Dr. Hoffmann Rózsa (KDNP)

DR. HOFFMANN RÓZSA, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A Kereszténydemokrata Néppárt véleményét szeretném összefoglalni egy olyan törvényről, amely ‑ mint ahogy az államtitkár úr bevezetőjéből világosan hallottuk ‑ három nagy témakört ölel föl, az NKA és a kulturális törvény módosítását, illetve egy rövid paragrafusban egy nemzetközi egyezményt. Az ügyet most a fontossági sorrendet meg­fordítva, a hátuljáról szeretném kezdeni, hiszen nyíl­vánvalóan a legtöbb vitát és előzetes polémiát ki­váltó módosítás az éppen a Nemzeti Kulturális Alapról szóló törvény módosítása, ezt hagynám a végére.

A francia-magyar koprodukciós egyezmény meg­szüntetésével kapcsolatos passzust egyetlen poli­tikai erő sem vitatta. Természetesen egy, ha jól számolom, 45 évvel ezelőtti egyezmény felett eljárt az idő, nagyon aktuális ennek a megszüntetése. Kérni szeretném ugyanakkor a kormányt, hogy erősítse azo­kat a koprodukciós tevékenységeket, amelyek nagyban tudják segíteni egyrészt a magyar filmgyártás színvonalának emelését, behoznak a magyar filmekbe olyan elemeket, amelyek, mondjuk, nemzetközi mércével mérve is érdekesek, izgalmasak, nívósak, és erre a francia filmgyártás kifejezetten alkalmas, hiszen volt és reméljük, még lesz a francia filmgyártásnak is több olyan jelentős periódusa, alkotója, szerzője, amelyek gyümölcsözően hathatnak a magyar filmgyártásra, és természetesen fordítva: nekünk is érdekünk, hogy olyan művek szülessenek ebben a populáris, ugyanakkor művészeti ágat is képviselő műfajban, amelyek a filmgyártás és a filmek nemzetközi elismertségét is szolgálják, miközben természetesen a magyar nézőknek örömükre is szolgálnak. Ezzel tehát nincs is semmi baj, ez rendben van.

Nincs semmi baj a másik módosító csomaggal sem, a könyvtárakra és a múzeumokra vonatkozó javaslatokkal, amelyek ismertetésétől tartózkodom, lévén, hogy azt teljesen világosan kifejtette államtitkár úr és a Fidesz vezérszónoka is. A KDNP természetesen támogatja ezeket a módosításokat is, ugyanis, amit fontosnak tartok megemlíteni, az a következő: a könyvtár fogalma néhány évtizeddel ezelőtt kimerült a könyvek és a folyóiratok gyűjtésében, tehát a nyomtatott produktumok gyűjtésében, ezek fölött is már eljárt az idő, ideje, hogy az elektronikus változatok, köteles példányok szolgáltatását és gyűjtését is a mai kornak megfelelő igény szerint szabályozzuk.

Ami a múzeumi módosításokat illeti, ott pedig két fontos mozzanatra szeretném felhívni a tisztelt Országgyűlés figyelmét. Örvendetes, hogy kitér a módosítás a természettudományos gyűjtemények szabályozására, és itt össze is kapcsolnám ezt a szándékot a természettudományok iránti fokozott igénnyel, érdeklődéssel és támogatással, amely a harmadik és második Orbán-kormány politikáját egyaránt jellemzi. Külön dicsérendő és helyeselendő az, hogy a nemzetiségi, néprajzi gyűjtemények szervezeti, működtetési, nyilvántartási kérdéseit is tárgyalja. Ezért tehát természetesen a törvénymódosításnak ezt a részét is támogatja a Kereszténydemokrata Néppárt.

Gondolom, nem fogok meglepetést okozni a tisztelt Országgyűlésnek, ha azzal vezetem be a harmadik nagy témakör tárgyalását, hogy ezt is támogatja a Kereszténydemokrata Néppárt, éspedig a következők miatt. Mi egészen máshogy látjuk az MMA, a Magyar Művészeti Akadémia szerepét, mint ahogy az előttem szóló Hiller István szocialista képviselő úr itt elmondta, aki a tőle megszokott retorikai fordulatokkal, eléggé dehonesztáló, borzalmas és ijesztő kifejezéseket mondott nagy felindulásában. Nem is jegyeztem fel mindet, hiszen a jegyzőkönyv ezeket megőrzi.

A KDNP a következőképpen látja a kérdést. A kultúra, a művészetek támogatása mindig is mecénást igényelt. Évszázadokkal ezelőtt ezt általában a módos arisztokraták, a papság, az egyház és egy-két olyan gazdag mecénás vállalta magára, akiknek a művészetek iránti fogékonysága jóval átlagon felüli volt, és megengedhette magának azt, hogy a vagyonából valamit úgymond áldozzon a művészetek és a művészek felkarolására.

A mai Magyarországra ‑ akárcsak nagyon sok más országra ‑ nem jellemző, hogy ilyen gazdag mecénások volnának, akikre rá lehetne bízni a különböző kulturális termékek és művészek támogatását. Nincsenek már olyan Esterházy hercegek ‑ bár hála istennek, él még közülük néhány ‑, aki fel tudná vállalni, hogy mondjuk, egy Haydn és a zenekara fizetését támogassa, hogy szponzorálja remek szimfóniák és színházi darabok előadását és megalkotását. Ezért tehát az állam vette át kényszerűségből valamilyen formában a mecenatúra szerepét. Az állam mindig egy fikció, és mindig kifejezi azoknak az akaratát, akik ‑ legalábbis egy demokratikus társadalomban ‑ a többség jóvoltából a döntések zömét hozzák.

Az állam önmaga ‑ miután ez egy fikció - termé­szetesen ahhoz, hogy egy ilyen feladatot el tudjon látni, hogy összefogja a művészetek, a magyar és az egyetemes művészetek támogatását, és mecénás is legyen, akkor tudja megoldani, ha van erre létrehozott szervezete.

(13.10)

Én egy ilyen szervezetnek látom a magyar művészeti alapot, amely ezt a kettős feladatot, tehát a támogatást, a gondoskodást, a fejlesztést, a megőrzést, tehát nem is kettős, hanem többszörös feladatot elláthatja. És ebben nincs semmi rossz, semmi rosszat nem látunk ebben azokból a felsorolásokból, amelyeket itt Hiller Istvántól hallottunk, hiszen ezzel a művészeteket a tudománnyal mintegy egyenrangúvá emelte a 2011-ben megszületett törvény, amely a Magyar Művészeti Akadémiáról rendelkezett.

És az nem érv arra, hogy nem integrál az MMA, mert sok olyan művész van, ahogy hallottuk, akik nem hajlandók ebbe belépni. Meglátásom szerint éppen ők azok, akik az integráció ellen és a széthúzásról szólnak. Miért nem lépnek be? A Magyar Tudományos Akadémiában is ilyen, olyan, amolyan világlátású, világnézetű és pártállású tudósok vannak, és mégsem jut senkinek eszébe, hogy két Tudományos Akadémiára lenne szükség. Az igaz, hogy a Tudományos Akadémia már lassan 200 éves, de legalábbis több mint 150 éves intézménye a magyar államnak, míg a művészeteknek nem volt ilyen összefogója. Ezért örülnünk kell annak, hogy van egy ilyen testület, amely a legmagasabb kultúrára, a legmagasabb művészetre és ezt a művészetet gyakorló, kiváló, nemzetközileg elismert emberekre irányítja a figyelmet. Az előttem szóló is elismerte, hogy igen, a Művészeti Akadémiában rengeteg olyan ember van, akiknek a művészeti teljesítménye nemcsak magyar, hanem nemzetközi mércével is mérhető.

Ezért tehát a Művészeti Akadémia egy jó intézménye a magyar államnak, de ahogy ezt már megszoktuk, bizony egy-egy vezető, egy-egy vezető testület összetételében mindig komoly ellentétek vannak a magyar szellemi életben. Nem tudom, meddig fog ez még így tartani, régi történet ez, ezt is tudjuk, legalább 50 éves, vagy 100 éves, vagy 150 éves, és ha azok kritizálják a személyi összetételt, egy-egy döntéshozó testület személyeit, akiktől ezek a személyek ideológiailag távolabb állnak, ez nem örvendetes, ugyanakkor érthető.

Na most, a Művészeti Akadémia betölti azt a szerepet, amit évszázadokon keresztül a mecénások betöltöttek, és arra is mutat példát a kultúrtörténet és a szellemtörténet, hogy a döntéshozók, akik egy-egy támogatandó műről vagy művészről döntöttek, bizony többször tévedtek, és nagyon sokszor jó döntést hoztak. Számos ilyen példát ismerünk a festészetből, irodalomból, Puccini első remek operáját egy szakértői bizottság nem támogatta, és magasra emelt helyette egy sokkal értéktelenebb művet. És ki az, aki igazságot szolgáltatott? Mindig az utókor és mindig a közönség, mert a művészetben nincsenek olyan objektív kritériumok, mint amilyenek a tudományok egy részében, ott is csak egy részében, főleg a természet-, műszaki tudományokban elég objektívan lehet dönteni egy-egy teljesítményről, vagy a sportban, de már a humaniórák tekintetében is elég sok a vita.

A művészet pedig, az esztétikum egy olyan kategória, amit nem lehet kilóra, súlyra mérni, szükségszerű, hogy a döntéshozók saját beállítottsága, szubjektív véleménye mindig szerepet játszik. Mert, tisztelt Országgyűlés, ne áltassuk magunkat! Ez a vita, ami már a sajtóban követhető volt, és ami itt most a szocialista hozzászólásból kiderült ‑ én egy egészen más álláspontot képviselek ‑, alapvetően arról szól, hogy ki osztja a pénzt, és ezek, hogy ideológiai diktatúra, kisajátítás, olyan jól hangzó szavak, de arról van szó, hogy a Nemzeti Kulturális Alap, amely források fölött rendelkezik, nagyon sok olyan döntést meg tud hozni, amivel támogat vagy nem támogat. Hozzá szeretném tenni, hogy nem tilt, mint ahogy ezt a kommunizmus évtizedeiben megtapasztaltuk, nem tilt, csak esetleg nem támogat; nyilvánvalóan azokat a műveket és szerzőket, amelyek a döntéshozók többségének a véleményét birtokolják. És valóban, ha változik a világ kereke ‑ nem fog meglátásom szerint, pusztán elméletileg teszem fel ‑, akkor lehet, hogy más orientációjú művek és művészek kerülnek előtérbe, de ez a dolgok természetéből fakad.

Ahhoz, hogy az MMA ezt a funkcióját, amit a törvényalkotó szánt neki immár négy évvel ezelőtt, be tudja tölteni, szükségszerű ez a közeledés az NKA és az MMA között. És a döntéshozatalban természetesen szakemberek lesznek ott, a miniszter, legyen az bármelyik pártnak a jelöltje akármilyen kormányban majd 50 év múlva, nem esett a fejére, hogy egy művészeti kérdésekben döntő testületbe, mondjuk, bányászokat vagy kovácsokat delegáljon, nyilvánvalóan alapvetően a művészetekhez megfelelő formában értő szakemberek kerülnek oda. Ugyanígy az MMA, mert az NKA Bizottságába egyharmad-egyharmad-egy­harmad arányban kerülnek be a szakemberek, az MMA nyilván megint szakembereket delegál. És ott vannak a szakmai testületek, akik szintén delegálnak.

Volt módom nem nagyon közelről, de mégiscsak úgy belekapcsolódni egy-két ilyen lektorálási, döntési ügybe, és bizony azt tapasztaltam, hogy két művész ugyanarról a műről néha háromféle véleményt fogalmaz meg. Ezért nem érdemes ezt túlideologizálni, egyetértés ebben a tekintetben nem lesz, tudomásul kell venni, hogy van egy törvényünk, van egy intézményünk, amely szépen lassan beleilleszkedik az intézményrendszerbe, amelyet nemes célok érdekében hoztak létre, amely jó a művészetnek, jó a kultúrának, és tudomásul kell azt is venni, hogy hatodik éve olyan Magyarországon élünk, ahol egy bizonyos nemzeti keresztény értékek iránt elkötelezett kormányzat van. Nyilvánvaló, teljesen nyilvánvaló, hogy elsősorban ezt a vonalat támogatja, de senkit nem űz ki, senkit nem támad, nem tiltja ki az országból, nincs a „három T” uralma, mint ami volt valamikor. Ezek tehát természetes dolgok, ne dramatizáljuk a helyzetet, és támogassuk ezt a törvényjavaslatot, amit a Kereszténydemokrata Néppárt mindenképpen támogatásra méltónak tart. Köszönöm szépen, és elnézést kérek, ma reggel berekedtem. (Taps a kormánypártok soraiban.)