Szilágyi György (Jobbik)

SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Én nem ígérem, hogy annyira magasröptű felszólalásom lesz, mint az előttem szólónak, de megpróbálom összeszedni azt, amit én gondolok erről az egész ügyről.

Tisztelt Képviselőtársaim! A korrupció mai mértékére vonatkozóan számos nemzetközi kutatás és számadat becslése áll rendelkezésünkre, amelyek valóban lehangolóak. Ennél is sokkal beszédesebb azonban a társadalom nagy részében kialakult immunitás a korrupcióról szóló hírek hallatán. Ez sajnos nemcsak hogy beszédes, hanem lesújtó is, ugyanis híven tükrözi a politika és a társadalom viszonyát. Az a jelenség, hogy lényegében nem telik el úgy hét, hogy a média ne adna számot valamely közismert élvonalbeli fideszes politikus vagy éppen Fidesz közeli üzletember ‑ finoman fogalmazva ‑ újabb húzásáról, odavezetett, hogy az emberek már csak tudomásul veszik ezeket a történéseket, meg sem rökönyödnek rajta.

Hogy gyakorlati példákkal is éljek, már fel sem kapják a fejüket az emberek arra, hogy Andy Vajna kormánybiztos, kaszinókirály 20 milliárd forintért televíziós csatornát vásárol. Mint ahogyan azon sem csodálkoznak, hogy Mészáros Lőrinc nemcsak a gigantikus méretű termőföldjein arat, hanem az egyes közpénzből finanszírozott állami tendereken is. Sőt, meg sem lepődnek a modern kori magyar népmesén, ahol az egyszerű falusi gázszerelőből először polgármester, majd mára a száz leggazdagabb ember egyike lett, mint ahogy azon sem lepődött meg senki, amikor Rogán Antalnak hétről hétre növekedett a lakása, sorban, ahogyan újabb és újabb vagyonnyilatkozatokat kellett leadnia. Ilyen mértékű emelkedés csak a letelepedési kötvénypiac növekedésében volt tapasztalható az elmúlt időszakban.

Sőt, már azon sem lepődnek meg az emberek, hogy egy 1800 fős település, ahol éppen Orbán Viktor kertje mellett egy modern stadion épül, létezik a világon, sőt nemcsak hogy egy ultramodern stadion lesz ezen az 1800 fős településen, hanem kisvasút meg Makovecz-féle kazánház is, hogy adott esetben fűteni lehessen azt a két futballpályát, amivel működni tudnak. Sőt, azon sem lepődtek meg az emberek, hogy önök bevezettek egy teljesen új korrupciós ágazatot az elmúlt öt évben, ez pedig a sportkorrupció rendszere, amelyet nagyon jól működtetnek ebben az országban. S akkor az olyan régebbi ügyekről, mint a Deutsch Tamás-féle stadionbeengedő rendszerek és kapuk, még csak nem is beszélünk.

Mindez azt jelenti, hogy az emberek mára tudomásul vették: aki Orbán Viktor haverja, annál ezek a dolgok természetesek. Úgy tűnik, hogy a XX. század pártjai, a Fidesz és az MSZP, az elmúlt 25 évben egymást váltogatva igyekeznek egymásra licitálni a korrupciót illetően, azt a korrupciót illetően, ami nem más ‑ és ezt jelentsük ki ‑, mint közönséges és köztörvényes gazdasági bűncselekmény. A válasz­tások hevében beígért elszámoltatások azon­ban mind kudarcba fulladtak, emlékezzenek csak Keller Lászlóra, Papcsák Ferencre vagy éppen Budai Gyulára. Azért vallottak kudarcot ezek az emberek, mert hiába a jól csengő választási ígéretek, eleve nem volt szándék a mocskos ügyek felderítése, mindkét oldal pontosan tudta, hogy a másik füle mögött is vaj van, és azt is, hogy pontosan mi. Ezért az elszámoltatósdi játék sehova nem vezetett, puszta színjáték volt hol az egyik oldal, hol a másik oldal választóinak.

A korrupciós ügyek feltárása, a korrupció megszüntetése vonatkozásában tett ígéretek és a valós tények nemhogy nem fedik egymást, de még csak közös halmazuk sincs, sőt mára egészen odáig jutottunk, hogy már leplezni sem kívánja a kormány az egyes visszaéléseket, már a látszatra sem adnak. Beszélhetünk a trafikokról, a földről, a szerencsejátékokról, már nem számít, hogy nyilvánvalóak a családi, baráti kapcsolatok. Azt gondolják, az emberek ideig-óráig beszélnek róla, aztán továbblépnek.

Üdítő, de éppoly ritka példa az, amikor egy-egy botrányba került politikusnak legalább hátrább kell lépnie. Ez már részeredmény. Persze, a helyes megoldás az lenne, ha a kétes ügyletek szereplői nemcsak hátrébb lépnének, hanem eltűnnének a közéletből. Ilyen például L. Simon László vagy korábban Zsiga Marcell esete. Ők azok, tudják, akik mindketten szerették a szilárd burkolatot a házaik előtt. Azonban azt kell mondjam, hogy az ő eseteik csepp a tengerben. Jelenleg is itt ül a Fidesz padsoraiban az egyik soproni trafikkirály anyukája, volt fejlesztési államtitkár, akinek hivatali idejére esett Cipruson, a Marshall-szigeteken, Gibraltáron, a Brit Virgin- és a Korall-szigeteken, illetve egyéb egzotikus országokban jegyzett, ismeretlen tulajdonosokkal bíró szervezetek több tíz milliárdos támogatása.

(20.30)

Az látszik tehát, hogy minden, de minden a mutyi körül forog, a nap 24 órájában azon fáradoznak, hogy hogyan lehetne úgy formálni a szabályokat, úgy alakítani a folyamatokat, hogy azokkal egyesek nagyon jól járjanak. Az, hogy a társadalom többi részével mi történik, hogy a közérdek mit kívánna, az már senkit sem érdekel.

Meggyőződésem, hogy ha kimennék most a Ház elé, és megkérdeznénk tíz embert, hogy mondjon három szót, ami önökre jellemző, a tízből a három közül biztos, hogy ott lenne az, hogy önök korruptak. És sajnos ez nem is fog változni.

És a legnagyobb negatívuma ennek a mai vitának az, hogy sajnos azt veszem észre önökön, hogy nem is látszik az, hogy elgondolkoznának akár csak egy pillanatra is, amikor a fejükre olvasnak ilyen botrányokat, mint a MET, Andy Vajna vagy trafik­mutyi, és ennek hallatán azt mondanák, hogy ehhez én nem adom a nevem, ez tarthatatlan, meg kell szüntetni; lehet, hogy eddig így volt, de most már elég, változtassunk rajta.

Nem látom önökön a változtatási szándékot. Ennek két oka lehet: 1. vagy önök is részesülnek ezen javakból; 2. önök is beletörődtek, hogy mérhetetlen korrupció van az országban, akkor viszont nem valók képviselőknek.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.)