Vágó Sebestyén (Jobbik)

VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az ENSZ 1992. december 3-án nyilvánította december 3-át a fogyatékossággal élő emberek világnapjává. És hogy ez miért is kellett hogy megtörténjen? Látták akkor azt a problémát, amit sajnos a mai napig is tapasztalunk, hogy az esélyegyenlőség a fogyatékossággal élő emberek számára szinte elérhetetlen, és nagyon sokszor tapasztalható az, nagyon sok ember sajnos a mai korban is úgy áll hozzájuk, hogy nem tudja őket elfogadni. Itt még arról nem is beszélek, hogy empátiával forduljanak a fogyatékossággal élő embertársaik vagy akár nemzettársaik felé is, hanem még nagyon sokan elfogadni sem tudják őket, és azt sem tudják nagyon sok esetben, hogy miként és hogyan kell akár viselkedniük egy fogyatékossággal élő emberrel szemben.

Magyarország az esélyegyenlőség szempontjából nagyon le van maradva. Egyik legláthatóbb példája ennek az akadálymentesség hiánya Magyarországon. Persze hasonló témájú felszólalásaimra kapott válaszként a kormány részéről mindig megkapom azt, hogy dehogy nincs, a kormány mindent megtesz, egyre könnyebb „A” pontból „B” pontba eljutni. Egyébként erről kérdezzük meg az érintetteket, hogy számukra menyire könnyű akár tömegközlekedési eszközzel, akár tömegközlekedési eszköz igénybevétele nélkül is akár „A” pontból „B” pontba eljutni; és el szokták mondani azt is, hogy az akadálymentesítés tekintetében a kormány az élen jár, és mindig szoktunk nagy milliárdokról szóló számokat hallani arról, hogy mennyit költenek akár a kormányablakok akadálymentesítésére is.

Meg kell mondanom, hogy ennek nagy része mind hazugság. Magyarország nagyon rosszul áll az akadálymentesítés tekintetében, és nagyon sok esetben a középületek azok, amelyek nem felelnek meg ezeknek az elvárásoknak, előírásoknak. Egyik nagyon jó példája ennek a győri kormányablak, amit bár felújítottak, a hangzatos ígéretek után felújították, de még mindig nem akadálymentes, fogyatékossággal élő emberek számára nagyon nehezen megközelíthető.

Nagyon sokszor szóltam már ebben a témakörben, most kifejezetten a fogyatékossággal élő emberek és a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásáról szeretnék néhány szót szólni. Néhány szót szólni arról, hogy milyen nagy problémákkal küzdenek az ebben részt vevő civil szervezetek, vállalatok vagy akár önkormányzati szervezetek, illetve cégek.

Nagyon nagy érvágás volt az, hogy megszűnt a foglalkoztatási hozzájárulás, a rehabilitációs alap, ami abból adódott, hogy azok a vállalatok, amelyek nem felelnek meg annak az előírásnak, hogy 5 százalékban megváltozott munkaképességű vagy fogyatékossággal élő embert foglalkoztassanak, számukra van egy olyan kötelezettség, hogy rehabilitációs hozzájárulást kell fizetniük, ami közel 1 millió forint: 945 ezer forint. Ezt régebben külön a Munkaerő-piaci Alapon belül egy rehabilitációs alapban gyűjtötték. Ebből pályázni lehetett, és ezt mindenképpen a fogyatékos, illetve a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatására kellett költeni. Ez az alap megszűnt.

Amíg az alap létezett, addig is elég homályos volt, hogy mire megy el ez a pénz, ami nem kis összeg, hogy kik nyerik el, milyen fejlesztésekre költik, ténylegesen arra költik-e, amire való, vagy esetleg más költségvetési lyukakat próbálnak vele befoltozni. De miután ez az alap nem létezik, ezért még nehezebben követhető nyomon, hogy az így befolyt összeget ténylegesen arra költik-e, amilyen célt szolgálnia kellene, vagy nem más, mint egy újabb adó a munkáltatók részére.

Európában több helyen van nagyon jó példa arra egyébként, hogy ezt a rendszert hogyan lehet működőképesebbé tenni. Amikor megemelésre került ez az összeg, én utána is szóvá tettem már nagyon sokszor, hogy lehet, hogy nem az a legmegfelelőbb út, ha ezt a hozzájárulás mértékét minél jobban emeljük, ugyanis azzal nem fogjuk azt elérni, hogy ténylegesen a saját érdekeiket felismerve fogyatékossággal élő embereket foglalkoztassanak, maximum a bevételükből vígan kifizetik ezt az összeget, vagy ha nem is tudják kifizetni ezt az összeget, csúnya szóval élve alibiből egy fogyatékossággal élő embert fölvesznek. Ez, úgy gondolom, hogy annak az embernek a számára is megalázó és méltánytalan állapot. Ennél sokkal jobban működő rendszerek vannak Európában. Németországban évek óta működik az a rendszer, ott is létezik a rehabilitációs hozzájárulás. Amennyiben a cég nem kíván rehabilitációs hozzájárulást fizetni, de fogyatékossággal élő embert sem kíván foglalkoztatni, ebben az esetben fogyatékossággal élő embereket foglalkoztató cégekkel kötött megrendelésekkel, szerződésekkel kiválthatja a rehabilitációs hozzájárulást. Kérdezem én: a fogyatékossággal élő emberek számára nem jobb rendszer az, ha azok a vállalatok, akik nem foglalkoztatják sorstársaikat, azoktól fognak rendelni, tőlük fognak rendelni, és ezzel folytonos és biztos munkát biztosítanak a számára?

Szeretném, ha a kormány ezeket a dolgokat, illetve ezeket a felvetéseket megfontolná. Köszönöm figyelmüket. (Taps a Jobbik padsoraiban.)