Vágó Sebestyén (Jobbik)

VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Úgy kezdeném a napirend előtti felszólalásomat, hogy a szociális szférában a helyzet változatlan. Még mindig ez az ágazat az, amelyiknek a dolgozói a legjobban ki vannak szolgáltatva, az elszegényedéshez a legközelebb állnak, ennek a veszélye náluk áll fent a legjobban, ugyanis az ő bérhelyzetük a legrosszabb még mindig az országban.

Nagyon jól tudjuk, hogy mi a helyzet, milyen, az egész országot sújtó folyamatok sújtják a szférát is, és főleg, hogy ebben a nehéz helyzetben vannak ezek a folyamatok, ezek fokozottabban jelentkeznek a szociális ágazatban. Mire gondolok? Gondolok például a kivándorlásra.

Ma akár egy többdiplomás, akár évtizedek óta az ágazatban dolgozó embernek nem kell hogy sokszor átgondolja, mit válasszon: itt maradjon ezért a nevetséges bérért, vagy kimenjen Nyugatra, kimenjen mondjuk, Németországba vagy Angliába, és egy idős embert vagy egy fogyatékossággal élő személyt ápoljon, gondozzon, ötször, tízszer annyi fizetésért, mint amennyit itthon keres.

Néhány percet szeretnék megspórolni a válaszából az államtitkár úrnak. Megcáfolnám azokat az indokokat meg érveket, amiket ilyenkor szoktunk hallani, hogy milyen nagyszerű intézkedései voltak a kormánynak, és ezek milyen nagyszerűen érintették az ágazatban dolgozókat.

Kezdjük az egykulcsos adóval! Az alacsony bér miatt, a minimálbérhez közelítő bér miatt a legrosszabbul az ebben a szférában dolgozók jártak: az egykulcsos adónak köszönhetően nemhogy emelkedett, hanem csökkent a fizetésük, mert az adójóváírással nem tudtak élni.

A családi adókedvezmény. Két lehetőség van ma sajnos Magyarországon az ágazatban. Az egyik az, hogy nagyon fiatal pályakezdők vannak, akik ezzel a jövedelemmel, ezzel a bérrel, ezekkel a kilátásokkal bele sem mernek vágni a családalapításba ‑ nagyon sokszor a fizikai lehetőségük sincs meg erre ‑, tehát számukra nem jelent semmit a családi adókedvezmény; vagy a már kiöregedő kollégákat szintén nem érinti a családi adókedvezmény, tehát a fizetésük nem igazán emelkedett.

Válaszként szoktam még kapni azt, hogy milyen nagyszerű pótlékokat adott a kormány. A pótlékokkal két probléma van. Az egyik probléma az, hogy a bérfeszültséget nemhogy csökkenti, hanem tovább növeli, ugyanis nagyon sok esetben hosszú évek óta ott dolgozó kollégák, azért, mert a fizetésemelésüket pótlékban kapták meg, így az egyéb pótlékok erre már nem jönnek rá, szinte ugyanannyit keresnek, mint akár a végzettség nélkül tegnap beeső ifjú munkatárs. Ez igazságtalan és méltánytalan.

És ez a legutóbbi táblázat, amit láttunk, ami a július elsején hatályba lépett kormányrendelet alapján a szociális szférában dolgozók újabb pótlékemelését jelenti, csak egypár szó, ami eszembe jut erről a táblázatról: értelmetlen, értelmezhetetlen, logikátlan, igazságtalan és méltánytalan. És hogy miért is ilyen? A félelmek beváltak, a fizikai dolgozók megint az út szélén maradtak, sőt már végleg belerúgták őket az árokba. Ez a táblázat, ami, még egyszer megjegyzem, csak pótlékot ad, tehát a pótlékokról előzőleg elmondottak erre is ugyanúgy érvényesek, 25 év után tud csak béremelést nyújtani ilyen formában a fizikai állománynak az ágazatban.

És a többit is hogyha megnézi az ember, semmi logikát, semmi következetességet és semmi értelmezhetőséget nem lehet benne találni. Nagyon picit emel néhány dolgozó életszínvonalán, de ez nem elég. Hol van az, amit ígértek? Hol van a szociális életpályamodell? Hol van a kiszámítható jövő? Mert a pótlék nem kiszámítható jövő, mert úgy, ahogy a kormány adta egy rendelettel, ugyanúgy bármelyik pillanatban egy kormányülés után vissza is vonhatja. Ha életpályamodell van, abban fixált időpontok, emelések, kategóriák vannak; akkor nincs probléma, akkor mindenki megnyugodhat, és a kezdeti nehézségeket, a pályakezdés nehézségeit, még akár az alacsonyabb jövedelmet is vállalja azért, mert tudja, hogy ha helytáll a szakmában, akkor pár év múlva neki biztos egzisztenciája lehet. Mert azért ne felejtsük el, hogy ők mit hordanak a vállukon!

Ne felejtsük el azt, hogy ha ez a szféra kihullik, mert azt mondja egyik napról a másikra, hogy ebből már elég, ez már így élhetetlen és túlélhetetlen, ha összeomlik a rendszer, akkor mi lesz? Mi lesz a rászorulókkal? Mi lesz az ápolásra, gondozásra szorultakkal? Mi lesz az otthonokban élő idős emberekkel? Mi lesz a háztartásban élő nehéz sorsú családokkal, amelyeknek ez a minimális segítség szükséges ahhoz, hogy máról holnapra meg tudjanak élni, akár mentálisan, akár fizikailag, akár anyagilag?

Kérdezem én: akkor mi lesz? Hol van végre a szociális életpályamodell? Meddig áltatják a szférában dolgozókat, és mikor tesznek végre pontot ennek a mondatnak a végére? Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiban.)