Sallai R. Benedek (LMP)

SALLAI R. BENEDEK, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Én is tisztelettel köszöntöm a szakma képviselőit, és egyben kifejezem örömömet, hogy Bitay Márton Örs államtitkár úr csatlakozott hozzánk; azt hiszem, könnyebb lesz így, mint ha Fazekas miniszter úr maradt volna. És egyben meg szeretném köszönni államtitkár úrnak azt, hogy előzetes egyeztetésekre pozitívan reagált, és rendelkezésünkre állt több alkalommal. Tehát nyilvánvalóan volt már erről lehetőségünk eszmét cserélni, amit ezúton is köszönök.

Az első kérdésem, amire szeretném, ha állam­titkár úr reagálna nekem, ez egy egyszerű kérdés, és itt nagyon fontos éppen ezért a Jobbik álláspontja is: ez kétharmados törvény vagy nem? Ez azért fontos, mert amennyire én látom, az Alaptörvény 38. cikkének (1) bekezdése azt mondja: „Az állam és a helyi önkormányzatok tulajdona nemzeti vagyon. A nemzeti vagyon kezelésének, védelmének célja a közérdek szolgálata, közös szükségleteink kielégítése és a természeti erőforrások megóvása. A nemzeti vagyon megőrzésének, védelmének és a nemzeti vagyonnal felelős gazdálkodásnak a követelményeit sarkalatos törvény határozza meg.” A vad egyértelműen az állam tulajdona, ebből adódóan nyilvánvalóan felmerül itt a kérdés, hogy ez kétharmados törvény-e, mert amennyiben a vad állami tulajdonban tartását fenntartja a jogszabály a vadászati hagyományoknak és a vadászati jognak megfelelően, akkor ez nyilvánvalóan fontos kérdés lesz, hogy hogyan is kell kezelnünk ennek a kérdésnek a sarkalatosságát.

Magyar Zoltán képviselőtársam elmondta, hogy öt éve várja ezt a jogszabályt a parlament. A magam részéről szakmai érdeklődéssel vártam én is, most viszont egy picit úgy érzem, hogy még jó lett volna, hogyha egy picit várunk, ugyanis én vitatkoznék azzal, amit miniszter úr elmondott, hogy újabb nagy társadalmi vita előzte meg. Nem vonom kétségbe a társadalmi vitát, ami előzetesen megtörtént a koncepcióval kapcsolatosan, viszont a normaszöveg megjelenése óta szerintem még egyszerűen kevés idő telt el, hogy meg lehessen ezt vizsgálni minden szempontból. És ez azért is fontos, mert a miniszter úr azt is elmondta, hogy a természetvédelemmel kapcsolatos összhang megteremtésére törekedett a jogalkotó. Azért fontos, hogy ezt szóvá teszem, hiszen annak idején, húsz évvel ezelőtt vagy csaknem húsz évvel ezelőtt azért az egy praktikus megoldás volt, hogyha az erdészeti, a természetvédelemi és a vadászati törvények közös tárgyalása és előkészítése zajlott, hiszen itt kompromisszumokat lehetett tenni, és a harmonizációt nagyban segítette az, hogyha ezek a jogszabályok egyszerre kerültek bemutatásra és megtárgyalásra, mert így a szakma képviselői tudtak egymással szakmai érdekek mentén tárgyalási alapokat hozni.

Amikor azt mondom, hogy egy picit még várhattunk volna, akkor nyilván az lenne a kérdés, hogy mire számítsunk az erdészeti törvény és a természetvédelmi törvény vonatkozásában, az mikor lesz itt, hiszen ez egy fontos szempont lesz ennek a jogszabálynak a megítélésekor, hogy ott milyen szempontok alapján és hogyan lesz képviselve akár a fenntartható vadgazdálkodás érdekrendszere, akár pedig a természetvédelem érdekei.

Nagyon-nagyon fontos, és hadd válasszam ketté azt, amit pártom képviseletében el kell mondani természetvédelmi szakmai véleményt, és hadd válasszam el tőle a vadgazdálkodásit, mert nyilvánvaló­an egyetértek abban az előterjesztővel, hogy az a jó, hogyha ezek teljes mértékben összhangban vannak, ugyanakkor nem tekinthetünk el attól, hogy a jogszabálytervezet normaszövege néhány esetben igenis alkotmányossági aggályt vethet fel, hiszen visszalépést tartalmaz, megszerzett természetvédelmi szakmai jogot korlátoz azáltal, hogyha a természetvédelmi szakmai hatóságoknak a részvételét csökkenti, és megadja ezt a jogot csak a vadászati hatóságnak. Ez nem a vadászati hatóság ellenében ható érv, semmiképpen, egyértelműen a fenntarthatóság melletti érv, hiszen ha a korábbi jogszabály tartalmazta azokat a lehetőségeket, hogy a természetvédelmi szakhatóság ezekben a tervezési fázisokban, ami a vadgazdálkodást érinti, részt vehessen, akkor ezeknek a fenntartása véleményem szerint a jogalkotó szempontjából alkotmányos kötelezettség, hiszen az első határozat, amit idén tavasszal is megismerhetett a kormányzat, hogy következetesen alkalmazza az Alkotmánybíróság, az erre is vonatkoztatható.

Azért, hogy én is kifejezzem azon reményemet, hogy most az egyszer hátha lehetne a parlamentben szakmai párbeszédet folytatni ‑ már amennyire ez politikusoktól telik ‑, jó lenne, hogyha elfogadnák az olyan jellegű megjegyzéseket, amelyek nem politikai célzatúak. Ezért is kezdem a pozitívumokkal, hogy én magam is elismerjem azt, hogy sok tekintetben hoz pozitív változást a vadgazdálkodás tekintetében. Én magam a gyakorlatban is ismerője és megtapasztalója voltam a földtulajdonosi rendszer problémáinak, és a magam részéről örülök, hogy ez a helyzet tisztázásra kerül, hiszen az elmúlt időszakban az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap forrásai nem voltak hozzáférhetők a földtulajdonosi közösségek vadászati közösségei részére, hiszen nem voltak önálló jogi személyek, és nem tudtak pályázni. Az, hogy ez rendezésre kerül, szerintem nagyon sok vadgazdálkodónak segítséget fog jelenteni.

A trófeabírálati rendszernek a rehabilitációja vagy modernizálása, ahogy tetszik, szintén jelentős mértékben hozzájárulhat a vadgazdálkodási törekvések és a vadászatra jogosultak tevékenységének a javulásához, ezért ezt is örömmel fogadtuk ebben a jogszabálytervezetben, és kifejezetten jó, hogy ez megjelenik.

Arra a hiányra viszont hadd hívjam fel a figyelmet, hogy míg ez a rendszer tudja segíteni a nagyvadgazdálkodás tevékenységeit visszacsatolásokkal, addig az apróvad-gazdálkodás minőségi indikátorainak a beépítése ‑ ami, feltételezem, szakmailag meg volt vizsgálva, és nem sok jó megoldás van ‑ még várat magára, és jó lenne, ha még egy picit gondolkozhatnánk ezen.

A magam részéről a tájegységi fővadász intézményének tudok örülni, mert azt gondolom, hogyha nincs politikusi prekoncepcióm, hogy mit fog csinálni a kormánypárt, akkor ez egy jó intézmény lehet, és tudja segíteni a vadgazdálkodást. Viszont azért vannak ezzel kapcsolatban aggályok is, hiszen a jogszabály jó néhány részletkérdést nem tartalmaz ennek a tisztségnek a létrehozásával kapcsolatban, és akár a szankcionálási jogokat, akár a beavatkozási jogokat hogyha nem tisztázza maga a jogszabály, akkor nyilvánvalóan felmerül a kérdés, hogy hogyan fog eljárni, milyen hatósági rendszerben fog eljárni, hatósági személyként hogyan fog intézkedni egy vadászati jogosulttal szemben. Tehát jó néhány kérdés itt számomra tisztázatlan marad, amit szerintem jó lenne, hogyha rendbe tenne ez a jogszabály, annak ellenére, hogy magam pozitívnak tekintem ennek a létrehozását.

Nyilvánvalóan egyébként a finanszírozási oldalt érdemes még megvizsgálni, hogy a vadászatra jogosultaknak hogyan kellene ehhez hozzájárulni, hogy ez létrejöjjön, és mennyire csak költségvetési forrásnak szabad ebben lenni.

(13.10)

Magyar Zoltán képviselőtársamnak azon véleményéről, amelyben optimálisnak ítélte a 20 éves vadászati, vadgazdálkodási tervezési folyamatot, én is azt gondolom, hogy ez egy optimális lehetőség. Mindenképpen szükséges az, hogy akár ha egy nagyvadgazdálkodásban egy, nem tudom, élőhely­fej­lesz­tés van ‑ de most már nagyon sok élőhelyfejlesztés esetében, például fogoly-visszatelepítés esetében azt mondja a szakma, hogy ott 8-10 éves előkészítési folyamat előzte meg külföldi, nyugat-európai tapasztalatok alapján a sikeres visszatelepítést ‑, indokolt ez a lépés. Az a kérdés, hogy amennyiben egyetértünk szakmailag abban, hogy a hosszabb vadgazdálkodási tervezés előnyös, ez hogyan legyen kéz a kézben a vadászati joggal, hogy annak is kell-e hogy ehhez kapcsolódjon, vagy a tervezés lehet átnyúló a vadászati jog megszerzésén, illetve az, amennyiben a vadászatra jogosult esetleg a vadgazdálkodási terv végrehajtását nem pozitív indikátorokkal végzi láthatóan 4 éven, 5 éven, 6 éven belül, akkor milyen szankcionálási lehetőségek, illetve milyen visszalépési lehetőségek épülnek be a jogszabályba, hogy a magyar vadállomány megőrzése szempontjából a lehető legpozitívabb eredményt tudjuk elérni.

Nyilvánvalóan a vadászati módok bizonyos bővítésének is örülünk, abban bízom, hogy államtitkár úr partner lesz, hogy néhány apróságot esetleg korrigáljunk. Nagyon-nagyon pici dolgokról van szó, amelyek csakis apró kodifikációs dolgokkal javíthatóak. Szeretném, hogyha a vita során kifejezné az ebbéli lehetőségeket, akkor ezekre nem is fecsérlek időt, mert nyilvánvalóan az általános vitában ilyen részletkérdésekbe nem szeretnék belemenni, hogy az elöltöltős fegyvereknél indokolt-e, mondjuk az, hogy az egyéni apróvadvadászatban is lehetőség legyen sörétest használni vagy ne, mert nem szeretném ezeket az általános vitára behozni vagy ehhez ha­sonló apróságokat, amelyekre egyébként vannak érvek, hogy például ne csak a nagyvadra lehessen alkalmazni.

Áttérve az általános részére, nagyon-nagyon fontos leszögezni azt, hogy a vadászati törvény a vad védelmével és magával a vadgazdálkodással hogyan van összhangban. Hogyha szétnézünk Európában a különböző vadászati törvények tekintetében ‑ ezt államtitkár úr is mondta az előzetes egyeztetések során, mert tudom, hogy tájékozott ebben ‑, akkor nyilvánvalóan látszódik az, hogy a jogalkotó, az adott országgyűlés egy vadvédelmi prioritású, egy vadgazdálkodási prioritású vagy pusztán vadászati prioritású vadászati törvényt fogad el, és melyik van egy picit előbbre tolva a másik két területtől. Nekem egy nagyon picit a vadászati törvény olvasása közben az a benyomásom volt, minthogyha ‑ nem tudom, hogy létezik-e ilyen ‑ a sportvadász lobbi érvényesült volna egy picit, és jobban ki lenne domborítva a vadászati célú tevékenység és a vadászatnak a rekreációs, pihentető, természettel kapcsolatos ‑ (Dr. Bitay Márton Örs: Milyen lobbi? Sportvadász?) sportvadász, igen ‑ rekreációs tevékenysége, tehát ami úgy kezeli a vadászatot, mint a társadalomnak egy kaput a természethez, amivel ezt az utat be lehet járni, hogy a természettel kapcsolatot teremtsen.

Én a magam részéről, és nyilvánvalóan itt lehet köztünk politikai, ideológiai vita, a vadgazdálkodási szempontok erősödését kifejezetten indokoltnak tartanám, annál is inkább, mert mint mondottam, az állam egy tulajdonos ebben az esetben, és egy nagyon furcsa tulajdonos, mert egy olyan tulajdonos, aki nem tudja, hogy mekkora a vagyona. Az adott esetben, akár hogyha a trófea értékeit nézzük virtuálisan, egy alappal számolva, akár hogyha a vadhúst egy gazdasági szemponttal számolva, 100 milliárdos készletről beszélünk, és nyilvánvalóan, amikor Lázár János miniszter úr az állami erdészeteknél folyó aggályokról beszél, akkor pont ezeknek a nyilvántarthatatlansága is felmerül, hiszen ezzel lehet valamennyire visszaélni, hiszen nincs nyilvántartva ez a vagyon, és nincs még jelen pillanatban becsülve se, ezért nagyon fontos, hogy a tulajdonosi jogokat gyakorló állam, illetve maga az Országgyűlés hogyan viszonyul ehhez.

És itt jön be, az, amiről beszélek, hogy a vadgazdálkodási szempont ‑ és akár mondhatom azt is, hogy a vidékfejlesztési szempont ‑ hogyan érvényesül, mert az első alapvető dolog, amivel vitatkoznék, ez például a 3 ezer hektáros hivatásos vadászi kötelezettség felemelése 4 ezer hektárra. Államtitkár úr bizonyára meg fogja tudni mondani most, hogy ez 800 embert, 1000-et vagy 1200-at jelent, tehát hogy ez hány főnek az elvesztését jelenti, illetve gondolom, hogy érvelni azzal fog, hogy csak papír-hivatásos­vadászok esnek ki, de pont az lenne a cél, hogy hogyan lehetne növelni azt a foglalkoztató potenciált, amit a vadgazdálkodás maga rejt. Hiszen ha az államnak van egy vagyona, akkor a vagyonnal való gazdálkodásban igenis elvárhatja a szakértelmet, igenis elvárhatja azt, hogy azt magasan képzett, magasan kvalifikált, jó szakemberek hajtsák végre. És itt például, visszautalva arra a tavaszi jogszabály-módosításra, amikor csökkentettük a felsőfokú végzettségű vadgazdálkodók szerepvállalását a vadgazdálkodásban ‑ illetve tudom, hogy szó szerint ezt úgy kell venni, hogy megteremtettük a lehetőséget, hogy csökkenjen, hiszen a vadászati hatóság írhatta elő továbbra is, de a gyakorlatban nem ez az életszerű ‑, ebből felmerül az, hogy hogyan tudnánk növelni. Tehát nyilvánvalóan az apróvadas területek, nagyvadas területek, akár a hegyvidéki területek, alföldi területek között van különbség, de ha nekem kellene jogszabályt szövegeznem, én inkább arra törekednék, hogy hogyan lehet 2 ezer hektárra növelni a foglalkoztatási kötelezettséget a vadgazdálkodásban ott, ahol ez gazdaságilag megtehető és nem pedig arra, hogy hogyan lehet csökkenteni.

Én megértem azt, ha a vadászatra jogosultak képviselői esetleg azt akarják, hogy ez 5 ezer hektár vagy 6 ezer hektár legyen, mert itt a vadászatra jogosultnak az az érdeke, hogy a bevételi optimalizáció érdekében a személyi költségeket csökkentse, és azt mondja valamire, hogy esetleg erre nincs szüksége. Viszont éppen azért, mert az Országgyűlésnek az állami tulajdon fölötti tulajdonosi jogok gyakorlása során más szempontokat kell mérlegelnie, ezért azt gondolom, hogy az Országgyűlés igenis vizsgálhatja azt, hogy mennyire járuljon ez hozzá a vidéki népességmegtartó erőhöz, mennyire legyen szakképzett, aki a vadgazdálkodásban részt vesz, milyen magasan értsen ahhoz, amit csinál, és mennyi embernek adjon munkát a vidéki térségekben. Tehát az első fontosabb vitám az, hogy legalább a status quót e tekintetben érdemes lenne megőrizni, hogy ha legalább a 3 ezer hektárhoz kötjük a vadgazdálkodási üzemegységek minimális méretét, akkor legalább a kötelező vadgazdálkodási személyzetet is legalább megőrizni törekedjünk, ha már nem célja az a kormányzatnak, hogy növelje ezeket a szempontokat.

Mikor arról beszéltem, hogy a harmonizáció hogyan valósul meg a különböző jogszabályokkal, és azt kifogásoltam, hogy jó lett volna, ha egy picit várunk, akkor nyilvánvalóan felmerül minden esetben az apróvad problémája, ami, azt hiszem, hogy önök számára vagy a szakemberek számára még inkább ismert, mint amennyiről én szólni tudok, mert jelen pillanatban, mikor a közös agrárpolitika megvalósításáról tárgyalunk, és ezt elmondtam konkrétan érvként, mikor a virtuális ökológiai célterület fogalmát bevezették a magyar támogatási rendszerben ‑ nem nagyon értettem ezzel egyet, hogy a zöldítés alól ki lehessen így bújni a gazdálkodóknak ‑, akkor is szempont volt. Illetve most november 7-étől december 7-ig, ha jól emlékszem, vannak nyitva az agrár-környezetgazdálkodási programnak a pályázati lehetőségei, ahol szintén felmerül az, hogy ennek a jogszabálynak a harmonizációja, amennyiben a támogatási és ösztönző programokkal párhuzamba lenne hozva, akkor milyen lehetőségeket teremtenénk az apróvadfejlesztések megvalósításához, és az AKG erre egy többéves, jó lehetőséget teremtett volna, ami a jelen jogszabály vitája során azért releváns, mert nyilvánvalóan, ha a jogszabály erre a kormányzatot kötelezi, akkor megteremthetné az ezzel kapcsolatos harmonizációs lehetőségeket.

Nyilvánvalóan itt az utolsó szempont, amiről még kevésbé beszéltem, az a gazdálkodó szempontjai, és én nyilvánvalóan megértem azt, hogy ha a gazdálkodó, tehát az az agrártermelő, aki az élőhelyeket fenntartja, az ellenérdekelt sok tekintetben a vadgazdálkodóval, viszont ennek ellenére az állami vagyon kezelése mégiscsak egy olyan dolog, amit joggal várhatunk el.

Tisztelettel kérek elnézést államtitkár úrtól és elnök úrtól, sajnos képtelen vagyok 15 percben befejezni, tehát még újra szót kérek, hogy tudjak erről beszélni, és most az időkorlátok miatt megköszönöm a hozzászólás lehetőségét.