Magyar Zoltán (Jobbik)

MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Gondolom, államtitkár úr fog választ adni.

Itt vagyunk a kormányzás félidejénél, így arra gondoltam, épp ideje lenne mérleget vonni, hogy hol is állunk ma Magyarországon az agrár- és vidékfejlesztés területén, hiszen itt voltak a legkomolyabb ígéretek. 2010‑et megelőzően a szocialista-liberális vidékromboló politika leváltását ígérte a jelenlegi kormány, és azt mondta, hogy végre egy olyan országban tudunk majd élni, ahol a vidéknek visszaadjuk a becsületét, visszaadjuk a lehetőségeit, és hogy a fejlesztési pénzek jelentős része majd a társadalom többségénél fog lecsapódni.

Államtitkár úr, alapvetően talán megegyezhetünk abban, hogy az önök kormányának is három eszköz áll a rendelkezésére, ahogy minden kormánynak a világon, hogy befolyásolja saját vidékének, saját mezőgazdaságának a helyzetét. Az első a jogi környezet. Az első Orbán-kormány ebben sokat lépett, de sajnos pont ellenkező irányban, mint ahogy a korábbi ígéretei zajlottak. Gondoljunk csak a földforgalmi törvényre, ami gyakorlatilag egy birtokkoncentrációt eredményezett Magyarországon. Ennyi év távlatából ezt már kijelenthetjük: a főnemesi birtokokat meghaladó mértékű területeket harácsoltak össze néhányan. Ahelyett, hogy olyan, Európában is elfogadott törvényeket hoztak volna, amelyek, mondjuk, üzemszabályozás keretén keresztül lehetőségeket teremtettek volna arra, hogy ezeket a brutális birtokokat kénytelenek legyenek a tulajdonosaik egy idő után eladni, és a valóban helyben élő családi gazdálkodók számára piacra dobni, bebetonozták az ő helyzetüket.

A külföldiek földvásárlásának a témaköréről is sokat vitatkoztunk már. Államtitkár úr, hadd fejtsem ki, nem az a problémája a Jobbiknak, nem az a problémája a magyar embereknek a külföldiek földvásárlásával, hogy ők más nyelvet beszélnek, vagy éppen külföldi állampolgárságuk van, hanem az a problémánk, hogy olyan iszonyatos tőkeerő-különbség van a nyugat‑európai és a hazai gazdálkodók között, aminek a kiegyensúlyozására csak egy tisztességes földforgalmi törvény lenne képes, csak az adhatna esélyt a magyar gazdálkodóknak arra, hogy a jövőben is érdemben labdába rúghassanak a földpiacon.

A birtokpolitikáról is sokat beszélgettünk. Túl vagyunk a földprivatizáció második hullámán, így most már konkrét számokkal rendelkezünk arra vonatkozóan, hogy szembementek a korábbi ígéreteikkel. Önök folyamatosan azzal csúsztatnak, hogy a három hektár alatti diribdarab parcellákat is beleveszik a statisztikákba, majd büszkén elmondják itt, hogy darabszámra milyen sok gazdálkodó jutott földterülethez. De amikor megkapirgáljuk a felszínt, és megnézzük, hogy ez az összterülethez képest mit jelent, akkor kiderül, hogy száz hektár fölött van azoknak a területeknek az aránya, ami az összes eladott föld felét jelenti. Önök szerint 150 hektáros darabokban eladni az állami földterületet a kicsik támogatását jelenti. Aki ebben az országban él, az nem állíthatja azt, hogy 250-300 millió forintja van egy családi gazdálkodónak földvásárlásra. Ez vicc, államtitkár úr! Még akkor sem, ha hitelt adnak hozzá ‑ az egy másik történet, hogy ez milyen körülmények között zajlik jelenleg ‑, hiszen egy felelősen gondolkodó, a saját lehetőségeivel tisztában lévő gazdálkodó nem fog eladósodni több száz millió forintra. Ez nyilvánvalóan csak a tőkeerős érdekek kiszolgálását jelentheti.

A támogatások területén, amiről a legfrissebb adatok vannak, szintén brutális aránytalanságokat látunk. Vagy a Simonka György-féle kormányközeli politikusok kapják meg, hogy aztán eltűnjön ez a pénz, és ne tudjanak vele elszámolni, vagy pedig kifejezetten a tőkeérdekeket támogatják ezzel. Agyrém, államtitkár úr, hogy a közpénzt, amit egyébként arra kellene fordítani, hogy a vidéket segítsük, és valódi, érdemi, minőségi munkahelyeket hozzunk létre, nem erre fordítjuk, hanem a leggazdagabbakat, a milliárdos tőkeérdekeltségeket toljuk tovább ezzel a pénzzel. 2015-ös adatokat mondok, államtitkár úr, és ezt már nem foghatják a rosszul letárgyalt MSZP-SZDSZ-kormányok vidékfejlesztési elveire, ez száz százalékban az önök kormányának a felelőssége, itt kizárólag önök szabták meg a kereteket és a lehetőségeket. 770 milliárd forintról beszélünk csak 2015-ben. Hogy mindenki értse, hiszen ez egy átlagember számára felfoghatatlan összeg, ez 40 tonnányi bankjegyet jelent 20 ezresekben. Ennek 76 százalékát a leginkább támogatott felső 10 százalék kapta meg. És nem foghatják arra, hogy ez a területalapú támogatás alanyi területalapon jár, hiszen ez az összes pénznek csak a 40 százaléka, a többit saját elvek szerint oszthatták volna el. És a szokásos nevekkel találkozunk: Leisztinger, Csányi vagy éppen Mészáros Lőrinc, aki egyetlen év alatt 65 százalékkal növelte támogatásainak az arányát.

Ez semmiképpen nem értelmezhető a családi gazdálkodók támogatásaként. Mondják el őszintén, államtitkár úr, hogy szó sincs a korábbi ígéretekről, és önök átálltak a tőke oldalára! Várom érdemi válaszát. (Taps a Jobbik soraiban.)