Vágó Sebestyén (Jobbik)

VÁGÓ SEBESTYÉN, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Asszony! Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Igyekszem végigmenni a jogszabályon, illetve az előterjesztésen. Nem ígérem, hogy egy felszólalás alatt menni fog, elképzelhető, hogy majd még egy gombot kell nyomnom. Minden olyan törekvéssel egyet tudok érteni, ami szigorítja a szociális ellátórendszerben a szolgáltatást igénybe vevő oldaláról a többszörös párhuzamos igénybevételt, a rendszer kiskapuinak kihasználását, esetlegesen több szolgáltatás igénybevételét, mint amire ő jogosult lenne vagy ami neki járna, másrészről a szolgáltató részéről is, hogy szűrjük ki a szabálytalanul működő intézményeket, illetve szolgáltatásokat.

Csak itt van némi aggályom. Nagyon jól tudjuk, hogy mi volt a gyakorlat az elmúlt időszakban, nagyon jól tudjuk, hogy nagyon sok olyan intézmény van, akár idősek ellátásával foglalkozó, akár egyéb más ellátást biztosító, amely nem felel meg a törvényi előírásoknak. Ilyenkor mi a gyakorlat? Hogy folyamatosan megkapják az ideiglenes működési engedélyt, ugyanis mit tegyünk az ellátottakkal, akiket ők ellátnak, nem lehet 150 idős embert egyik napról a másikra az utcára tenni vagy visszagyömöszölni a családjába, vagy elhelyezni valahol. Ahhoz, hogy hatékonyan működhessen a rendszer, és amíg ez nem történik meg, egyébként bármilyen szigorú jogszabályokat hozunk, ahhoz, hogy hatékonyan működjön a rendszer, ki kell dolgoznia a kormánynak azt, hogy ebben az esetben az ellátottakról gondoskodni tudjon, ugyanis vagy az történik meg, hogy az új rendszerben is megtalálják a kiskapukat és ideiglenesen ‑ vagy ki tudja, hogyan nevezzük - mű­ködni fognak tovább ezek az intézmények, vagy kényszerből az ellenőrzést végző eltekint bizonyos szabálytalanságoktól, mert nem a fenntartót nézi, hanem az ellátottakat, vagy az történik meg, ami a kelet-magyarországi szociális szolgáltatóval történt, ott nem lehetett mit csinálni, bűncselekmény gyanúja merült fel, a működési engedélyt egyik napról a másikra meg kellett szüntetni, és innentől fogva egyik napról a másikra ellátás nélkül maradt rengeteg idős ember a házi segítségnyújtás keretében. Tehát erre egy nagyon jó rendszert kéne kidolgoznia a kormánynak, megteremteni annak a lehetőségét, hogy ebben az esetben az ellátottakat valamilyen állami intézmény átvegye akár átmeneti időszakra, és akkor kőkeményen műanyag lakattal kell lezárni azokat az intézményeket, amelyek a legalapvetőbb szabályokat nem tartották be, és idős embereknek kell napról napra olyan körülmények között élni, amit sem magunknak, sem másnak, sem a hozzátartozóinknak nem kívánnánk, sőt én egyik embernek sem kívánnám.

A másik a befogadások kérdése. Nagyon átlátszó ez a trükk. Tudjuk, eddig az volt a rendszer, hogy ha egyházi fenntartó átvett állami fenntartótól vagy önkormányzati fenntartótól intézményt, akkor azért, hogy ez tömegesen ne történjen meg, mint ahogy pár évvel ezelőtt meg is történt, öt évig más a helyzet a kiegészítő egyházi normatívával. Ez a rendelkezés megszűnt, ezzel szemben bejön az a rendelkezés ebben a törvényjavaslatban, hogy fenntartóváltás esetén is kezdeményezni kell a befogadást ahhoz, hogy az állami normatívát megkapják, és nagyon jól tudjuk, hogy a mai rendszerben ez a befogadás nem megy olyan egyszerűen. Nagyon sokan azt mondják egyébként a rendszerben, hogy még államtitkári ismeretséggel is sokszor nagyon nehéz elintézni azt, hogy befogadásra kerüljön egy-egy szolgáltatás. Viszont az élet hoz olyan szituációkat, olyan helyzeteket, amikor egy fenntartó ellehetetlenedik, és azért, hogy a szolgáltatás tovább folyjon, kénytelen átadni egy másik fenntartónak. Ezekre az esetekre talán túl szigorú ez az intézkedés. Azt üdvözölni tudjuk, hogy a pedagógus-élet­pályamodellbe bekerülnek olyanok, akik eddig igazságtalanul kimaradtak a rendszerből.

Próbálom a rövidebbekkel folytatni, hogy aztán meglássam, a nagyon hosszúra mennyi idő jut.

A munkahelyi bölcsődék kérdése. Még be sem került ez a törvényjavaslat, még sehol nem volt, nekem már akkor jelezték Tatabányáról ‑ mint tudjuk, én jelenleg Tatabányán élek, és azt is tudjuk, hogy Tatabánya nagyon nagy ipari parkkal rendelkezik ‑ ott dolgozó emberek, hogy nagyon sokan szeretnék, ha a gyermek napközbeni elhelyezésének lenne valamilyen formája akár az ipari parkon belül is. Úgy tudom, hogy ottani vállalatok hajlandóságot is mutatnak arra, hogy ilyen intézményt létrehozzanak, de eddig ennek nem voltak meg a lehetőségei, illetve nagyon sokszor akadályokba ütköztek. Ez a módosítás talán javít ezen a helyzeten, és létre fognak jönni gyermekek napközbeni ellátását nyújtó intézmények. Direkt nem beszélek munkahelyi bölcsődéről, mert én ezt egy kicsit tágabban képzelném el. Én ezt úgy képzelném el, mivel nagyon jól tudjuk, hogy ‑ most maradjunk az általam hozott példánál ‑ az ipari parkokban nagyon sok esetben három műszakos munkarendben dolgoznak a vállalatok, és nagyon sok esetben egy gyermekes, akár a gyermekét egyedül nevelő szülőt az tart vissza attól, hogy el tudjon helyezkedni, hogy nem tudja az éjszakás műszakjában sem biztosítani azt, hogy a gyermekére vigyázzanak. Vagy nagyon jól tudjuk, hogy hozzánk, Nyugat-Magyarországra Kelet-Magyarországról szinte özönlenek a munkavállalók, és mivel ez a lehetőség nem adott, éppen ezért nagyon sok kelet-ma­gyar­országi, akár egyedülálló szülő, akár két szülő nem veszi a vállára az országot és nem jön át a Duna másik oldalára, hogy munkát keressen, mert nem tud a gyermeke elhelyezéséről gondoskodni. Ehhez módosító javaslatként csak annyit tudtam beadni, hogy a munkahelyi bölcsődék a munkáltató munkarendjéhez igazodva, akár három műszakban is működhessenek. Illetve javasolnám a kormány számára ‑ lehet, hogy határozati javaslatban a Ház elé is fogom hozni ‑, hogy egyéb gyermekek ellátását is lehetővé tegyék munkahelyek számára, nemcsak a bölcsődéskorúak, hanem az idősebbek számára is, akár három műszakos munkarendben is.

Rátérve a gyermekétkeztetés nagy falatjára: min­den egyes bővítést örömmel fogadunk, ami próbálja megoldani ezt a nagyon komoly problémát, de egyéb ellenzéki felszólalóktól hallottuk azt, hogy országos szinten milyen finanszírozást kap ez az ellátás a hatálybalépése óta az év végéig. Én ezt lebontanám a legelemibb szintre, az egy ellátott szintjére. Ez 9400 forint erre a négy hónapra, ami a hatálybalépéstől az év végéig van, és ez nem elég egy óvodáskorú gyermek napközbeni étkeztetésére az intézményben. Ráadásul nem most kapják meg, vagy nem a folyó hónapban kapják meg ezt a normatívát, hanem decemberben fogják folyósítani. Nagyon jól tudjuk, hogy vannak olyan óvodák, amelyek egyik napról a másikra élnek, és lehet, hogy derékba töri az ő anyagi lehetőségeiket, illetve a költségvetésüket az, hogy előre kell finanszírozniuk egy olyan összeget, amelynek a teljes egészét nem is fogják megkapni. Vagy az óvodáknak kell ezt átvállalni, vagy az önkormányzatnak, nem tudom, de ez olyan terhet jelent mindkettő számára, hogy nem biztos, hogy így zökkenőmentesen fog működni ez a történet.

A másik, amit nem értek, és ehhez módosító indítványt is nyújtottam be: hogyha elismerjük, hogy a bölcsődéskorú gyermekeknél mik azok a szempontok, amelyek alapján jogosult az ingyenes étkezésre, nem értem, hogy ezek az indokok, ha átlépi a hatéves kort, miért szűnnek meg. Az, hogy rajta kívül még legalább két gyermek van a családban, tehát ők nagycsaládosok, ugyanolyan tehertétel a család számára akkor is, ha a hatéves kort átlépte a gyermek. Vagy az, hogy a jövedelemszintje nem éri el az óvodások és a bölcsődések számára a törvényben megjelölt összeget; ha ez fennmarad a gyermek hatéves kora után, az általános és a középiskolában is ugyanolyan nehezen tudja megoldani egy család a gyermek étkezési díjának a kifizetését. Érdemes lenne gondolkozni azon, hogy mivel a szempontok helytállóak ebben az életkorban, úgy gondolom, hogy helytállóak maradnak a további életkorban is.

(15.30)

A gyed extrára visszatérve, sajnálom, hogy Hoffmann Rózsa elment, mert az ő felszólalásával kapcsolatban szerettem volna mondani azt, hogy igen, én is elismerem azt, hogy a gyermek személyiségfejlődéséhez, illetve egyedfejlődéséhez elengedhetetlenül fontos az, hogy 3 éves korától óvodába járjon, mert ott olyan szocializációs folyamatokon megy keresztül azon felül, amit a pedagógusoktól kap, ami nélkülözhetetlen a későbbi életében. De azt is ismerjük el, hogy a gyermekek személyiségfejlődésében és egyedfejlődésében nagyon fontos tényező az az első három év is, amit, ha lehetőség van rá, az édesanyjával tölt otthon. Ha ez nem történik meg, akkor ez valamilyen szinten csorbul. És ne beszéljünk arról, hogy legyen lehetőség a szülőnek eldönteni, mert már rég nem arról beszélünk, hogy az édesanyának van-e lehetősége eldönteni. Kényszerben van, mert olyan életszínvonal van ma Magyarországon, hogy az édesanyák nagy része nem engedheti meg magának azt, hogy otthon maradjon a gyerekkel annak óvodáskoráig. Ez nem szabad választás, ez kényszer, ez egy szomorú kényszer.

Nem azon kéne dolgozni, hogy a gyed extrát egyre jobban lejjebb vigyük, bár ilyen esetben lehet, hogy nagyon sok anya életét megkönnyíti, és nagyon sok családnak a fennmaradását teszi lehetővé, hogy nem kell még azt a fél évet kivárni, és a gyed ugyanúgy igénybe vehető. Inkább azon a rendszeren kellene gondolkozni, hogy Magyarországon olyan életszínvonal legyen, hogy egy édesanyának eszébe se jusson anyagi szempontból. Mert egyéb szempontokat figyelembe vehetünk. Tiszteletben tartom az édesanyának azt a jogát, hogy ő akár karrier, akár életpálya, akár egyéb más szakmai szempontból szeretné folytatni a munkáját. Szűrjük ki annak lehetőségét, hogy egy édesanya rá legyen kényszerülve arra anyagi szempontból, hogy a gyermek 3 éves kora előtt munkába álljon.

Belekezdek a nagy falatba, aztán ha nem jutok a végére, akkor még egyszer szót fogok kérni. Ez nem más, mint a családsegítő központok illetve gyermekjóléti szolgálatok létrehozása. Az előző vitában is elmondtam, azzal egyet tudok érteni, hogy két párhuzamosan futó szolgáltatást vonjunk össze, észsze­rűsítsük, nemcsak anyagi vagy fenntartási szempontból, hanem szakmai szempontból is indokoltak ezek, akár ha komplex esetkezelésről beszélünk, akár információáramlásról. Csak ahhoz képest, hogy a nagy vonalakban történő változás megtörtént tavasszal, még nem volt látható ez, de mi már a félelmeinket akkor is elmondtuk, hogy lehet, hogy rossz irányba fogják vinni. Úgy látom, hogy most elég rossz irányba vitték el a családsegítő és a gyermekjóléti központok, illetve szolgálatok működését.

Kezdjük onnan, hogy vegyünk egy 20-25 ezer fős járásközpontot, körülötte a járás különböző településeivel, ahol mondjuk, addig is ellátott gyermekjóléti szolgáltatást. Ez a szolgáltató a törvény hatálybalépése után kapásból a normatívájából 20 millió forintot bukik, így kezd. A másik, hogy ha ő a törvény szerint, illetve az ezzel párhuzamosan hatályba lépő ‑ ennek még csak tervezete van ‑ jogszabályok szerint működtetni akarja a szolgáltatást, akkor egy ilyen méretű városban hat fővel kell bővíteni a létszámot. Persze, ott van az a lehetősége, ami egyébként a rafinériája ennek az egész javaslatnak, hogy nem feltétlenül kell felsőfokú végzettséggel rendelkezni ahhoz, hogy itt dolgozhasson valaki, és megváltoznak a végzettséghez kötött feltételek, de még így is mínuszra jön ki, ha kalkulálgatja a végzettség szerinti bérezést, illetve a kötelező létszámbővítést, ami a jogszabályváltozással jár.

Mellette még kizáródik annak lehetősége is, hogy ami az intézményvezető kezében volt, hogy meg­előlegezzék egy bizonyos végzettség megszerzését maximum öt évig a munkavállalónak, most már a törvény hatálybalépése után csak a megfelelő végzettséggel lehet ezt a feladatot ellátni, főleg a mi területünkön. Szociális életpályamodell még sehol nincs. Nagyon jól tudjuk, hogy a szociális terület, a szociális szféra az, amit az egyik lehető legsúlyosabban érint a kivándorlás kérdése ma Magyarországon. Az országot elhagyó fiatalok nagyon sok esetben, akár szociális végzettséggel rendelkeznek vagy valamiért nem tudták még megszerezni, akár egy nyelvvizsga hiánya miatt, vagy akármi miatt, de elhelyezkedni sem tudnak; ha erre még ráteszünk egy lapáttal, még nehezebbé tesszük azt, hogy valaki akár úgy pályakezdőként, hogy még nincs meg a megfelelő végzettsége, valami kicsi még hiányzik ehhez, akkor tovább rontjuk ezt a helyzetet.

Higgyék el nekem azt, hogy szolgáltatást vezetők, intézményvezetők nagyon sok esetben bajban vannak, ha új munkatársat kell fölvenniük, mert, bocsánat a kifejezésért, ki az a hülye, aki ennyi pénzért elmegy dolgozni?! Ezt már nagyon sok vitában elmondtam, akár két diplomával is a tizedét keresi annak, mint ha akár egy fogyatékossággal élő, akár idős embert ellát Németországban vagy Angliában. Nagyon jól láthatjuk azt, hogy kik azok, akik maradnak: a teljesen elkötelezettek. De sajnos közülük is egyre többen gondolják azt, hogy föladják, mert ilyen anyagi körülmények között nem tudják vállalni ezt az életformát, vagy azok, akik csak átmenetileg szeretnének ott dolgozni. Nagyon gyakran előfordul, sajnos ezt is ki kell mondanunk, hogy olyanok jelentkeznek, akik tökéletesen alkalmatlanok egy ilyen feladat ellátására.

Gondolkozzunk egy intézményvezető fejével, ebben az esetben mit tud tenni. Hogyan oldja meg ezt a helyzetet? És ahhoz képest, amekkora átalakítást egyébként beharangoztak, olyan nagy struktúraváltás nem történt, és olyan nagy, széles körű feladatkört, mint amit elővetítettek nekünk, nem kaptak a gyermekjóléti és családsegítő szolgáltatok és központok. Feladatkörükben szinte semmi nem változott, csak az egész rendszer lett nagyon átformálva. Bizonyos költségelemek átkerültek az önkormányzathoz, ami megtakarítás. Mellette a végzettséghez kötött feltételek átalakítása országos szinten nem tudom, mit fog jelenteni, de elképzelhető, hogy még ebben is benne van valamiféle megtakarítás. (Az elnök csenget.) Főleg, ha figyelembe vesszük… ‑ kö­szö­nöm, egy mondat és befejezem. Főleg, ha figyelembe vesszük, hogy előbb-utóbb kénytelenek bevezetni a szociális életpályamodellt, akkor akkor fog megugrani az a költségvetési megtakarítás, amit a végzettségekkel való manipulálás jelentett. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)