenkinek közmunkát. Csak ezzel nem életet adnak nekik, hanem csak túlélést, és azt gondolom, hogy a magyar lakosság ennél sokkal többet érdemel, a magyar fiatalok ennél sokkal többet érdemelnek. És persze lehet mutogatni a foglalkoztatási számokat, csak amikor a diákmunkásokat egyébként, amikor jól jött, akkor jól beleszámolták a munkavállalók közé, most, amikor pedig már nincs rájuk szükség, akkor most kivesszük őket a munka törvénykönyve alól, és egyébként minden jogot megvonunk tőlük, minden olyan jogot és lehetőséget, ami eddig járt nekik.

Egyébként pont egy nappal ezelőtt szavaztuk meg azt, hogy 1,6 milliárd forintot vesznek ki önök évente a diákmunkások zsebéből, 1,6 milliárdot olyan fiatalok zsebéből, akik az iskola mellett dolgoznak, és azért dolgoznak, mert a szüleik jelen pillanatban nem tudnák őket eltartani vagy taníttatni, vagy csak abba segítenek be, hogy az átlag csekket ki lehessen fizetni vagy egyáltalán tudjanak megélni napról napra. Azt gondolom, hogy önöknek ezt kéne észrevenniük, hogy egy olyan életet teremtenek ma a magyar lakosságnak, aminél sokkal többet érdemel a magyar lakosság.

(21.00)

Ugyanakkor most egy kicsit a saját dolgainkról is paksi lányként szeretném elmondani, hogy remélem, hogy a következő évben, 2017-ben nem az lesz, mint az elmúlt két évben, hogy a paksiaknak, akik komoly munkát tesznek le minden évben, és egyébként az energiaellátásban komoly munkával teremtik meg azt a lehetőséget, hogy ma itt is világítson az összes lámpa, nekik nem könyörögni kell majd azért, hogy egyébként kaphassanak sporttámogatást, a tájékoztatáshoz támogatást és minden egyebet, ami egyébként normális dolog lenne. Hiszen uraim, ugye, én jó párszor felszólaltam, és elmondtam, hogy felháborítónak tartom azt, hogy a paksi sportolók, akik hihetetlenül sikeresek, hiszen önöknek helyettes államtitkáruk lett az egyik paksi sportolóból, hiszen a Paksi Atomerőmű kommunikációs igazgatója egy nagyon híres paksi sportoló, na, ezektől az emberektől az olimpiai felkészülés évében elvették a támogatást, és csak minimumokat adnak oda, hogy épp hogy túléljék. Úgy érzik magukat ma, mint a magyar lakosság nagy része. Én ezt felháborítónak tartom, és mindaddig fel fogok szólalni az ő érdekükben és ügyükben, ameddig önök ezt nem hajlandóak rendbe rakni, mert nem hiszem, hogy a paksiaknak meg kellene hunyászkodniuk bármiért is. Úgyhogy én követelni fogom minden egyes alkalommal, hogy tegyék rendbe ezt a részt is.

Kérem, uraim, gondolják át minden egyes alkalommal, amikor ezeket a számokat hangoztatják, és azt állítják, hogy Magyarország jobban teljesít, hogy azok az emberek, akik a tévé előtt ülnek, vagy csak egyáltalán az internetet bekapcsolják, és hajlandóak megnézni ezt a vitát, ne érezzék már rosszul magukat, és ne azt érezzék, hogy akkor valamit ők rontottak el, mert valahogy ők nem érzik, hogy Magyarország jobban teljesít, hanem ők azt érzik, amiket a számokban is láthatunk: hogy a legmagasabb ráta és a legalacsonyabb ráta, a leggazdagabbak és a legszegényebbek között tízszeres a különbség; azt érzik, hogy ugyanott vannak, mint a rendszerváltás utáni első-második évben. Uraim, ez felháborító!

Ezek a fiatalok, akik ma nem tudnak megélni, nem tudnak gyereket vállalni, és nem tudnak továbblépni. Önök sem ilyen életet kívántak sem saját maguknak, sem a gyermekeiknek. Nagyon szépen kérem önöket, küzdjenek azért, hogy jobb legyen, a pökhendiséget alázattal cseréljék fel, a gőgösséget pedig azzal (Pócs János közbeszól.), hogy a saját képviselői munkájukkal képviseljék a saját választópolgáraikat. Mert ma egyet látunk: hogy önök nem ülnek itt a sorokban, önök a legtöbbször nem vitatkoznak, és nem állnak ki a saját választópolgáraikért, csak amikor a pártfegyelem ideparancsolja önöket. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)