Mesterházy Attila (MSZP)

MESTERHÁZY ATTILA (MSZP): Nagyon szépen köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egy szintén nagyon fontos szabályozásról beszélünk most a Házban, sajnos utolsó napirendi pontként, ami kicsit méltatlan az előterjesztéshez. Sajnos, nem tudok annyira pozitív szavakkal beszélni erről az előterjesztésről, mint az előzőről vagy mint a korábbi előterjesztésekről. A mi álláspontunk a mostani módosítással kapcsolatban az, hogy kapkodva állították össze ezt az anyagot, és a korábbi hibákat nagyon nehéz nagy sietségben, kapkodva kijavítani.

Szintén problémánk, hogy ez a módosítás egy apropót, egy lehetőséget adott volna arra a kormányzatnak, hogy valahogy megakadályozza azt a fajta negatív tendenciát, ami a felsőoktatásban megfigyelhető volt az elmúlt években, hiszen egyre kevesebbet költünk a felsőoktatásra, egyre kevesebb diák jelentkezik a felsőoktatási intézményekbe, legyen szó egyetemről vagy főiskoláról. Ha jól emlékszem a számra, akkor talán 25 százalékkal kevesebb diák jelentkezik, és az állami helyek is nagyjából 30 százalékkal kevesebb diák felvételét teszik lehetővé. Ez azért nagyon fontos, mert a mi megítélésünk szerint az oktatáspolitika nem pusztán egy szakmapolitikai kérdés, nemcsak egy ágazata a kormányzatnak, hanem egy olyan terület, amelynek nagyon sok más területre pozitív ‑ vagy ha alulértékelt, akkor negatív ‑ hatása lehet.

Mire gondolok? Az oktatást mi befektetésként kezeljük, így a felsőoktatást is, tehát nem pusztán egy költségvetési sorként, ami kiadási tételt jelent, éppen ezért azt gondoljuk, hogy nem szabad spórolni ezen a területen, sem a minőségi körülmények kialakítása ‑ legyen szó a bérekről, vagy pedig bármely más olyan eszközről, ami az oktatáshoz szükséges ‑, sem pedig a hallgatói létszám tekintetében, hiszen minden olyan rendszer, amely valamilyen formában korlátozza a fiatalok egyetemre, főiskolára való bejutását, akár anyagi, akár bármilyen más korlát szempontjából, akkor az igazából csak a kiváltságos kevesek érdekét szolgálja, magyarul: azokét a családokét, akik megengedhetik maguknak ezt a luxust ‑ ha szabad így fogalmaznom ‑, éppen ezért sem az esélyegyenlőséget, sem az igazságosság elvét nem szolgálja.

Visszatérve arra, amit az imént mondtam: a mi megítélésünk szerint az a fajta modern oktatáspolitika, amit helyesnek tartanánk, például foglalkoztatáspolitikai eszközként is működik. Számos magyar és külföldi tanulmány világosan mutatja azt, hogy minél többen tudnak felsőoktatási intézményben tanulni, azok közül a fiatalok közül többen tudnak munkahelyhez jutni. Magyarul, azoknak, akik magasabb iskolai végzettséggel rendelkeznek, nagyobb az esélye a versengő munkaerőpiacon álláshelyhez jutni. De nemcsak ilyen korreláció feltételezhető, illetve létezik, hanem az is, hogy akiknek magasabb az iskolai végzettsége, azok tendenciózusan magasabb fizetésért is tudnak elhelyezkedni, dolgozni a munkaerőpiacon.

Arról nem is beszélve, ha Magyarországon jó minőségű, hozzáférhető oktatáspolitika és oktatási intézmények vannak, akkor bizony az elvándorlás is alacsonyabb, hiszen ma már Magyarországon nagyon komoly problémákat jelent az, hogy számos diák nem Magyarországon akarja a gimnázium után folytatni a tanulmányait, hanem valamilyen külföldi főiskolán vagy egyetemen, sőt tudomásom szerint vannak olyan anomáliák is, amikor valaki adott esetben külföldön még könnyebben tud főiskolára, egyetemre beiratkozni, mint idehaza.

Éppen ezért összefoglalva azzal tudnám összegezni azt, amit az imént elmondtam, hogy szerintünk minden ilyen törvény, minden ilyen módosítás kapcsán fel kellene használni azt az alkalmat, hogy ebben irányt váltson az oktatási kormányzat, és mind a feltételek biztosítása szempontjából, mind a diákok hatékonyabb oktatása szempontjából növelni kéne azokat a forrásokat, amiket a felsőoktatásra fordítunk. Szinte már nevetségesen alacsonyak ezek az összegek, különösen, ha egyéb más szektorokkal hasonlítjuk össze őket. Például, ha a sportban a stadionépítéssel akarom összehasonlítani, akkor az is sokkal nagyobb összegeket emészt fel.

Mi azt gondoljuk, hogy az oktatás lehetne egy olyan nemzeti minimum, amiben hosszú távon megegyezhetnének egymással a politikai pártok, s nemcsak a felsőoktatás ‑ de most eminens módon erről beszéltem ‑, hanem az oktatás egésze, hiszen látható módon azok az országok tudtak hosszú távon sikeresek lenni, amelyek az oktatásba befektetnek, és valamilyen olyan konszenzust tudtak a politikában létrehozni, amely az oktatáspolitika hosszú távú, nyugodt és kiérlelt működését teszi lehetővé. Mi azt látjuk, hogy az elmúlt időszakban sem az alapfokú, sem a középfokú, sem a felsőfokú oktatásban nem ez történik, pedig ehhez érdemes lenne partnernek lenni minden politikai pártnak.

Összességében a mostani törvénytervezetet nem tudjuk támogatni. Azért sem tudjuk támogatni, mert információink szerint a különböző fontos testületektől ‑ legyen szó Rektori Konferenciáról vagy felsőoktatási kerekasztalról, vagy a parlamentben dolgozó pártokról ‑ effektíve nem kértek véleményt, vagy legalábbis nem vették figyelembe ezeket a véleményeket. Ez is egészen biztosan egyfajta hiányosság a mostani módosítás kapcsán. Ezért megismétlem, hogy ebben a formában ez nem elfogadható. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)