Dr. Lukács László György (Jobbik)

DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A mai napon zárult le az a méltatlan időhúzás és az a méltatlan folyamat, ami az új, egészségügyért felelős államtitkár megválasztása, kiválasztása körül volt. 44 napig nem lehetett tudni, hogy ki is az új egészségügyi államtitkár, ami egyébként azért volt szomorú, vagy több okból is szomorú volt, de az egyik ok az, mert önmagában a kormány is öt éve - és nemcsak ez alatt a 44 nap alatt, hanem öt éve - keresi a saját útját az egészségügyi politikában, nem találja, nincs kiforrott, illetve kiszámítható és, ahogy ők fogalmaznak, gránitszilárdságú egészségügyi politikájuk. A másik, amiért igencsak fontos, illetve szomorú ez az esemény, hogy 44 napig sikerült kétségek között tartani az egészségügy dolgozóit, az egészségügy szereplőit, mindazokat, akik az egészségügyet működtetik.

Na de miről is beszélhetne vagy mit is jelenthetett volna be az új államtitkár? Miről kellene szólnia az ő credójának, ha úgy tetszik? Mindenképpen szólnia kellene arról, hogy mit kezd azokkal az egészségügyi intézményi adósságokkal, amelyek immár lassan blokkolják a rendszer működését, és ami az alulfinanszírozottságból ered. De beszélhetne például az életpályamodellről is, azaz, hogy miként kívánják az egészségügybe becsatlakozó dolgozóknak, illetve az abban az előmenetelüket váró dolgozóknak - legyen akár orvosok, legyenek egészségügyi szakdolgozók - a bérét rendezni, hiszen köztudottan rendkívül alacsony a magyar bérekhez viszonyítottan is, pedig sajnos azok is európai viszonylatban a hátsó régióhoz tartoznak. Így gondoskodunk mi az egészségügyi dolgozóinkról, hogy egy alacsony béren tartjuk őket.

De szólhatott volna egyébként az ő székfoglalója ma­gáról az elvándorlás problémájának a megvitatásáról vagy az az ellen tett intézkedésekről. Ehelyett in­kább szólt arról - és itt megpróbálok pár, egymásnak ellentmondó információt rögtön a friss, általa, az egész­ségügyért felelős államtitkár, Ónodi-Szűcs Zoltán által elmondottakból felvillantani.

Ő azt mondta, hogy az intézményi érdekekkel szemben elsősorban az emberek érdekét szeretné képviselni. Egyébként ez egy nagyon szimpatikus, az emberek számára szimpatikus hozzáállás, viszont az intézmények számára kevésbé tartogat jó hírt. Emlékszünk rá, hogy minden kormány eddig abban jeleskedett, hogy folyamatosan kórházak leépítésében, illetve osztályok bezárásában járt élen ahelyett, hogy egyébként több forrást biztosított volna, mindig csak intézményi strukturális visszavágásokat helyezett kilátásba. Úgy tűnik, most is talán bezárások fognak következni.

A másik, amit viszont elmondott, hogy szeretné visszavinni az emberek közelébe az egészségügyet, ami pont ezzel ellentétes; itt egymásnak egyből ellentmond a két állítás, hiszen ha az intézmények érdekét nem szeretné képviselni, azaz intézményeket szeretne bezárni, akkor igen nehéz lesz visszavinni az emberek közelébe az intézményeket, mert pont onnan viszi el.

A másik, ami nagyon sok mindenkinek megütötte a fülét - és ez pont az előbb említett életpályamodellel való viszonya -, hogy az életpályamodellről 2010 óta a Fidesz minden évben hangoztatta, hogy a következő évben be fogja vezetni, és lényegében 2015-ben is annyit sikerült megismételni, hogy 2016-tól vezetik be, nos, az új egészségügyért felelős államtitkár rögtön azzal kezdte, hogy azt mondta, hogy életpályamodell bevezetéséről szó sem lehet, az életpályamodellt mint olyat, az egészet elvetette. Ez is jól mutatja, hogy úgy látszik, ötévnyi tévúton járt az Orbán-kormány egészségügyi politikája, amikor életpályamodellről beszéltek, vagy ha rosszabbat felté­telezünk, akkor folyamatosan hazudtak az ebben az ágazatban dolgozóknak, és őket egy olyan dologgal hitegették, ami most már meg se fog valósulni. Nagyon jól mutatja, hogy egyébként nemhogy kontinuitás, hanem egymásnak ellentmondás van folyamatosan az Orbán-kormány most már öt éve tartó egészségügyi ámokfutásában, hiszen nyugodtan nevezhetjük ezt most már annak.

Úgyhogy sokadik verzióját kapjuk azon humánerőforrás-krízis megoldásának, amellyel most előállt az új államtitkár. Lényegében egy ágazati kollektív szerződést szeretne, aminek még mindig nem tudjuk a tartalmát. Egy biztos: valamit nagyon sürgősen kell kezdeni ezzel, ugyanúgy, ahogy sürgősen kellene valamit kezdeni - és erről szintén nem szólt, pedig szólhatott volna az új államtitkár - azzal az adósságállománnyal, amelyet maguk előtt görgetnek az intézmények.

Az egészségügyi intézmények eddig a pontig, úgy tűnik, 45 milliárd forintnyi adóssággal rendelkeznek ismételten, különösen úgy, hogy egyébként 60 milliárddal csökkentette az adósságukat a kormány az év elején, bár az sem az év eleje volt, hanem május környéke, amikor a csökkenés beindult. A korábbi 80 milliárdról nemhogy 20 milliárdra csökkent volna, hanem látjuk, ismételten 45 milliárdnál tart ez az adósság. Államtitkár úr nem nevezte meg - mert nem is tudta megnevezni -, hogy milyen forrás lesz ennek a csökkentésére, ugyanis a következő évi költségvetés erre nem tartalmaz forrásokat.

Így hát azt várta volna el a közvélemény, azt várta volna el az egészségügyi szakma, hogy ilyen kérdésekről beszéljen őszintén az új, egészségügyért felelős államtitkár, mert akkor lehetett volna megítélni az ő valós szándékait.

Továbbra is várjuk ezekben az ő észrevételeit, megnyilatkozásait. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)