Orbán Viktor (Fidesz)

ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Tisztelt Elnök Úr! Magam sem vagyok biztos abban, hogy helyes válaszolnom bármelyik felvetésre. Pont egy olyan, különösen is kényes pillanatban vagyunk, amikor a gyász még mértéktartásra int bennünket, ugyanakkor várni meg nem szabad, mert nem tudjuk, hogy ha nem teszünk valamit, akkor mindaz, ami pénteken megtörtént, valamelyik nap nem köszönt-e ránk ismét. Tehát talán mégis jobb, ha beszélünk, mint ha csak gyászolnánk.

Ezért Schiffer képviselőtársamnak először arra a gondolatára szeretnék válaszolni, hogy megfigyeltem: van egy reflex ‑ talán megengedi, hogy ezt rossz reflexnek minősítsem ‑, amely amikor egy nagy problémával találja magát szemben, arra hivatkozva, hogy a modern világban minden mindennel összefügg, ezt a bajt globálisnak minősíti, és levonja azonnal a tanulságot: hát, ha a probléma globális, akkor csak globálisan is lehet megoldani, mi meg akkorák vagyunk, amekkorák, és amíg nincs megegyezés az Unióban vagy az egész glóbuszon, addig olyan sok tennivaló nincs.

Én azt szeretném mondani, hogy a dolgok globális természetére való hivatkozás ne eredményezze azt a vitáinkban, hogy azt a tanulságot vonjuk le, hogy nekünk itt most különösebb tennivalónk nincs, hanem várjunk arra, amíg lesz majd közös megoldás. Az Európai Unióban ezt csináltuk az első párizsi merénylettől egészen a magyar kormány kerítésépítésről szóló döntéséig. Tanácskoztunk, közös megoldást kerestünk, és mindenki ezt mondta, hogy csak közösen lehet, egész addig, amíg azt nem mondtuk, hogy de jól látható, hogy közösen eddig semmi nem kerekedett ki ebből. Tehát csinálja meg mindenki azt, ami az ő tehetségéből, képességéből, helyzetéből, állapotbéli kötelezettségéből rá nézve adódik. Ezt tette Magyarország.

Tehát én, miközben elfogadom az ön érvelését arról, hogy a kihívás természete globális, azt a kérdést teszem föl, hogy hol van nekünk ebben a globális krízisben a helyünk, és ebből a helyből milyen kötelezettségek származnak ránk nézve, és annak a kötelezettségnek eleget kell tenni. Azt, amit a magyarok megtehetnek, itt és most meg kell tenni ‑ a magyar kormányt ez a meggyőződés vezeti.

A második megjegyzés is érdekes volt, amely arról szólt, hogy együtt kell működniük a titkosszolgálatoknak. Én ezt nem vitatom, de szeretnék rámutatni arra, hogy ebben a helyzetben a bajt nem a titkosszolgálatok együtt nem működése okozta. Hát azt mindenki megmondta, mint említettem talán a bevezető gondolataimban is, hónapokkal ezelőtt, nem volt olyan biztonsági, titkosszolgálati főnök Európában, a magyart is ideértve, a németet is ideértve, nem volt olyan rendőrfőnök egész Európában, aki ne mondta volna meg, hogy nem az a kérdés, hogy lesz-e terrorcselekmény, hanem az, hogy mikor lesz és hol lesz. Mert mindannak, ami történik, nem lehet más a következménye; ez látható volt. Nem takarózhatunk azzal, egyetlen európai vezető sem takarózhat azzal, hogy valamilyen információ nem állt rendelkezésre, mert a dolgok, a baj a bevándorlás természetéből szükségszerűen következik ‑ ellenőrizetlenül és mindenfajta kontroll nélkül, szabályozatlanul özönlenek be emberek háborús övezetből a mi békés világunkba.

Miért, mit gondoltunk, mi fog történni, tisztelt hölgyeim és uraim? Tehát miközben mi szorgalmazzuk a rendvédelmi, határrendészeti és titkosszolgálati szervezetek együttműködését, nem áltatjuk magunkat azzal, hogy ez hiányzott volna most ahhoz, hogy a bajt elkerüljük.

Az a mondat is megütötte a fülemet, hogy Magyarország is felelős. Szerintem Magyarország biztosan sok mindenért felelős, és én lennék az utolsó, aki azt mondanám a saját fajtámról, hogy hibátlanok lennénk, és én vagyok az utolsó, aki azt mondaná, hogy nemcsak most vagyunk hibátlanok, hanem mindig is azok voltunk. Tehát szerintem mi, magyarok pontosan tisztában vagyunk a történelmi felelősségeinkkel, és tisztában vagyunk a képességeinkkel ‑ nemcsak az erényeinkkel, hanem a fogyatékosságainkkal is. De egy ilyen helyzetben, amikor egyetlen ország volt szerintem, aki időben és azt tette, amit tenni kellett, most beszélünk a saját felelősségünkről? Miféle öngyűlöleti reflex ez? Miért gyűlöljük magunkat?

Én nem mondom, hogy dicsérjen meg bennünket az ellenzék, nem mondom, hogy mondja azt, hogy volt egy kormány Európában, amelyik azt mondta, hogy emberek, vegyük ezt komolyan. Én ezt nem várom, mert ez ellentétes lenne a pártpolitika természetrajzával. De azt mondani az ellenzék oldaláról, hogy felelőssége van Magyarországnak ‑ miért gyűlöljük ennyire a magyarokat? Saját magunkat? Mi ennek az oka? (Kunhalmi Ágnes: Csak a kormány!) Mi ennek az oka? (Taps a kormánypártok soraiban.) Tehát azt szeretném javasolni, hogy a helyzet súlyának megfelelően próbáljunk közösen osztozni a mértéktartás erényében.

Tisztelt Képviselőtársaim! Köszönöm a Jobbik vezetőjének azt a megjegyzését, amelyben mindannyian osztozunk a kormánypárti padsorokban, miszerint a biztonság nem pártpolitikai kérdés; az ebből fakadó együttműködési lehetőségeket majd keresni fogjuk, amikor erre szükség lesz. Most itt csak annyit szükséges kijelentenem, hogy a magyar kormány a leghatározottabban fellép mind a kényszerbetelepítés, tehát a kvóta ellen, mind a visszatoloncolás ellen.

Szeretném tájékoztatni Magyarország minden polgárát, hogy itt, amíg ez a kormány levegőt tud venni, addig sem kvóta nem lesz, sem visszatoloncolás nem lesz. (Taps a kormánypártok soraiban. ‑ Köz­beszólás a Fidesz soraiból: Helyes!)

A Kereszténydemokrata Néppárt megjegyzését izgalmasnak és értékesnek érzem, mert ‑ nem most, mert túl közel van mindaz, ami történt, de valamikor ‑ kellene beszélnünk a képviselő úr szavaiban megfogalmazott kérdésről, mert ő nem arról beszélt, hogy mi lesz az Európai Unióval, ami egyébként egy nagyon fontos és izgalmas kérdés, hanem arról beszélt, hogy mi lesz az európai civilizációval. Ez talán nagyobb kitekintést és szélesebb horizontot is megenged a számunkra. Nem most, de valamikor érdemes beszélni arról a kérdésről, hogy ha ez így megy tovább, akkor a XXI. század közepén-végén mi lesz a mi európai civilizációnkkal. És ha ezt összefüggésbe hozzuk a bevándorlás kérdésével, akkor fel kell tennünk azt a kérdést, hogy vajon képes-e egy civilizáció arra, hogy fönntartsa magát, ha azokat az embereket, akik létrehozták, másfajta emberekre cseréljük le. És akit a válasz érdekel, az tanulmányozza az Egyesült Államok történetét. (Derültség a kormánypártok soraiban.) De ez egy másik vita, talán majd később és máskor.

Ellenben engedjék meg, hogy a Szocialista Párt tisztelt vezetőjének azt a mondatát ideemeljem, miszerint a terrorizmusért a terroristák a felelősek. Ez egy fontos mondat szerintem. Aligha hiszem, hogy bárki megkérdőjelezné közülünk ennek a mondatnak az igazságtartalmát. Csak ez a kérdés így egymagában nem áll meg, eldől, mert mellé egy másik kérdés is kívánkozik: persze, a terroristacselekmények elkövetéséért a terroristák a felelősek ‑ de a saját magunk megvédéséért ki felelős? Azért mi vagyunk a felelősek!

(14.00)

Tehát a terrorveszély minimálisra csökkentése, a felkészülés, az elhárítás, az előreláthatóság, minden, amit meg lehet tenni, hogy a kockázatot csökkentsük, ez meg mind a mi felelősségünk. És aki a bevándorlásra nemhogy igent mondott, hanem beszállította a háborús övezetekből az embereket, azok a vezetők nem tettek meg mindent annak érdekében, amit az európai emberek biztonsága megkövetelt volna. Ez az igazság!

Tudom, hogy közel van a gyász, és a felelősség kérdését feszegetni, különösen, hogyha az ember úgy érzi, hogy maga nem részes benne, az talán nem ízléses dolog, de előbb-utóbb ezt a kérdést fel kell tennünk. Fel kell tennünk azt a kérdést, hogy akik behozták… ‑ mert nem beengedték, szeretném még egyszer megismételni: a bevándorlók ma nem bejönnek Európába, járműveket küldünk értük. A görögöket nem kényszerítjük rá, hogy betartsák a megállapodást, ott bejönnek a bevándorlók, majd járműveket küldünk értük. És csak azon megy a vita az Európai Unióban, hogy hogyan tudnánk számukra a legbiztonságosabb és legemberségesebb utazási körülményeket megteremteni, miközben nem tudjuk, hogy vajon nem éppen beszállítjuk-e azokat a terroristákat, akik elkövetik aztán Párizsban mindazt, amit mindannyian láthattunk.

Én azt gondolom tehát, hogy higgadtan, mértéktartással, de fel kell tennünk azt a kérdést, hogy Európa vezetői megtettek-e mindent annak érdekében, hogy az európai emberek biztonságát megvédjék, akkor is, ha egyébként nem ők felelősek a terrorcselekményekért, mert ahogy az MSZP is mondta, a terroristák felelősek érte. De ez nem jelenti azt, hogy a mi felelősségünk nulla lenne. Erről beszélnünk kell majd a későbbiekben.

De van itt még egy nagyobb baj is, tisztelt képviselő úr (Az MSZP padsorai felé fordulva:), amit az ön hozzászólása talán felszínre dobott, hogy baleset történt-e, tehát mindaz, ami történt, az egy kisiklás, egy rendkívüli esemény volt, vagy pedig rendszerszerű hiba. Hogy vajon nem arról van-e itt szó ‑ ezt se gondolom, hogy ma tudnánk megvitatni, és most nem akarok ideológiai kategóriákat használni, mert rossz irányba megy a beszélgetés ‑, hogy az az ideologikus gondolkodás, ami az európai értelmiséget egyébként is mindig jellemezte, és itt az európai értelmiség mindig nagy és erős igényt formált arra, hogy részt vegyen az európai politikában, és így behozta az európai politikába, hátrébb szorítva a pragmatizmust és a józan ész törvényeit, nos, hogy vajon nem arról van-e szó, hogy túl nagy teret kapott az európai politikában ez a megközelítés, és egyfajta öngyilkos hajlam hatalmasodott el rajtunk.

Hát minek lehet nevezni azt, megismétlem, elnézést, ha untatom önöket, Szíriával háborúban állunk, méghozzá a szír kormánnyal állnak háborúban európai hatalmak, az Európai Unió tagállamai; Irak területén háborús cselekményeket hajtunk végre; Afganisztán területén háborús cselekményeket hajtunk végre, majd onnan érkező embereket ellenőrzés, azonosítás nélkül, anélkül, hogy tudnánk, kicsodák, fogtak-e már fegyvert, öltek-e már embert, tagjai-e bármilyen terrorszervezetnek, van-e kiképzésük, anélkül, hogy erről bármit is tudnánk, mi magunk behozzuk a háborús övezetből a saját békés hátországunkba? Hát mit lehet mondani erre?! Ez egy rendszerszintű hiba. Ilyen hibát nem lehet tenni, ez nem egy tévedés, nem egy rossz döntés. Ha meg gondolkodásmódbeli torzulás, ha a rendszerünkben gondolkodunk, megakadályoz bennünket abban, hogy fellépjünk ez ellen a fenyegetés ellen.

Ezért mondtam én azt, hogy szerintem egy új európai politikára van szükség. Nem arról van szó, hogy ki kell javítani jobb információáramlással a hibát, hanem másképp kell gondolkodnunk az életünkről és a jövőnkről, vagyis magyarul: más politikára van szükség, mert egyébként nem tudjuk megvédeni magunkat, és az öngyilkos európai (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.) értelmiségi hajlamok fognak uralkodni rajtunk.

És természetesen nem akarom ezt a gondolatot túlfeszíteni, mert ugyanakkor abban is igaza van a mindenkori európai baloldalnak, ideértve a magyar baloldalt is, hogy szellemi frissesség nélkül, szellemi innovációk nélkül nincsen politika, és nincs sikeres és méltó élet sem. De Európának tudnia kell azt, hogy nem először követ el egy hibát. Ha az európai politika nem elég erős, akkor bizonyos ideológiai hajlamok, őrült ötletek elhatalmasodnak a kontinensen. Hát ez már megtörtént, nem először állunk ezzel szemben. Megtörtént akkor, amikor azt gondolták, európai értelmiségiek egyébként, hogy fajta szerint lehet sorrendet felállítani európai emberek között. Aztán ebből lett az, ami lett, nemzeti szocializmus és fajelmélet. Aztán azt gondolták Európában okos emberek, hogy az a jó, hogyha mindannyian egyenlőek vagyunk, amiből aztán lett homo sovie­ticus meg sztálinizmus. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Mint most…) És most szerintem vannak, akik azt gondolják, hogy akkor leszünk boldogok, akkor lesz szép az élet Európában, hogyha a nemzetállamokat megszüntetjük, kikapcsoljuk. Ez legalább olyan őrült ötlet, mint az előzőek voltak.

Ezért nekünk határozottan ki kell állnunk a nemzetek Európája és a nemzeti alapon szerveződő Európai Unió mellett. Szerintem ez a feladatunk (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.), és ezt a munkát kell elvégezni a következő időben. (Nagy taps a kormányzó pártok padsoraiból.)