Földi László (KDNP)

FÖLDI LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ha nem is mindennap, de minden ünnepnapon és így ünnepnapok után is találkozom azzal a kósza kritikával, elhúzott szájszélű véleménnyel, hogy kár a sok beszédért, felesleges a számtalan emlékezés, mert már mindent tudunk nemzeti históriánk olyan sorfordító eseményeiről, mint az 1848-49-es forradalom és szabadságharc, az ’56-os forradalom vagy éppen a nemzetiszocialista és a kommunista diktatúra által ránk szabadított evilági pokoljárás. Meggyőződésem, hogy ezekről mindig, minden időben beszélnünk kell, soha nem lehet elfelejteni.

1848-ban a magyarság egész Európában visszhangzó választ adott a Nemzeti dal felhívására. Újra a szabadságot választottuk, az egyetlen olyan életformát, amelyben önmagunk tudunk lenni, ami számunkra, magyarok számára olyan, mint a levegő. Láthatatlan, megfoghatatlan, nélkülözhetetlen létfeltétel, amelynek értékére bizony a hiánya tanít meg legalaposabban.

Ma is olyan időket élünk, amikor újra a Nemzeti dal strófazáró soraitól visszhangzik Magyarország, Európa és a demokratikus világ: „Rabok legyünk, vagy szabadok?” A nemzet ugyanis újra támadás alatt áll. Egész Európa támadás alatt áll. Több millió idegen bármikor meghozhatja azt a döntést, hogy megindítja felénk belátható történelmünk legnagyobb invázióját. Magyarország újra végvár lett, és bizony újra szabadságharcot vívunk. Úgy gondolom, mi megvédünk mindent, amiért jó itt élni: európai kultúránk, nemzeti értékeink, keresztény gyökereink, kiérdemelt szabadságunk, megharcolt függetlenségünk.

Tisztelt Ház! A ’48-as hagyományok mellett nem hagyhatjuk feledésbe merülni azt a pusztító embertelenséget sem, amit a kommunizmus zúdított a magyarságra. A kormány a 2015. esztendőre meghirdette a Gulag-emlékévet. Ennek folytatásaként most március 19-én Ceglédre érkezik a lágerjárat, a Magyarországi Németek Pécs-Baranyai Nemzetiségi Körének utazó vagonkiállítása, amely az ártatlanul elhurcoltak emlékének adózik.

Természetesen nemcsak az emlékév kapcsán, hanem az elkövetkezendő esztendőkben is minden év november 25-én, a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapján is gondot fordítunk arra, hogy ezek a történelmi események a mai fiatalok számára is felbukkanjanak a felejtés homályából. Jó úton járunk, azt gondolom, s ezt bizonyítja az is, hogy körvonalazódik egy terv Ceglédre, ahol az egyik legnagyobb forgalmat lebonyolító gyűjtőtábort üzemeltették, hogy egy Gulag­múzeum legyen a volt huszár- vagy a későbbi szovjet laktanya területén.

A volt ceglédi huszárlaktanya a második világháború végén hadifogolytáborként működött. Igen, sajnos még mindig méltatlanul kevesen ismerik azt a döbbenetes történelmi tényt, hogy ez volt a Kárpát-medence legnagyobb szovjet gyűjtőlágere. Összesen mintegy 200 ezer embert hurcoltak ide. Közülük legalább ötezren meghaltak, egyesek szerint tízezren is. Meghaltak az éhségtől, meghaltak a betegségektől, a kegyetlen bánásmódtól. Ártatlan magyar emberek voltak ők. Sokukat elvitték málenkij robotra a Gulagra, nagyon sokan nem jöttek vissza közülük.

Bízzunk a kormány támogatásában, hogy 2017-től már méltó módon, múzeumban tudjuk megőrizni az emléküket azok között a falak között, amelyeknek a tégláiba belevésték a nevüket haláluk előtt. Több mint 4 ezer ilyen tégla van. Ezek a téglák testamentumok. Az ünnepnap, az emléknap, a kiállítás és a múzeum pedig a tettekre váltása annak az örökségnek, amit az életüket és halálukat a mi szabadságunk oltárán feláldozó hősök és vértanúk hagytak ránk. Köszönöm szíves figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)